MŰVÉSZET ÉS ERKÖLCS

MŰVÉSZET ÉS ERKÖLCS


A szépség szeretete az egészséges emberi természet veleszületett sajátja, s bár megmarad bűnös és rontó életmegnyilvánulások mellett is, ő maga jó, ellensége az alantas kapzsiságnak, irigységnek s a szürke világi gondoknak, s ellensége mindenekfelett a kegyetlenségnek és az erőszaknak. Halálát jelenti, ha ezek veszik át teljesen az uralmat. Azok, akikben legerősebben élt a szépnek ez az ösztöne, mindenkor szelídek, együttérzők és igazságosak, felfedezői és első hirdetői mindannak, ami az emberiség boldogulását elősegíti. Miként a szerelemben, akként a szép szenvedélyes szeretetében is a felemelkedés és a megnemesedés a képzelet bekapcsolódásával következik be, ez ébreszti őket és uralkodik felettük. Mert elnyomni a szenvedélyeket, amit tévesen kötelességnek tartanak velük szemben, a tompa magaelégedett közönynek nem is olyan nehéz. Hanem felébreszteni őket, helyes irányba indítva és a jó szolgálatára tevékeny munkában kiképezve, az az önzetlen képzelőerő műve.

Nem szűnnek meg hangoztatni, hogy az emberiség szívtelen. Ne higgyétek. Alapjában teli van jósággal és szeretni akar, csupán vak és korlátozott, úgyhogy ritkán képes valamit észrevenni és átérezni azon kívül, ami közvetlenül körülveszi és érintkezésben van vele. Az emberekben több lenne a szeretet és segítőkészség, ha másokba is úgy bele tudnának látni, mint ahogy önmagukba. Nincs meg a képzelőerejük hozzá.

Mindaz, amit teszünk, amivé lehetünk és amit teljesíthetünk, két művészi ösztön uralmától függ, a rendétől és a jóságétól, e nagy képzelőerőétől, amely számunkra a múlt örökségét, a jelen ismeretét és a jövő iránti készséget szolgáltatja.

Élni szellemi és testi tevékenykedés nélkül vétek. Tevékenység, ha hiányzik belőle a művészi vonás, durvaság. A "jó" és "rossz" szavak az emberre alkalmazva "alkotóval" és "rombolóval" helyettesíthetők. Az alkotók lépésről lépésre harcolják ki a káoszból a rendet, segítségükkel tartódik meg és terjed el minden dolog. Tevékenységük művészet, s a nyom, amit maguk után hagynak, a szépség.

A művészet távol áll attól, hogy erkölcstelen legyen, kívüle viszont a valóságban alig van valami, ami erkölcsös lenne.

És az lesz az idők telje, amikor az emberek felismerik, hogy munkában, pihenésben egyaránt meg kell lenni a legszentebb szépségnek. Igen, amennyire csak lehetséges, még inkább a munkában, inkább az erőben, mint a kifáradásban: inkább azért végezzük hatnapi munkánkat, hogy az estére elkészüljön, mintsem a hetedik napi bérért. Sokszor mentünk az Úr házába a tömeggel, amely aznap ünnepelt, hogy ott hasztalanul képzelt áldásért könyörögjünk. Azoknak a keveseknek, akik az Úr akarata szerint munkálkodnak, nincs szükségük rá, hogy áldását így keressék, és széles e világ kegyelemteljes otthonuk. Jóság és áldás jár velük az élet minden napján, mert ők az Úr házában fognak lakni örökké.

John Ruskin



Isten előtt senki sem géniusz.

A nagy művészek szívükben mégiscsak gyermekek maradtak, és a gyermekekről azt mondotta Jézus: "Engedjétek hozzám a kisdedeket." Így hát a művészeket sem fogja magától elküldeni. "Ilyen az égnek birodalma." És a "filozófusok"? Ők persze már nem gyermekek. De a szó megfontolóivá válhatnak, és akkor ők is helyet kapnak Isten birodalmában... "Az én Atyám házában sok lakás van."

Adott esetben egy tájkép áhítatosabb és "Istennel elteltebb" lehet, mint a legbensőségesebb szentkép.

Senki sem értheti meg a szépség lényegét addig, amíg fel nem fogja a szépségélmény tragikumát.

A költészet és a művészet dilettánsait komolyan kell vennünk. Mert a dilettantizmus nem pusztán játékos időtöltés, hanem lelki és erkölcsi betegség. A beteg lényében van valami, ami nem igaz, és ez az egészséges és helyes ítéletnek minden lehetőségétől elzárja őt.

(...........)