Az ellentmondások...

Az ellentmondások, amelyekbe a szellem beleütközik, az egyedüli valóságok, a valóság kritériumai. A képzelet világában nincs ellentmondás. Az ellentmondás a szükségszerűség próbaköve.

A lelkünk mélyéig hatoló ellentmondás, ez a széttépetés, ez a kereszt.

Amikor a figyelmet valamire erősen ráirányítva az ellentmondás nyilvánvalóvá lesz, megtörténik a szétválás. Ha állhatatosan követjük ezt az utat, elérjük a megszabadulást.

Az ellentétek ábrázolható viszonya az ellentmondások transzcendens viszonyának képe.

Minden igazán jó egymásnak ellentmondó elemeket rejt magában - következésképpen lehetetlen. Aki figyelmét valóban erre a lehetetlenségre szögezi és mégis cselekszik, jól cselekszik.

Ez a szó: jó, egészen más értelmet nyer a jó-rossz kölcsönviszonyában, mint akkor, ha magára Isten lényére mutat rá.

Az ember nagy szenvedése, amely már a gyermekkorban kezdődik és a sírig kíséri, hogy szemlélni és enni két különböző művelet. Az örök üdvösség állapotában nézni és enni nem különbözik.

Amit itt lenn szemlélünk, nem valóságos, mindössze díszlet. Amit megeszünk, az elpusztul, nem valóságos.

Ez a szétválasztás bennünk az eredendő bűn szülötte.

Az össze nem egyeztethetők egyidejű jelenléte a lélek viselkedésében az egyszerre kétfelé billenő mérleg: ez a szentség, a mikrokozmosz megvalósítása, a világ rendjének követése.

Ellentétek és ellentmondások. Ahogy az ellentétek viszonya képes megérinteni a természeti lényt, úgy képes az ellentmondó gondolatok összessége érinteni Istent.

Istentől ihletett ember az a személy, akinek magatartását, gondolatait, érzelmeit közölhetetlen fonal fűzi egybe.

Létezik egy világ feletti valóság, téren és időn és az ember mentális univerzumán túl. Túl mindazon, amit az emberi értelem csak érinthet. E valóság megfelelője az emberi szív magjában az abszolút jó éhsége, ami szüntelenül ott él, de e világban sohasem találja meg táplálékát. Ez az abszolút jó itt lenn az abszurditásban, a megoldhatatlan ellentmondásokban nyilatkozik meg, azokban, amelyekbe az emberi gondolat, míg csak e világban kering, állandóan beleütközik.

Amint a világ realitása a tények egyedüli alapja, ugyanúgy az a másik realitás a jó egyetlen alapja.

Amikor a világos fogalom beleütközik a felfoghatatlanba, a realitás ütközőpontjához értünk.

Az ember csak akkor gondolkozik igazán, ha gondolatának tárgya a végső következtetés elől elrejtőzik.
(...)