A nap az egyetlen igazság...

""A nap az egyetlen igazság, az mindenkiért lángol az égen, szegénynek és gazdagnak ugyanazzal a mozdulattal adja pompáját, fényét, melegét, minden életnek forrását.""
/Émile Zola/

Az Ellentétek Fájáról szóló történet...

,,Az Ellentétek Fájáról szóló történet nemcsak a távoli múltról szóló mitikus elbeszélés. Ez a Fa bennünk áll, mi magunk testesítjük meg ezt a Fát.
 A konfliktusok nem idegen jelenségek számunkra, hiszen ostromolják a szívünket, birtokba veszik a fejünket, meghatározzák cselekedeteinket, és lépésről lépésre a nyomunkban járnak. Egy nap folyamán, egy óra vagy akár egyetlen perc leforgása alatt hányszor mondjuk ki, hogy „igen” vagy „nem”, hányszor fogunk pártot valami mellett vagy ellen? És ez a magatartás bármire vonatkozhat: embertársainkra, véleményekre, családtagokkal vagy kollégáinkkal való kapcsolatainkra, a munkahelyünkön, a közlekedésben, a világban előálló helyzetekre, az időjárásra… Az említett döntések közül igen sok erősen foglalkoztat minket, érzéseket kelt bennünk, beszélgetésekre és szópárbajokra ösztönöz. Szüntelenül ítélkezünk, és ez gyakran el sem jut a tudatunkig.

A félelmet, létezésünknek ezt az átkát az Istenrend megzavarásának ősrégi konfliktusa kelti bennünk. A félelem, a kétség és a bizonytalanság mind-mind a konfliktus hű szolgái. Gyakran álcázzák magukat támadásnak, agressziónak és kötekedési kedvnek. Emellett ott van még a szív és a fej között, a gondolataink és érzéseink között dúló háború is. Olyan hasadtság ez, amely egészen az ízekig és velőkig áthat bennünket, amelynek hatásait a vérünkben, a lélegzőterünkben és mikrokozmoszunk minden szférájában és rétegében megtaláljuk. Az Istenrend össze van zavarva - ez a tény adja életünk alaphangját. Ez a hang a saját lényünkben rezeg, nem pedig valahol a minket körülvevő térben, és ez még akkor is így van, ha a hamis hangok eredetét kívülről tapasztaljuk meg. A konfliktus olyan történés, amely mibennünk, magunkban megy végbe, ez a belső szétszakítottság visszatükröződése."

Lectorium Rosicrucianum,

A tudatosság és a szabadság végső alapja...

""Az emberi akarat szükségszerűen irányul a feltétlen Jóra, törekvése a feltétlen érték vonzásában áll. E feltétlen érték rejtőzködik, de a transzcendentális tapasztalatban meg is nyilvánul valamiképpen. Itt rejlik az emberi szabadság végső magyarázata. Szabad döntésről csak olyan lény esetében beszélhetünk, amelynek természetadta sajátsága a feltétlenre, illetve a végtelen értékre való irányultság. Az állat például nem szabad, mert ösztönvilága szűk, véges értéktartományra korlátozódik, és a véges értékekre szükségszerűen irányul. Az ember esetében viszont más a helyzet. Az emberi akarat csak a végtelen értékre irányul szükségszerűen, és így szabad maradhat a véges értékekkel szemben. Másként kifejezve: ahhoz, hogy valamiféle véges érték ne szükségszerűen határozza meg az ember választását, szükséges, hogy a szóban forgó érték viszonylagosnak mutatkozzék; ez azonban csak akkor lehetséges, ha az ember háttérileg tud a feltétlen Jóról (I/II. q. 1. a. 6. és I/II. q. 9. a. 2 és a. 3.). Etikai cselekvés csak a szabadság alapján lehetséges. Ezt hangsúlyozta I. Kant is, aki szerint jóllehet a szabadságot a tiszta ész segítségével nem lehet bizonyítani, a gyakorlati ész követelményeként (posztulátumaként) mégis fel kell tételeznünk (Kritik der praktischen Vernunft 6.).

Cselekedeteinkben ügyelnünk kell akaratunk alapvető irányultságára, vagyis arra, hogy a legfőbb Jóra, Istenre törekszik. Etikailag akkor járunk el helyesen, ha figyelembe vesszük akaratunk alapdinamizmusát, illetve azokat az értékeket valósítjuk meg szabadon, amelyek valamiképpen beleillenek az akarat mozgásának alapvető lendületébe.""

/Turay Alfréd: Az ember és az erkölcs/

Az a fény....

""Az a fény, amelyben (obiectum formale quo) a filozófiai etika az emberi cselekvés jó vagy rossz voltát vizsgálja, az ész természetes fénye, és az erkölcsfilozófia (philosophia moralis) éppen ezért különbözik az erkölcsteológiától (theologia moralis). Az utóbbi ugyanis a hit és a kinyilatkoztatás megszabta normák (a kegyelem megvilágította ész) fényében vizsgálja az emberi cselekvést. A filozófus azonban módszertani meggondolások miatt csak a természetes észre és ennek logikus következtetéseire hagyatkozhat. A teológus például így érvel: a lopás bűn, mert a tízparancsolat egyik szabálya tiltja e cselekményt. A filozófus viszont nincs ilyen "szerencsés" helyzetben, ő nem hivatkozhat minden további nélkül az isteni tekintélyre, és az emberi természetből kiindulva észérvekkel kell kimutatnia, hogy a lopás ellenkezik az ember társas lény mivoltával és emberi méltóságával. A filozófus csak annyiban utalhat Istenre, amennyiben az isteni valóság létét és rendelkezéseit a természetes ész fényében már valamiképpen igazoltnak tekintheti.""

/Turay Alfréd :Az ember és az erkölcs/

A lelki béke...

"Ha rugalmas vagy és hagysz másokat olyannak lenni, amilyenek, akkor egy rakás stressztől kíméled meg magad. A lelki béke a megváltozott hozzáállásból származik, nem pedig a megváltozott körülményekből." -

Andrew Matthews

A 'miért történt velem ez' kérdés nem rólam szól...

"A 'miért történt velem ez' kérdés nem rólam szól, hanem a külső körülményekről, amelyek néha tényleg nagyon nehezek - de amíg erre fókuszálok, semmi sem fog átalakulni az életemben. Maga a rendszer változatlan marad. Ezért az a jól megfogalmazott kérdés, hogy én mit teszek, amivel fenntartom ezt a helyzetet, mert ez nem az ólomsúlyú, ijesztő felelősséget hívja elő belőlem, hanem a kontroll lehetőségét. Hiszen, ha azt tudom mondani, hogy én is teszek valamit, amivel ezt a helyzetet fönntartom, akkor tehetek valamit azért is, hogy ne tartsam fönn! Ha azt mondom, velem valami történik, akkor azt passzívan csak elviselni tudom, legfeljebb reménykedhetek, hogy ez a történés majd abbamarad, a szerencsében, a sors kegyében bízhatok. E helyett sokkal előrevivőbb azon gondolkodni, hogy bennem milyen erőforrások vannak, amelyeket adott helyzetben hasznosítani tudok."

 Dr. Almási Kitti: Veszteségből nyereség, vereségből győzelem

....az önbecsülésünkben mondhatunk igent magunkra.

"Fontos, hogy az önbecsülésünkbe beletartozzon minden részünk. Itt is tudunk kirekesztőek lenni. Azt mondjuk, hogy vannak jó részeink és rossz részeink, az önbecsülést pedig úgy értelmezzük, hogy a jó részeinket becsüljük, a rosszakat megvetjük. Miközben a "rossz" részeink sokszor a fejlődésünk kulcsai. Olyan ez, mintha a lázas ember azt mondaná: ha a láz nem lenne, akkor egészséges volnék! El a lázzal! A láz rossz! Ez a hozzáállás hova vezet? A betegség súlyosbodásához. A láz csak teszi a dolgát, és hírt ad az egyensúlyvesztésről. Gyöngeségeink kincsesbányát jelentenek arra nézve, hogy meglássuk, hol és hogyan veszítettünk egyensúlyt, és mivel kellene foglalkoznunk, miben gyógyulhatnánk, fejlődhetnénk. Miközben az önértékelésünkben kifejezhetjük nemtetszésünket, az önbecsülésünkben mondhatunk igent magunkra."

/Pál Feri: A szorongástól az önbecsülésig/

Nem fontos, hogy mindig szerepeljünk...

"Nem kötelességünk, hogy mindig szórakoztassunk másokat. Nem fontos, hogy mindig szerepeljünk és érdekesek legyünk. Meg kell tanulnunk, hogy kinek mit érdemes elmondani. És hallgatnunk is, ha nincs lényeges mondanivalónk."

Popper Péter

A szavak az elme állapotára vonatkoznak....

A szavak az elme állapotára vonatkoznak, nem a valóságra. A folyó, a két part, a közöttük ívelő híd - ezek mind az elmében vannak. A szavak önmagukban nem tudnak téged túlvinni az elmén. Szükség van az igazság iránti mérhetetlen sóvárgásra, vagy a Guru iránti abszolút hitre. Higgy nekem, nem létezik cél, sem út, amelyen azt elérhetnéd. Te vagy az út és a cél, semmi más nincs, amit el kell érned, kivéve az elme virágba borulása. A fa állandó, de a virágzás és a gyümölcs beérése a megfelelő évszakban történik. Az évszakok változnak, de a fa nem. Te vagy a fa. Megszámláhatatlan ágat és levelet növesztettél a múltban és növeszthetsz a jövőben is - mégis te maradsz. Nem azt kell ismerned, ami volt vagy lesz, hanem ami van. A te vágyad az, ami megteremti a világmindenséget. Tudd, hogy a világ a saját teremtményed, és légy szabad!

in: Én Az vagyok
Beszélgetések Srí Niszargadatta Maháráddzsal

Kísérelj meg a szemlélődésbe nyugalmat vinni!

A hinduk titkos tanításában, az upanisádokban, a következő hasonlat olvasható:
„A test a kocsi, a megismerés (buddhi) a kocsis, az önvaló (atman) a kocsi utasa, a gondolkodás (manasz) a gyeplő, az érzékek a paripák és az érzékek tárgyai az út, amely a célhoz vezet.” (Katha-upanisad)







E magas cél keresése és a hozzá vezető ösvény kitartást követel meg. Mi azonban nem vagyunk képesek minden további nélkül erre a célra összpontosítani. Gondolkodási tevékenységünk egy olyan biológiai életösztönnel van összekapcsolódva, amely az anyagi világ fogságában tart minket. Ez az állapot formálja tapasztalatainkat, megismerésünket, és határozza meg céljainkat.

Gondolkodásunk tehát, logikus módon, mulandó dolgokkal foglalkozik. Kedélyhullámzásaink és érzelmeink gyakran olyanok, mint a féktelen, szinte irányíthatatlan paripák, amelyek a földi világ jelenségei után rohannak, és azokat összekötik velünk. A lovak megfékezése érdekében azon fáradozunk, hogy ösztöneinket kiműveljük. Így egyre kifinomultabb képességekkel rendelkezünk, amelyekkel helytállunk az anyagi világ területén. De igazi önvalónk - amely mint egy kis fénycsíra a csomagok között zötykölődik valahol a kocsin - érintetlen marad az összes, mégoly kifinomult életmegnyilvánulástól is. Mindaddig, amíg életünk - tehát a természetes gondolkozásunk is - az anyagra irányul, addig kedélyhullámzásaink is ennek az életterületnek, az ellentétek világának határain belül maradnak. Így a fénycsíra impulzusai nem tudnak elérni minket.

Kísérelj meg a szemlélődésbe nyugalmat vinni!

Nem tudunk megszabadulni az öröm és fájdalom körtáncától, amelybe az érzékeink rángatnak bele minket, és kezdetben nem ismerjük ennek célját sem. De egyáltalán nincs is célja! Nem arról van szó, hogy ebben a táncban elérjünk valamit, hanem hogy amennyire csak lehetséges, tudatosan megértsük, hogy egy másik életterülethez tartozunk. Ebből aztán kiformálódhat előttünk a cél! E lelkiállapotban egyszer megtapasztaljuk, hogy a világ, mellyel az érzékeink elámítanak minket, csupán álomkép. Ezt az álomképet a lidércfény módjára ide-oda bolyongó sóvárgás okozza, és emiatt már magában hordja a rákövetkező fájdalmat, a csalódás fájdalmát is. Ezek az álomképek nem mások, mint az életünket meghatározó törvényszerűségekről alkotott hamis elképzeléseink.

Ha ezeket az elképzeléseket feladjuk, és minden dolgot és viszonyt józanul szemlélünk és elfogadunk, akkor a megismerés határához érkezünk. De ha ezután feltesszük a kérdést, hogy a minket elkápráztató külső törvényszerűség tényleg létezik-e, akkor ez már az első lépés az anyagra irányuló gondolkodástól való megszabaduláshoz.

 /Lectorium Rosicrucianum,/

Akiket a legnehezebb szeretnünk...

""AKIKET LEGNEHEZEBB SZERETNÜNK, AZOKNAK VAN LEGNAGYOBB SZÜKSÉGÜK A SZERETETRE !""
(Dan Millman A békés harcos útja)

Ne azt nézd....

""Ne azt nézd, hogy mijük nincsen, hanem mijük van: mert még a legnyomorultabbnak is van olyan lelki kincse, mely belőled hiányzik. Kifogásolni, fölényeskedni bárki tud; tanulj meg mindenkitől tanulni." " 

Weöres Sándor

Nem kívánhatom az emberektől...

 ""Nem kívánhatom az emberektől, hogy igazságosak legyenek. De magamtól megkövetelhetem ezt, akkor is ha minden és mindenki igazságtalan körülöttem. Nincs módom engedményekre magammal szemben...
És mégis, mégis hiszek a csodában! ""
/Márai Sándor/

""Tudom, melyik utat kell követnem, és megteszek mindent, ami tőlem telik, hogy méltósággal végigmenjek rajta.""
/Paulo Coelho/

Mi a szeretet?

Mi a szeretet?

Akit szeretsz, azt hagyd elmenni!
Engedd a maga útjára!
Amit oda tudsz adni,
csak az a tiéd.
Amibe görcsösen kapaszkodsz,
azt elveszíted!

Szepes Mária

Írni sokféleképpen lehet. ...

""Írni sokféleképpen lehet. Van, aki egy szobában ül és ír, nem csinál semmi mást. Ezek boldogok. (...) Aztán vannak, akik úgy forgatják a tollat, mint a tőrt és kardot, vérrel írnak. (...) Ezek az írók, akiknek az írás csak eszköz, mert meg akarják változtatni a világot, ezek a boldogtalan írók, akik hatalmasok, mert van szellemük és erejük, de nincs bennük csend és áhítat, s ezért boldogtalanok. Ezek, akik le tudnak döfni egy szóval egy királyt, vagy a világrendet, de nem tudják kifejezni azt, ami az élet titkosabb értelme, az elragadtatást, hogy itt élünk a földön, a boldogságot, hogy nem vagyunk egyedül.""

Márai Sándor


"Egy művész alkotó géniusza, ha nem is szükségszerű, hogy ennek tökéletesen tudatában legyen, mindig arra törekszik, hogy formába öltöztesse valamely álmát. Ez az álom irányítja minden erőfeszítését, s a művész a kudarcok, félsikerek, sutaságok vagy szerencsés véletlenek sorozatán keresztül tapogatódzva igyekszik megragadni, foglyul ejteni - míg csak egy szép napon végre valóságra tudja váltani. A mesteri tudás, mindent összevetve, mintha nem is annyira a kifejezési eszközök elsajátításából következnék, mint abból, hogy a művész birtokba veszi azt a belső igazságot, amely egyszersmind sajátos nyelvre is kényszeríti. Az alkotó szellem mindenekelőtt ennek az álomnak az eredménye.""

Henri Perruchot