Szinte törvényszerű...

Szinte törvényszerű, hogy amikor az emberek boldogtalanok, szoronganak, feszültek és idegesek, akkor próbálnak meditálni – de olyankor nehéz belépni. Amikor sértve érzed magadat, dühös vagy, szomorú vagy, akkor eszedbe jut a meditáció, de az majdnem az ellenkező irány, ezért nagyon nehéz.

Amikor azt érzed, hogy boldog vagy, szeretsz, lebegsz – azok az alkalmas pillanatok, olyankor nagyon közel van az ajtó. Egyetlen kopogás is elég. Hirtelen, egy reggel jól érzed magad, minden látható ok nélkül. Valaminek történnie kellett mélyen a tudattalanodban. Valaminek történnie kellett közted és a kozmosz között, valami harmóniának; talán éjszaka történt, mély álomban. Reggel jól érzed magadat; ne fecséreld el ezt az időt. Már néhány percnyi meditáció is többet ér, mint néhány napnyi meditáció olyankor, amikor boldogtalan vagy.

Vagy hirtelen, éjszaka az ágyon fekve otthon érzed magadat… barátságos környezet, az ágy melege. Csak maradj ott öt percig; ne fecséreld el azt a pillanatot. Egyfajta harmónia van benne – használd ki, lovagold meg, és az a hullám elvisz messzire, messzebbre, mint ahová saját magad el tudsz jutni. Tanuld meg, hogyan használd ki ezeket az üdvös pillanatokat.

Osho

Barátság...

A barátságnak négy formája van: a hősies, az intim, a szellemi és a játékos. De az igazi barátság mind a négyet egyesíti, s ezért nyugodtan mondható, hogy ez a barátság négy dimenziója. A hősiesség az, hogy feláldozom érte életemet; a szellemi az, hogy ahol együtt vagyok vele, az a szellemi világa; a játék az, hogy olyan vidáman játszom vele, mint a gyermek; az intim az, hogy feltárom magam.
Hamvas Béla

 A barátságnak az a lényege, hogy mindig ugyanolyan legyél a barátoddal... Az én barátom úgy fogadjon egy év múltán, egy év távollét után is, ahogy régen. A baráttal mindig ugyanúgy veszed föl a fonalat. A barát, akármi történt közben, az a barátod marad.
Bereményi Géza

 A magányban, a betegségben, a zűrzavarban a barátság puszta gondolata is lehetővé teszi a túlélést, még ha barátunknak nem is áll hatalmában segíteni bennünket. Elég a tudat, hogy ő létezik. A barátságot nem halványítja el a távolság vagy az idő, a börtön vagy a háború, a szenvedés vagy a súlyos csend. Éppen ezekben a dolgokban gyökeredzik a legmélyebben, és ilyen talajból bontja ki legszebb virágait.
Pam Brown

AZ ÚT... AZ ERÉNY...

Lao CeTao te King

Az Út és Erény könyve

Fordította: Weöres Sándor

AZ ÚT

1Az út, mely szóba-fogható,
nem az öröktől-való;
a szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.
Ha neve nincs: ég s föld alapja;
ha neve van: minden dolgok anyja.
Ezért:
aki vágytalan,
a nagy titkot megfejtheti;
de ha vágya van,
csak a dolgokat szemlélheti.
E kettő mögött közös a forrás,
csupán nevük más.
Közösségük: csoda,
s egyik csodától a másik felé tárul
a nagy titok kapuja.

2Mikor a szépet megismerik,
felbukkan a rút is;
mikor a jót megismerik,
felbukkan a rossz is.
Lét és nemlét szüli egymást,
nehéz és könnyű megalkotja egymást,
hosszú és rövid alakítja egymást,
magas és mély kulcsolja egymást,
sok hang összeolvasztja egymást,
korábbi s későbbi követi egymást.
Ezért a bölcs
sürgés nélkül működik,
szó nélkül tanít,
nézi az áramlást és hagyja, nem erőlködik,
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
beteljesült művét nem félti,
s mert magának nem őrzi,
el se veszíti.

3Ha nem emelik fel az okosakat,
a nép közt rend és béke fakad;
ha nem kell többé a ritka, drága,
megszűnik a nép kirablása;
ha nem a vágy uralkodik,
a nép szíve megnyughatik.
Ezért a bölcs
a szívet kiüríti,
a gyomrot teletölti,
a sóvárgást gyengíti,
a csontot erősíti,
hogy az emberek ne tudjanak, ne vágyjanak,
az okosak veszteg maradjanak.
A nem-sürgés ez
és rend és békesség lesz.

4Az út üres,
de működését abba sose hagyja.
És mélységes,
mindennek ősatyja.
Élét tompítja,
görcseit oldja,
fényét fakítja,
elvegyül porba.
Megfoghatatlan
és mégis van.
Én nem tudom, ki a szülője,
de vénebb, mint a tünemények őse.

5Az ég és föld nem emberi:
néki a dolgok, mint szalma-kutyák.
A bölcs ember sem emberi:
néki a lények, mint szalma-kutyák.
Az ég és föld közötti tér,
akár a fujtató,
üres és nem szakad be,
mozog és egyre több száll belőle:
kell rá szó, ezernyi;
jobb némán befelé figyelni.

6Csodálatos asszonynak hívják:
ő a völgy örök szelleme.
A csodálatos asszony kapuja
ég s föld gyökere.
Végtelenül munkálkodik,
nem fárad el sose.

7Örök az ég és örök a föld.
Azért örök az ég s a föld,
mert nem önmagukért élnek,
ezért nem fogy belőlük az élet.
Éppígy a bölcs:
hátrahúzódik, ezért halad,
nem őrzi magát, ezért megmarad.
Így van:
saját érdeke nem űzi sose,
ezért teljesül saját érdeke.

8A legfőbb jó a vízhez hasonló:
mindennek hasznos, de nem harcos;
az alantasban is jelenlevő:
a víz az út-hoz hasonló.
Az élet a földet kövesse,
a szív a benső mélyet kövesse;
a barátság az emberit kövesse,
a beszéd a valót kövesse,
az uralom a rendet kövesse,
a szolgálat a lehetőt kövesse,
a tett a kellő időt kövesse.
Ha készséges, de nem erőszakos:
nem kél zúgolódás semerre.

9Aki tölt színültig:
jobb, ha előbb abbahagyja.
Aki túl-élesre fen:
élét hamar kicsorbítja.
Arannyal, ékkővel teli kamra:
megőrizni senkise bírja.
Kincs, gőg, rang egyszerre:
mekkora szerencsétlenség!
Alkotni, adni, majd visszavonulni:
ez az égi bölcsesség.

10Aki teste-lelke egységét megőrzi,
azt a kétség nem bontja meg.
Aki természetét szelíddé simítja,
egyszerű, mint az újszülött gyerek.
Aki látását megtisztítja,
elkerüli a tévedéseket.
A nép megnyerése, ország kormányzása
nem kíván tudós elméletet.
Ég s föld kapui nyílnak-csukódnak,
nyugalmasak és békességesek.
E tudásból kibontakozik
a sürgés-nélküli cselekedet.
Megszülni és felnevelni,
létrehozni és nem kívánni,
megalkotni és nem birtokolni,
hatalmaskodás nélkül vezetni:
ezt kell a legnagyobb jónak nevezni.

11Harminc küllő kerít egy kerékagyat,
de köztük üresség rejlik:
a kerék ezért használható.
Agyagból formálják az edényt,
de benne üresség rejlik:
az edény ezért használható.
A házon ajtót-ablakot nyitnak,
mert belül üresség rejlik:
a ház ezért használható.
Így hasznos a létező
és hasznot-adó a nemlétező.

12Látást az öt szín tompít,
hallást az öt hang tompít,
ízlést az öt íz tompít,
a vágtatás, vadászat megbolondít,
a nehezen elérhető mind bűnbe lódít.
Ezért a bölcs
nem a szemét, inkább a gyomrát tömi,
neki nem a távoli kell, hanem a közeli.

13Dicsőség, szégyen: egyforma félelem.
A rang: az élet legnagyobb csapása.
Dicsőség, szégyen: mért csak félelem?
Mert a dicsőséget a közemberek
szorongva nyerik el,
szorongva vesztik el.
A dicsőség is, szégyen is, csak puszta félelem.
A rang mért az élet csapása?
Mert legnagyobb csapás
az önszeretet.
Ha nincs bennem önszeretet,
ugyan mi bajom lehet?
Ezért:
a világért élő kiválóságra
bízható a világ;
és a világért élő jóságra
építhet a világ.

14Ránézek, de nem látom,
ezért neve: nem látható.
Hallgatom, de nem hallom,
ezért neve: nem hallható.
Megragadnám, de meg nem foghatom,
ezért neve: a legparányibb.
E három titok
egységbe olvad.
Felszíne sem világos,
alapja sem homályos,
végtelen, névtelen,
visszavezet a nemlétbe szüntelen.
Neve: formátlan forma,
tárgy-nélküli kép,
neve: a sötét.
Szembetérek s nem látom arcát,
követem és nem látom hátát.
Az őskor útját birtokolva
s a jelenkort általa megragadva
rálátni mindennek eredetére:
ez az út vezető-füzére.

15Hajdan az ihletettek
ismerték a rejtőzőt és rejtettet,
de őket mélyükig nem ismerte senki.
Mert nem lehetett őket megismerni,
a kép róluk csak ennyi:
mint téli folyón átkelők, vigyáztak,
mint szomszédaiktól félők, figyeltek,
mint a vendégek, tartózkodtak,
mint olvadó jégen, óvakodtak,
mint a rönk-fa, egyszerűek voltak,
mint a völgykatlan, mélységesek voltak,
mint a homály, át nem derengtek.
Nyugalmukat bizton őrizve
formáltak a szennyesből tisztát.
Az örök áramlással békességben,
ismerték az élet nyitját.
Az út-on jártak, mérték nélkül nem vágyakoztak,
s mert mohók sose voltak,
megelégedtek a létezővel és újat nem alkottak.

16Ahol megvalósul a teljes üresség,
ott a nyugalom tisztán megmarad,
minden növekszik a maga rendjén,
az örök áramlásban körbe-halad.
Minden virul, terem,
s a kezdethez visszatér szüntelen.
A kezdethez visszatérés: a béke.
A béke: az élet visszatérte.
Az élet visszatérte: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az állandóság nem-tudása: vakság, zűrzavar.
Aki az állandót ismeri, bölcs lesz,
aki bölcs lett, igazságos lesz,
aki igazságos lett, király lesz,
a király az eget követi,
az ég az út-at követi,
az út örökkévaló,
és minden rendjén-való.


17A kicsinyek tudták, hogy vannak nagyok.
Szerették, felemelték,
aztán rettegték,
végül megvetették.
Aki hűtlen,
hívet nem lel.
De ha ígérete szerint cselekszik,
munkája sikerül, érdeme növekszik,
és a nép azt mondja rája:
"A természet útját járja".

18Mikor a nagy út-at semmibe dobták,
megjelent az erkölcs és méltányosság.
Mikor kezdődött az okoskodás,
megjelent a nagy hazudozás.
Mikor a hat rokon összeveszett,
megjelent a gyermeki tisztelet és szülői szeretet.
Mikor zavaros az ország,
megjelennek a hűséges szolgák.

19Ha eldobják az okosságot, a tudósságot,
akkor lesz a nép százszor áldott.
Ha eldobják az erkölcsöt, a méltányosságot,
gyermeki tisztelet, szülői szeretet vezeti a sokaságot.
Ha megszüntetik a ravaszságot, a hasznosságot,
nem lesznek többé tolvajok, betyárok.
Három jele a kevés-bölcsességnek.
Mutassák meg az ember-népnek
az egyszerűséget, az épséget,
hogy az önzésnek, az epedésnek vessenek féket.

20Hagyd el a tanultságod
és meg nem bánod.
Ígéret és ígérgetés:
mi különbség?
Jó és rossz:
mily különbség!
De amitől mindenki retten,
azt nem vethetjük félre büntetlen.
Ó, zűr!
Még minden rendezetlen!
Ám az emberek ragyognak folyton,
mint ünnepi lakomán,
vagy tavasz-érkezéskor a tornyon.
Egyedül én vagyok nyugodt,
nem állok a fénybe,
akár a még világra-nem-hozott.
Forgok az áramlásban,
nem lel szilárd helyet a lábam;
mindenkinek van bőviben,
csupán nekem nincs semmi sem:
lám, bolond szív jutott nekem!
Ó, zűrzavar!
A közönséges emberek ragyognak,
homályban én vagyok csak;
a közönséges emberek mind szemfülesek,
közönyös én vagyok csak.
Örvénylő tenger ragad magával,
sodródom, nincs megállásom.
Mindenkinek megvan a dolga,
bolondnak, durvának csak én mutatkozom.
Egyedül én vagyok más, mint az emberek,
mert az ős-forrásból táplálkozom.

21A hatalmas erény változatai
az út-at követik.
Az út magában-véve
árny és köd.
Köd és árny,
hol képek rejlenek.
Árny és köd,
hol dolgok rejlenek.
Mélység, köd,
hol magvak rejlenek.
Létük: valóság,
belük: igazság.
Őskortól máig
nem kallódott el a neve:
általa megnevezhető mindennek kezdete.
Mindennek kezdetét mint tudhatom?
Csupán vele.

22A hiányos kikerekül,
a görbe kiegyenesül,
az üres megtelik,
az elvénhedt újjáalakul,
a kevés megsokasul,
a sok megzavar.
Ezért a bölcs
az egy-egészet óvja:
ő a világ példája.
Nem áll a fénybe,
ezért fényes,
magát nem hirdeti,
ezért híres,
magát nem dicséri,
ezért dicső,
magát nem kínálja,
ezért vezető.
Nem indul küzdelembe,
ezért senkise győz felette.
A régiek megmondották:
A hiányos kikerekül.
Nem holmi üres szó.
Az igazi, a teljes: minden fölé terül.

23A kevés szó, mint a természet:
az erős szél nem fúj egy reggelen át,
a zápor nem tart egész napon át.
Küldője:
ég s föld.
Nem alkot maradandót az ég s föld,
még-úgy-sem az ember.
Ezért
az út-on járjon az ember,
akkor közös az út-tal,
az erényes közös az erénnyel,
a vesztő közös a veszteséggel.
Aki közös az út-tal,
az út-at elnyeri.
Aki közös az erénnyel,
az erényt elnyeri.
Aki közös a veszteséggel,
a vesztettet elnyeri.
S aki kétségben imbolyog,
annak szavát senkise hiszi.

24A lábujjhegyre ágaskodó
nem áll sokáig,
a nagy léptekkel rohanó
nem megy sokáig,
a fénybe-álló
nem lesz fényes,
a magát-hirdető
nem lesz híres,
a magát-dicsérő
nem lesz dicső,
a magát-kínáló
nem lesz vezető.
Ezek az út-on:
rohadék, hulladék,
utálkozva elkerülik,
az út-on járó rá se lép.

25Íme az ős-zűrből keletkezett,
az ég és föld előtt született:
mily békés, mily üres!
Magában van, nem változik,
zavartalan mindenütt működik.
Ő az ég-alattinak anyja.
Nevét nem ismerem,
kisebb nevén út-nak mondom,
elmém szerint nagynak mondom,
a nagyot távolodónak mondom,
a távolodót eltűnőnek mondom,
az eltűnőt visszatérőnek mondom.
Ezért
nagy az út,
az ég,
a föld
s a király.
A világon négy nagy létezik
s a király köztük az egyik.
Az ember a földet követi,
a föld az eget követi,
az ég az út-at követi,
az út önnön rendjét követi.

26A nehéz a könnyű alapja,
a nyugalom a mozgás apja.
Ezért a bölcs
naphosszat munkálkodva,
szekere terhét el nem hagyja.
Ragyogót nem remél,
teljes békében, veszteg él.
Aki tízezer szekér gazdája,
néz a világba, nem lát önmagába.
Aki könnyelmű, elveszti alapját,
aki nyugtalan, elveszti apját.

27Az óvatos vándor nem hagy lábnyomot;
a gondos-beszédű nem kelt haragot;
jó számolónak nem kell tábla;
ki ajtót zárni tud, zár nélkül is bezárja,
hogy ki nem nyitják;
ki csomót kötni tud, kötél nélkül is megköti,
ki nem bogozzák.
Ezért a bölcs
vigyáz az emberekre,
senkit meg nem vetve;
ügyel a létezőkre,
semmit el nem vetve.
Ez a kétszeres világosság.
A jó a rossznak tanítója,
a rossz a jónak támasztója.
Ha nem becsülik tanítóikat,
ha nem szeretik támasztóikat:
olyan a legbölcsebb, mint a legvakabb.
Íme a legmélyebb és legsúlyosabb.

28Aki tudja férfi-hatalmát,
mégis őrzi nő-lágyságát:
hegyi-ér a világon.
Aki hegyi-ér a világon,
az erény-t el nem vesztette,
csecsemő marad örökre.
Aki tudja fehérségét,
mégis őrzi feketeségét:
példa a világon.
Aki példa a világon,
az erény-nyel összeillő,
állandóhoz visszatérő.
Aki tudja dicsőségét,
mégis őrzi rejtettségét:
völgy a világon.
Aki völgy a világon,
erény-ben lesz tökéletes,
egyszerű és természetes.
A természetes elhal: eszköz lesz, erő,
a bölcs él vele,
így lesz vezető;
ezért:
a rendhez nem kell a had ereje.

29Aki erőszakkal birodalmat foglal,
kudarcot vall: ez a tapasztalat.
Az ég-alatti, mint csodálatos urna:
sérteni nem szabad,
aki érinti, sem érinti,
aki megfogja, elveszíti.
Ezért mindennek rendje-sorja:
halad egyik, követi másik,
virul egyik, hervad másik,
erősül egyik, gyengül másik,
keletkezik egyik, elenyész másik.
Ezért a bölcs
kerüli a túláradót,
kerüli a hivalkodót,
kerüli a kápráztatót.

30Aki az út-on járva urát szolgálja,
nem igáz le országokat hadsereggel,
hiszen őellene is fordul a dárda.
Hol had vonult,
tövis lepi a rétet,
nagy harc után
jönnek ínséges évek.
Az eszes: győz és megtorpan,
nem tobzódik a diadalban,
győz és nem magasodik,
győz és nem cifrálkodik,
győz és nem kevélykedik,
győz, mert győzni kényszeríttetik,
győz, de sohasem erőszakoskodik.
Olykor a lények már ifjan vének,
ellene szegülnek az út rendjének,
s ha így van: korán sírba térnek.

31A legszebb hadsereg is a csapás eszköze,
mindenfele gyűlöletes,
az út-on járó nem él vele.
A nemesnek békében balról a helye,
háborúban jobbról a helye.
A had a csapásnak eszköze;
nem a nemesnek eszköze;
ha rákényszerül, csak akkor él vele,
a béke az ő ereje.
Győz és nem kevélykedik.
Aki győztesként előre-nyomul,
az ember-irtásnak örül;
aki az ember-irtásnak örül,
gyűlöletet fakaszt az ég alatt.
A bőség balról tér be,
a jajszó jobbról tér be.
Balról a szárnyvezér,
jobbról a fővezér:
temetéssel fölér.
Az ember-irtás
siralom, gyötrelem,
gyász-szertartás a harci győzelem.

32Az út folytonos és névtelen.
Az ős-egyszerűség parányi,
mégse bírja senki leigázni.
Ha fejedelmek, királyok megőrzik:
minden önként behódol nékik.
Ég s föld összecsengne-bongna,
édes harmatot hullatna,
és a nép mind, nem parancsra, megnyugodna.
Hol fellép a rendtartás: fellép a név;
s mert már fellépett a név,
ismerni kell a határokat
s így elkerülni a csapásokat.
Az út e világban,
mint hegyi patak, mely folyóba és tengerbe szakad.

33Okos, aki érti az embereket;
aki önmagát érti: ihletett.
Hatalmas, aki másokat legyőz;
aki önmagát legyőzi: erős.
Aki törekszik: nincs híján akaratnak;
aki megelégszik: gazdag.
Aki nem veszti természetét: hosszúéletű;
aki nem veszti emlékezetét: örökéletű.

34A hatalmas út szerteárad,
jelen van jobbra-balra.
Minden általa létezik,
soha meg nem torpanva.
Működik, de rejtve, hírt nem akarva.
Mindent nevel,
de nem irányít,
nincsen vágya,
ezért neve: kicsiny.
Minden visszatér hozzája,
de nem irányít,
ezért neve: nagy.
Sose hatalmaskodó,
ezért neve: hatalmas.

35Aki a nagy mintát követi,
annak hódol az ég-alatti.
Hozzája fordulnak, mert kárt nem okozhat,
csak békét, nyugalmat,
muzsikát, vigalmat,
táplálékot ad a vándoroknak.
Mikor az út-ról szólal,
a szó ízetlen, sótlan.
Aki ránéz, nem látja,
aki hallgatja, nem hallja,
de nem-fogyó kincs annak, ki érti.

36Amit összenyomnak,
kiszélesedik,
amit gyengítenek,
megerősödik,
amit megölnének,
nem marad meddő,
aki lopna,
az lesz a vesztő.
De épp ezt nem értik.
A gyenge legyőzi az erőseket, a lágy a keményet.
A hal megfúl, ha elhagyja a mélyet.
Az állam éles fegyvereit
ne villogtassák a népnek.

37Az út örök és tétlen,
mégis mindent végbevisz észrevétlen.
Ha fejedelmek, királyok megőrzik,
minden magától rendeződik.
Ha kapálóznak és intéznek,
letöri őket a titkos természet.
Vágytalan a titkos természet,
s a vágy hiánya: béke,
az ég alatt a rend teljessége.


AZ ERÉNY
38A nagy erény nem jótékonykodik,
ezért jó.
A kis erény jótékonykodik,
ezért nem jó.
A nagy erény cselekszik,
nem-cselekvéssel cselekszik.
A kis erény sürög,
erővel cselekszik.
A szeretet cselekszik,
eredményes, ha nem cselekszik.
Az erkölcs sürög,
erővel cselekszik.
A tisztelet cselekszik,
s mert nem viszonozzák,
kényszerít a tiszteletre.
Ezért:
az út ha elvész, itt az erény
az erény ha elvész, itt a szeretet,
a szeretet ha elvész, itt az erkölcs,
az erkölcs ha elvész, itt a tisztelet.
A tisztelet
a hűség és bizalom hiánya,
a zűrzavar kezdete.
A külső tudás
az út virága,
a belső tudatlanság kezdete.
Ezért az igaz ember
a valódit akarja és nem a látszót,
a gyümölcsöt akarja és nem a virágot,
a közelit akarja és nem a távolit.

39Íme az ős-egységben létezők:
az ég az egység által makulátlan,
a föld az egység által rendületlen,
a szellem az egység által finom,
a völgy az egység által virágzó.
Minden az egységgel született,
a vezér, a király
vele a világ példája lett:
az egység éltet mindeneket.
Ha ködös az ég: eltűnik;
ha inog a föld: elhasad;
ha durva a szellem: elkallódik;
ha meddő a völgy: sivatag.
Ha nem születnek, akkor elenyésznek;
a vezéreket és királyokat
ledöntik, ha nem példaképek.
A néptömeg a nagyok alapja,
az alacsony a magas alapja.
Ezért
az önjelölt vezérek és királyok
helyükön nem szilárdak.
Nem nézik, hogy a sokaság a nagyok alapja,
vesztüket ez okozza.
Ha szétszedik a fényes fogatot: belőle semmi sincs.
Ne légy értékes, mint a jade-kincs,
légy egyszerű, mint a kavics.

40Ellentétesség az út mozgása,
engedés az út tulajdonsága.
Az ég alatt minden a létből fakad
s a lét a nemlétből fakad.

41Ha bölcs hall az út-ról,
megragadja és megőrzi;
ha tudós hall az út-ról,
megtartja, majd elveszíti;
ha okos hall az út-ról,
nem győz nevetni;
és nem erről az út-ról esik szó,
ha tán megérti.
A régi vers ezért mondja:
"A fényes út sötétnek látszik,
az út-on járó eltűnni látszik,
az egyenes út tévútnak látszik,
a magas erény szakadéknak látszik,
a nagy tisztaság szégyennek látszik,
a hatalmas erény kevésnek látszik,
a növekvő erény lopásnak látszik,
a szín-igazság hiánynak látszik.
A végtelen négyszögnek egy szöglete sincsen,
a végtelen edény készen soha sincsen,
a végtelen zengésnek hangja nincsen,
a végtelen képnek formája nincsen."
Az út rejtett és neve nincsen.
Egyedül az út
vezet és célba fut.

42Az út szülte az egyet,
az egy a kettőt,
a kettő a hármat,
a három valamennyi létezőt,
mind tartalmazza a hímet és a nőt,
s a láthatatlan lehelet egybeolvasztja ezeket.
S e világban megvetik
az önmagát-felemelőt,
az önjelölt királyt, vezetőt.
Nézd valamennyi létezőt:
egyszer gyengül, máskor erősül,
egyszer erősül, máskor gyengül.
Így látják,
én is így látom:
"A zsarnokok nem holtukkal pusztulnak el."
Ez a legfőbb tanításom.

43Az ég alatt a leggyengébbek
átfúrják, ami legkeményebb:
mindenben fészke van a nemlétnek,
ereje a nem-cselekvésnek.
Szó nélküli tanítással
s a nem-cselekvés hatalmával
mi sem mérkőzhet e világban.

44Rang, vagy élet: melyik főbb?
Kincs, vagy élet: melyik több?
Szerzés, vagy vesztés: melyik túlélhetőbb?
Aki sokat szerzett, sokat vesztett;
aki sokat gyűjt, több kárt szenved.
Aki megelégszik, kudarc nem éri,
aki megtorpan, veszély nem éri,
a maradandóságot éli.

45A tökéletes: akár a tökéletlen.
Működése véghetetlen.
A teljesség: akár az üresség.
Működése mérhetetlen.
Az egyenes, mint a görbe,
a szellemes, mint a dőre,
az ékes szó, mint a dadogó.
A mozgás a fagyot legyőzi,
a nyugvás a hevet legyőzi,
a béke a rendet megőrzi.

46Mikor az ég alatt létezik az út:
a lovak megtrágyázzák a földet;
mikor az ég alatt hiányzik az út:
a mezőn harci mének legelnek.
Nincs nagyobb csapás,
mint az eleget nem ismerni,
se nagyobb veszély,
mint szerzésre törekedni.
Ezért:
aki az eléggel megelégül,
elégedettnek kell nevezni.

47Nem lép ki az ajtón
és világot megismer,
nem néz ki az ablakon
és égi út-at megismer;
mennél messzebb megy,
annál kevesebbet ismer.
Ezért a bölcs
nem jár, hanem megismer,
nem néz, hanem megnevez,
nem cselekszik, hanem végbevisz.

48A tanuló gyarapszik naponta;
az út-on járó csökken naponta.
Csökkenés, tovább-csökkenés:
eredménye a nem-cselekvés.
Mindent végbevisz a nem-cselekvés.
A világot tétlen tartja kézben.
Aki tevékeny,
a világot nem tartja kézben.

49A bölcsnek nincs önnön szíve.
Szíve a nép valahány szíve.
Jó a jókhoz
és jó a gonoszokhoz:
ez az erény jósága.
Hisz az igazaknak
és hisz a hazugoknak:
ez az erény bizalma.
A bölcs az ég alatt békében lakik,
megjegyzi az emberek mondásait,
s úgy nézi a népet, mint gyermekeit.

50Megszületnek és elpusztulnak.
Az élet felé megy tíz közül három,
a halál felé megy tíz közül három,
és meghal tettei miatt
megint tíz közül három.
Miért?
Mert nem lesznek úrrá az élet-vágyon.
Aki úrrá lesz az élet-vágyon,
orrszarvútól, tigristől nem fél,
sem harcban a fegyveres katonától.
Az orrszarvú nem döfi beléje szarvát,
a tigris nem vágja beléje karmát,
nem sebzi meg a katona kardja.
Miért?
Mert a halálnak nincs rajta hatalma.

51Az út szül,
az erény táplál,
a lény alakot-ölt,
az alak beteljesít.
Ezért minden
becsüli az út-at és az erény-t.
Az út méltó a tiszteletre,
az erény méltó a szeretetre,
mert nem osztanak parancsot,
s mennek természetes rendet követve.
Az út szül,
az erény táplál,
dajkál, nevel,
csiszol, érlel,
ápol, őriz.
Alkot, de nem birtokol,
teremt, de nem kérkedik,
mindennél öregebb, mégsem oszt parancsot:
legmélyebb jónak méltán nevezik.

52Az ég alatt mindennek eredete
az ég-alattiak anyja.
Aki eléri az anyát,
megismeri a gyermekeit;
s ha megismeri a gyermekeit,
újra említi az anyát.
Élete végéig nem éri veszély.
Aki betömi oduját,
bezárja kapuját:
élete végéig nyűg nélkül él.
De ha kinyitja kapuját,
magára-veszi minden baját:
élete végéig gondban él.
Aki a parányit meglátja: éles-szemű;
aki gyengeségét megőrzi: hatalmas-életű.
Aki tiszta fény,
s a világossághoz folyton visszatér,
nem éri veszély:
az állandóságban él.

53Ha van igaz tudásom:
a nagy út-at járom,
s csak attól félek, hogy letérek.
A nagy út sima,
de az embereket vonzzák az ösvények.
Ha pompás a palota:
a szántóföldek begyepesülnek,
a magtárak kiürülnek.
Dísz-köntösben járnak,
éles kardokat hordoznak,
étellel-itallal be nem telnek,
fölösleges javakat halmoznak:
rablás, dicsekvés a neve.
Nem ez az út-nak szelleme.

54A talpraesettet fel nem borítják,
a jól fogódzót le nem taszítják.
Fiak, unokák áldoznak néki.
Aki az út-at fejleszti magában,
abban valódi az erény;
aki fejleszti a családban,
abban bőséges az erény;
aki fejleszti a falujában,
abban kiváló az erény;
aki fejleszti az országban,
abban virágzó az erény;
aki fejleszti az ég alatt,
abban teljes az erény.
Magunkban megismerjük a többit,
egy családban a többit,
egy faluban a többit,
egy országban a többit,
az ég alatt a többit.
Honnan ismerem én az ég-alattit?
A kevés által valamennyit.

55Aki a nagy erény-t magában hordja,
akár az újszülött gyerek.
Mérges rovar, kígyó nem csípi meg,
nem támadnak rá a vadállatok,
nem ragadják el a sasok.
Csontja gyenge, izma lágy,
fogása mégis szilárd;
nem ismeri hím s nő egyesülését,
mégis életet ád,
mert tiszta teljesen;
kiált s be nem reked,
mert összhangzó tökéletesen.
Az összhang tudása: állandóság.
Az állandóság tudása: világosság.
Az élet gazdagítása: vigasság.
A szellem feszülése a szívben: makacsság.
Olykor a lények már ifjan vének:
ellene szegülnek az út rendjének,
s ha így van: korán sírba térnek.

56A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
Aki betömi oduját,
bezárja kapuját,
élét tompítja,
görcseit oldja,
fényét fakítja,
elvegyül porba:
él a rejtettel azonosulva.
Nem rokonítható,
nem ócsárolható,
nem jutalmazható,
nem károsítható,
nem magasítható,
nem alacsonyítható,
csupán becsülnivaló.

57Egyenesség vezérli az országot,
csak a háború kíván ravaszságot.
Tétlenség hódítja meg a világot.
Mindezt honnan tudom?
Íme:
"Mikor az országban sok a hívság,
szaporodnak a nyomorúságok;
mikor a népnek fegyvere éles,
sokasodnak a lázadások;
mikor sok az ügyes mester,
gyarapodnak a ritkaságok;
mikor sok a parancs, a törvény,
sűrűsödnek a tolvajok, betyárok."
Ezért így szól a bölcs:
"Ha nem cselekszem, megnyugszik a nép,
ha békés vagyok, megjavul a nép,
ha nem háborgok, gazdagszik a nép,
ha igényem nincsen, egyszerű a nép."

58Mikor nyugalmas a kormányzat:
egyszerű a nép, nem lázad.
Mikor tevékeny a kormányzat:
a népre nyomorúság támad.
Bajból szerencse így fakad
és a szerencséből gyalázat:
ki ismeri, hol a határ?
Jönnek és mennek, meg nem állnak.
Az egyenesség ravaszságba átcsap,
a jó váratlan rosszra válhat:
az ember tévelyeg és mily régóta már!
Ezért a bölcs
egyenes és mást meg nem rövidít,
önzetlen és mást meg nem károsít,
igaz és semmit meg nem hamisít,
fény, de nem vakít.

59Az emberek kormányzására s az ég szolgálatára
legfőbb: a mérték.
Csakis a mérték,
melyhez korán kell kelni.
Amit korán kell gondozni: ez az erény gazdagsága.
A gazdag erény győzhetetlen,
s a győzhetetlennek gátja nincsen.
Ha gátja nincsen: uralkodni tud.
Az uralkodás anyja megmaradni tud.
Így nevezik:
mély, erős, gyökér,
örök, igaz út.

60Nagy birodalom vezetése,
mint apró halakból eledel sütése.
Míg az út-on járnak az emberek,
nem művelnek csodát a szellemek.
S ha nem művelnek csodát a szellemek,
nem háborítódnak az emberek.
S ha szellemektől nem jön ártalom,
a fejedelemtől sem ér bántalom:
mikor ezek ketten veszteg maradnak,
erényeik összefonódnak.

61Nagy birodalom: síksági folyam,
a középső az ég alatt,
nősténye az ég-alattinak.
A nő békével győzi le a hímet,
békésen alája-gubbad.
A nagy birodalom gubbadjon a kisebbik alá,
így szerezzen bizalmat;
a kis országok alacsonyabbak,
így szereznek bizalmat.
Vagy a legubbadás szerezzen bizalmat,
vagy hogy alacsonyabbak.
A nagy birodalom mást se kívánjon:
egyesítsen és tápláljon;
a kis ország mást se kívánjon:
csatlakozzék és szolgáljon.
Teljék be mindkettő rendeltetése:
a nagy gubbadjon a kicsinyek elébe.

62Az út mindenek legmélyebb alapja,
jók hatalma,
bűnösök oltalma.
Nyájas szóból kel a tisztelet,
jó példa megnyeri az embereket.
A bűnös az emberek közül
mért kivetett?
Hisz miatta trónol a Menny Fia,
érte buzgólkodik a Három Öreg.
Hiába hordanak drágaköveket
s hajtanak négylovas dísz-szekeret:
inkább nyugton az út-at követnék.
Hajdanában
az út-at mért követték?
Mert
akkor az út-at el nem tévesztették,
a bűnöket megbocsátották.
Az ég alatt ez a tisztesség.

63Tégy tett nélkül,
intézz intézkedés nélkül,
ízesíts íz nélkül.
A nagy: csupa kicsiny; a sok: csupa kevés.
Gyűlöletre feleljen megbecsülés.
A nehéz legyőzése könnyűvel indul.
A nagy megtevése kicsinnyel indul.
A nehézség az ég alatt
a könnyűn alapszik,
s a nagyság az ég alatt
a kicsinyből gyarapszik.
Ezért a bölcs
nem cselekszik nagyot,
így teljesít nagyot.
Nem érdemelsz bizalmat,
ha túl-sokat ígérsz.
Ahol sok a könnyű,
ott sok a nehéz.
Ezért a bölcs
nem kerüli a dolgok nehezét,
az erőlködés mégse veti szét.

64A nyugvót megőrizni könnyű,
a keletkezőt formálni könnyű,
a gyengét összetörni könnyű,
a kicsinyeket szétszórni könnyű,
a leendővel kezdeni könnyű,
békében rendet tartani könnyű.
Terebélyes fa
hajszál-gyökérből fejlődik,
kilenc-emeletes torony
kupac földből emelődik,
ezer-mérföldes utazás
egyetlen lépéssel kezdődik.
A cselekvő elbukik,
a szorongató veszít.
Ezért a bölcs
nem cselekszik és nem bukik,
nem szorongat és nem veszít.
Aki nagy-hamar eredményt akar,
övé a kudarc;
de aki előre gondol a végére,
nem éri kudarc.
Ezért a bölcs
vágyik a vágytalanságra,
nem sóvárog ritkaságra,
csak a tudatlantól tanul,
csak a közös út-on vonul,
a természetes rendet követi
s erőszakkal meg nem töri.

65Hajdan, akik az út-on jártak,
nem adtak tudást a népnek,
ápolták az együgyűséget.
Nehéz vezetni a népet,
ha már az együgyűségből kilépett.
Ezért
az ország tudással kormányzása:
az ország kirablása;
együgyűséggel kormányzása:
az ország boldogsága.
Aki e két szabályt ismeri: példás.
Aki ismeri a példát:
legmélyebben erényes.
Az erény messzi, mély,
s mindennek ellentétes.
A nagy elégedettség általa él.

66A folyam s a tenger
minden völgyi patak királya;
mert alacsonyabb az ágya,
ezért minden völgyi patak királya.
Ezért a bölcs,
ha a nép felett akar állni,
a népnél lejjebb álljon;
ha a nép előtt akar járni,
az egész nép mögött járjon.
Ezért a bölcs
felül áll, de terhét nem nyögik,
elöl jár, de mégse gyűlölik.
Ezért
az ég-alattiak
felemelik örömmel:
nem küzd,
ezáltal győzhetetlen.

67Nagy, az én út-am, tudja egész világ,
s nem apad soha:
mert végtelen,
azért nem apad soha.
Hogyha fogyna,
az időben már elfogyott volna.
Három kincsemhez ragaszkodom:
első a szeretet,
második a mérték
harmadik a tartózkodás.
Szeretek, ezért bátor vagyok,
mérték által hatalmas vagyok,
visszavonulok, hát vezető vagyok.
Manapság
szeretet nélkül merészkednek,
mérték nélkül vezérkednek,
tartózkodás nélkül hatalmaskodnak:
ezért elpusztulnak.
Aki tapintattal vezet hadat,
győzelmet arat;
a szeretettel védekező legyőzhetetlen.
A természet fegyverezi
s a szeretet védelmezi.

68A jó hadvezér nem harcias,
a jó harcos nem haragos,
a győzni-tudó nem támad,
a vezetni-tudó alázatos:
ez a nem-küzdő erény,
az irányító erő,
a természet szolgálata,
az ősi vezető.

69Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.

70Szavamat megérteni könnyű,
és megfogadni könnyű.
Mégse bírják megérteni,
se megfogadni.
A szavaknak ősapjuk van,
a tetteknek királyuk van:
ezt nem értik az emberek,
és engem ezért nem értenek.
Ha vannak, kik megértenek:
ez az én gazdagságom.
Ezért a bölcs
drágakövet hord darócruhában.

71Tudni a nem-tudást, ez a legbölcsebb.
Aki nem tudja nem-tudását, szenved.
Aki megszabadul a szenvedéstől,
nem szenved.
A bölcs nem szenved,
mert megszabadult a szenvedéstől,
ezért nem szenved.

72Ha a nép nem fél a hatalomtól,
a hatalom akkor tökéletes.
Ne szorítsátok ki hajlékaiból,
ne rontsátok meg az életet.
Ha nem nyomjátok el a népet,
nem fog megvetni titeket.
Ezért a bölcs
ismeri magát, de nem ismerteti,
szereti magát, de nem szeretteti,
neki nem a távoli kell, hanem a közeli.

73A bátor vakmerő halála gyászos,
a bátor nem-merő élni tud.
Kétfajta bátorság:
egyik hasznos, másik káros.
Amazt a természet mért nem szívleli,
ki bírja megérteni?
A bölcsnek is homályos.
Az égi út
nem harcol, mégis győzni tud,
nem szól, mégis válaszol,
nem hív, mégis sereget gyűjt,
tétlen, mégis irányít.
A természet hálója hatalmas:
bár ritka-szövésű, rajt át nem hatolhatsz.

74Ha a nép nem fél a haláltól,
ki rémíthetné a halállal?
Aki akarja, hogy a nép rettegjen a haláltól,
s azt hiszi, ez a jó:
megfogni, megölni való.
Ki mer?
A halált örök erő intézi,
s aki a gyilkolást helyette végzi,
mintha elfoglalná az ácsmester helyét:
aki az ácsmester helyett hasogat,
gyakran megsebzi kezét.

75Miért éhezik a nép?
Mert az urak adóval nyomják,
azért éhezik a nép.
Miért makacskodik a nép?
Mert az urak folyvást tevékenyek,
azért makacskodik a nép.
Miért hullik-pusztul a nép?
Mert az urak az élethez ragadnak,
azért hullik-pusztul a nép.
Aki nem becsüli saját életét,
valóban az becsüli életét.

76A csecsemő: puha, gyenge,
a haldokló: kemény, erős.
A sarjadzó fű és fa: lágy, erőtlen,
a korhadó: szívós, erős.
A kemény és erős: pusztuló,
a puha és gyenge: fakadó.
Elvész a fényes hadsereg.
A felnőtt fatörzs megreped.
A kemény, erős: alámerül,
a puha, gyenge: felülkerül.

77Az égi út,
mint az íj kifeszített íve,
a magasat lenyomja,
az alacsonyat felvonja,
a fölöslegeset elveszi,
a szükségeset megadja.
Az égi út
a fölöslegeset elveszi,
a szükségeset megadja;
nem így az emberi ösvény:
a szükségeset elveszi,
a fölöslegeset növeli.
Ki bírná a fölösleget a világba önteni?
Aki az út-at ismeri.
Ezért a bölcs
alkot, de művét nem birtokolja,
cselekszik, de nem ragaszkodik,
bölcsességét nem fitogtatja.

78Nincs lágyabb, mint a víz,
mégis a köveket kivájja:
nincs különb nála.
A gyenge legyőzi az erőset,
a lágy a keményet:
az ég alatt mindenki tudja,
még sincs, aki valóban felfogja.
Ezért a bölcs azt mondja:
"Aki az ország szégyenét veszi magára,
az lesz az ország királya;
aki az ország nyomorát veszi magára,
az lesz a világ királya."
Az igaz szó: mint önmaga fonákja.

79Mikor a harag elapad,
emléke mégis megmarad.
Csak a töretlen béke jó.
Ezért a bölcs
megesküszik,
hogy sohasem vádaskodik.
Az erényesek az esküt tartják,
az erénytelenek sutba dobják.
Az égi út-nak nincs sógora-komája,
mindig a jámborokat szolgálja.

80Legyen az ország kicsiny, s a nép kevés:
bármily sok szerszám volna,
ne éljenek vele;
az emberek halálukig
ne bolyongjanak messzire;
ha volnának hajók, kocsik,
senki se utazzék;
ha volnának vértek, kardok,
senki se hadakozzék;
írás helyett az emberek
fűcsomókat kötözzenek;
legyen édes az ételük,
legyen ékes a ruhájuk,
legyen békés a lakásuk,
legyen boldog a szokásuk;
és ha átlátnak a szomszéd országba,
és áthallatszik
a kakasok kukorékolása, a kutyák ugatása:
úgy érjék el a vénséget, halált,
hogy sose jártak odaát.

81Nem szép az őszinte szó,
nem őszinte a szép szó.
Nem ékes-szavú a jó.
Az ékes-szavú nem jó.
A tudó nem beszél,
a nem-tudó beszél.
A bölcs nem gyűjt,
mindent az emberekért tesz
és néki is jut;
mindent az embereknek ád
és néki is jut.
A természet út-ja
segít, nem sarcol.
A bölcs ember út-ja
használ, nem harcol.

---

Szükséged van rám? Itt vagyok!

Szükséged van rám? Itt vagyok!


Te nem láthatsz engem, de Én vagyok a fény, ami téged láthatóvá tesz.
Te nem hallasz engem, de Én a hangodon beszélek.
Te nem érzel engem, mégis Én a kezed ereje vagyok.
Én eredményessé teszlek annak ellenére, hogy az utamat nem érted.
Én eredményessé teszlek annak ellenére, hogy művemet nem ismered fel.
Én nem vagyok földöntúli jelenség, Én nem vagyok misztérium.
Csak egy teljes belső nyugalomban, túl minden személyiségen tudod meg,
hogy Én vagyok és csak mint érzést, mint hitet tapasztalod,
de mégis itt vagyok, mégis hallok, és mégis válaszolok.
Ha szükséged van rám, akkor Én itt vagyok, ha Te engem megtagadsz,
akkor is itt vagyok, ha félsz, akkor is itt vagyok.
Itt vagyok, ha imádkozol, és akkor is ha nem imádkozol.
Én benned vagyok és Te Énbennem.
Csak tudatodban lehetek Tőled elválasztva, mert csak a tudatodban
létezik a TIÉD és ENYÉM fogalma
de mégis, a tudatodban tudsz engem megismerni és átélni.
Engedd el a romboló félelmet a szívedből.
Ha Te már nem állsz a saját utadban, akkor megtalálsz.
Egyedül nem tudsz semmit sem csinálni, de Én tudok mindent
és Én mindenhol vagyok.
Ha a jót nem akarod látni, az akkor is itt van, mert Én itt vagyok.
Itt vagyok, mert itt kell lennem, mert vagyok.
Csak bennem van a világnak értelme.
Csak általam nyer a világ testet.
Csak általam megy a világ előre.
Én vagyok a törvény, amin az élőlények mozgása és fejlődése nyugszik.
Én vagyok a szeretet, ami a törvény testesülése.
Én biztonság vagyok. Én békesség vagyok, egy vagyok veled.
Én vagyok az egység.
Én vagyok a törvény, ami szerint Te élni tudsz.
Én a szeretet vagyok, amiben Te bízhatsz.
Én akkor is vagyok, ha Te nem látsz, Én nem hagylak el.
Ha hited bennem meginog, én bízom benned, mert én ismerlek és szeretlek.

SZERETLEK TÉGED ÉS VELED VAGYOK!

Szerápion legendák...

Két férfi lépkedett a tengeren. Az egyik lassan, biztosan; mellette - fél lépéssel elmaradva, és mintha nem bíznék magában, kapkodóbban, néha bokáig lemerülve, el-elfúló lélegzettel - a másik (vagy a mása).Mögöttük végtelen víz, előttük végtelen homok.
Talpuk alá a föveny úgy simult akár a víz, puhán és selymesen.
Két kő volt ott - csak két kő, semmi más - mélyen beásva a homokba; kerek, tömzsi kövek, amikhez hajók kötelét hurkolták valaha, mikor még hajók jártak erre.
Leültek a kövekre; előttük végtelen víz, mögöttük végtelen homok, mindkettő enyhén fodrozódva, éppen csak annyi különbséggel, hogy a tenger mozgékonyan, a homok mereven.
Ültek és hallgattak. Nézték a tengert.
Aztán - órák vagy napok múlva, mindegy - aki a társa volt (vagy mása volt) annak, ki elsőül lépett a partra, kezét egy kissé megemelte, olyképp, mint aki tétován nemlétező madár után mutat a messzeségbe.
Ki elsőül lépett a partra, lehunyta a szemét, mintha látná a madarat.
- Szólhatsz, Szerápion.


MIT ÉR, HOGY ITT VAGYUNK,
HA NEM TUDJUK, HOGY HOL VAGYUNK?

- Annyit, hogy végül mégis itt vagyunk.
A célnál? Nem tudom. A cél, Szerápion,
sokszor maga az út, de csak ha nem
céltalan; s minden célból, ha valóban
cél volt, mindig új út vezet tovább.
Úton vagyunk. Azt hiszem, épp elég,
ha ennyit tudsz. A többi csak lidérc
és délibáb, Szerápion.

MEGÁLLÁS SOHA NINCS?

Megállás? Nem tudom, mit értesz
megálláson, Szerápion. Aki úton van, áll. Csak az áll igazán,
aki úton van. Aki egyszer eltökélte,
hogy útnak indul, attól fogva áll. Magában, mélyre gyökerezve,
s minden lépéssel még mélyebbre. Úgy halad, hogy
haladtában, valahol, mozdulatlan. Hogy nőttön nő valami titkos
központ felé, míg lép, előre mindig,
a titkos Cél felé. S a kettő
végül, valahol összeér. Saját magába ér,
ha célhoz ér, Szerápion.
S amíg
ülünk s nézzük a tengert, a mozgót és a mozdulatlant
(bár a mozgó is mozdulatlan, s a mozdulatlan is mozog) -
amíg ülünk, mondom, egyben megyünk is, ha a csöndet
halljuk, s látni tudunk, ott, ahol semmi sincs
mások szerint, világokat, Szerápion. Mit tudhatod, a szem,
mely mint a szobroké, üresen néz a végtelenbe,
kőmereven és mozdulatlanul (úgyhogy hiába löksz felé
öklöt, követ vagy bármi mást, hogy megvakítsd vagy
reflexeit próbáld: pillája meg se rezzen) - mit tudod,
mit lát a szobrok élő kőszeme, s egyáltalán hová
tekint: a távolba, vagy befelé? Halad,
és figyeli a belső lépteket.
Mindig a belső lépteket
figyeld, míg álltodban haladsz, s haladva állsz, Szerápion.

MAGÁNYOSAN?

- Talán. Ha úgy tetszik, magányosan. De mielőtt
felelnél, tudnod kell, mi a magány, Szerápion.
Nézheted börtönnek, s rácsain nem fog semmi ráspoly,
s nézheted úgy, hogy végtelen szabadság.
Nézheted sivatagnak, amelyben körbejársz a szomjan pusztulásig,
s erdőnek, melyben egyetlen zöld tengerré simítja
a sok külön lombot a szél. S ha akarod, Szerápion,
veheted Szélnek is, mely egy tengerré simítja a sok
külön lombot, vagy fölkavarja tengerét
s tombolva zúg, nem tudhatod, a lombot tépi, vagy
saját magát, míg végül el nem ül s egy mozdulatlan
levélen el nem szunnyad, oly lágy alommal mint a csecsemők.
Ez az álom, ez volna a magány? Vagy az a sokszögű Szem,
mely a levél alól, egy zöld testből figyel, oly áthatóan,
hogy merevvé igéz; ha megmoccansz, hártyás pillája rácsukódik,
és mire durva kézzel érte nyúlsz, már csak egy surranás
emléke rezdül az iménti Figyelem
helyén, vagy az se tán?


Sosem voltam magányos.
Magányom tele volt Szemekkel, tele volt surranásra kész
Figyelemmel, olyan magány volt mint a lomboké,
s benne madár is énekelt, mozdulatlan csőrrel a titkos
belső hallásnak néma dalokat. Sosem voltam magányos.

Vagy beszéljünk, Szerápion, a Szélről? Mi sodor magvakat
sziklára, s borzol évek múlva friss füvet vagy
gyöngéd virágbibét a sziklán?
Mi hajt felhőt, s a szikkadt föld esőben ázik,
s mi hozza vissza a Napot, szárítja föl a lucskot, bontogatja
a rügyeket, s viszi egyik hegyről a másikra a szirmok
múlékony mámorát, mikor kinyílnak?

De láttál már szelet, Szerápion? Fogtad már kézbe, mint
napos csibét, hunyásztattad már szarvánál csavarva,
mint őrjöngő bikát? A Szél, Szerápion,
az, ami van, de nincs; a mindenütt jelen levő, sehol
sem látható - mert a tajtékzó víz, a jajgató
lomb, ódon házak kéményében huhogó
Iszonyat puszta jel, de nem a Szél, Szerápion, a titkos
Nemlétező, Megfoghatatlan.

Szerettem a szelet, Szerápion. Szerettem a Magányt.
Hallod a habmorajt a mélyben, a kettős tenger mozdulatlan
tükre alatt? Mindig magányban éltem,
és soha nem voltam magányos. Valami világszél
fújt mindig a tenger alatt. Aki a tengeralji
világszél énekére hallgat, sosem lehet magányos.

Nem ismertem a keserű magányt, a fortyogó
levekben forgatót, a szakálltépő, káromló magányt.
Nem ismertem? Kilábaltam belőle,
leszárítottam lábamról sarát, levertem sarkamról porát.

Szabad voltam. Ablakom mindig nyitva volt a Szélnek.

Ma már azt is tudom, hogy bármi volt és bárhogy is volt,
s akármit vettek el, minden hiánnyal
én lettem gazdagabb. Ma már azt is tudom, hogy
boldog voltam. Boldog vagyok.

Elég.
Hallgassuk a tengert, Szerápion.

S MIT HALLGASSUNK, HA NINCS?

- A tenger mindenütt van
és mindig van, Szerápion. Ahol te vagy, ott van a tenger.
Két tenger közt egy hullámsáv, félig még fodrozó, félig merev már,
ez vagy, Szerápion. Ezek vagyunk: két tenger közt az Átmenet
hullámai, elporladók s mindig megújulók;
a mindig éppen elmúló, a mindig éppen változó
öröklét: ez vagyunk. Magunkkal visszük tengerünket.

Hajtottad már kagylóra füledet? Rózsaszín kőfodrai közt
hallottad már a tengert? Hallottad már a kagylóban a csöndet?
Ahol a csönd van, ott a tenger. Ahol a csönd van, ott a zúgás.
Hallottad már a rózsában a nyílás
titkos hullámverését, a mély morajt, amint a szirmok
szétválnak? Hallottad a Nyílás mérhetetlen
messziről érkező néma hullámverését?

Ahol a rózsa, ott a tenger. Ahol a Nyílás, ott a tenger.
S a fordított nyílás, a Hervadás:
az is a Tenger.

Bennünk él és benne élünk.
Meríts egy hullámot az árból: kagylóvá kristályosul tenyeredben.

Egy pillanatnyi tenger, rózsaszín kőfodraival,
a zsongó Hallgatás, a végtelenség néma ajka,
mielőtt visszaolvad elemébe.

Ez vagyunk.
Hallgassuk a tengert, Szerápion.

S AZ EMBEREK? "A MÁSOK: A POKOL"?

- Nem. A mások, Szerápion,
az Irgalom. S ha azt hinnéd, elméjében fogyatkozó
aggastyánként beszélek, mint ki néz, de mit se lát már,
mert hályogos szemét, utolsó angyalként, az emlék
emléke is elhagyta már - nem, nem vagyok még
gyermekké bárgyult vén, ki rángó nyelvvel nyöszörög,
s nem tudja mit motyog.

A mások, ismétlem, nem a Pokol. A mások
az Irgalom. Nem mintha nem tudnám a Butaság
s a Hatalom gaztetteit. Nézz végig testemen: bőröm bokától
homlokig csupa sebhely. Mégsincs bennem harag már,
csak irgalom.
Pedig láttam röhögve gyilkolót,
gyermekbordákon táncolót, anyákat tiprót, koponyákat szürcsölőt,
szúrtak hátamba kést, tolvaj szentek türelmet prédikáltak,
láttam kiűzetést, prófétát mohó disznóhabzsolással
zabálni a pusztába kergetettek
alig hűlt ételét, s még mennyi mindent!
Hát nem mint élelmes írástudók, kik széljárás szerint fogják a tollat:
úgy szólhatok, mint aki tanú s áldozat volt egyszemélyben.
Nekem hihetsz, Szerápion: mégsem a mások a Pokol.
Épp eléggé megjártam poklukat, hát mondhatom:
a Pokol nem a mások, ha bennünk nincs pokol.

Ha nincs
mit égessen, fegyvertelen a láng. Mit lehet attól
elvenni, aki mindent odaad? Mitől lehet
megfosztani a semmiért sem törtetőt, a semmihez sem
ragaszkodót?
Egy Angyal mindig készen áll, hogy
érted jöjjön, ha szólítod. Ezért
nincs is pokol, Szerápion, ha magadban kioltod.
A másokét is. Tehetetlenek.

Jegyezd meg: bármely pillanatban
kézen foghat - már kézen is fogott
a Szabadság, és kivezet, Szerápion.

HOVÁ?

- Hová? Igen, hová, Szerápion?
A kérdéshez. Minden kérdés az indulás,
és minden indulásban ott lappang a Cél. De ehhez
indulni kell. Kilépni. Mintha egy
(bármilyen nagy) körbe lennél bezárva,
s kilépsz a körből. Túllépsz a körön,
amerre a Sugár mutat. Minden sugár
túlmutat a körön, mely, bármilyen nagy,
magába tér vissza, míg a sugár,
túllépve a körön, valahová a körön túlra tart.
A Végtelenbe? Vagy egy körön kívüli
központba?

Néztél már gyerek szemébe,
mikor ő maga elnéz, messzire,
játékán túlra? Semmiségbe? Végtelenbe? Láttad
szeme tükrében saját arcodat?
Egy szem, maga a tisztaság, s ártatlan íriszén
egy másik szem, tétován és mohón,
mint késhegy, cél nélkül rezegve még -
potenciális gyilkosok vagyunk
mindannyian, Szerápion. De nem mindenki öl.
Dobd el képletes késedet. Ne ölj.
Lépj ki a körből.

Indulj el, keress
egy gyermeket, és kérd meg, hogy szemébe
nézhess, sokáig, addig, míg a késhegy
el nem tűnik, s eggyé nem lesz a két szem,
hogy megláthasd a Tengert. Csak a gyermek
járhat a tengeren: könnyű és tiszta mint a hullám,
vagy mint a Szél.

Elindul, soha nem
kérdi: hová? - csak túllép a körön,
s biztos benne, hogy nem hiába. Megpihen,
és megy tovább, mert biztos benne: túl a tengeren
másik tengert talál. A tengerek, Szerápion,
változnak halmazállapot szerint, de lényegük,
a hullám, mozgón, mozdulatlanul, mindig a körön túlra csap.

Aki látta a tengert, aki kortyolt tengervizet
rózsák szirmai közt vagy gyermekek szeméből,
s érzett bőrén szelet, rugalmas tenger-horzsolásút,
nem vágyik vissza a körön belülre.
Meguntam a piacokat, Szerápion. A kikiáltók
ágálását a napi árfolyamról,
s az ájtatos tülekvők együgyűen
átlátszó tőrvetéseit. Hiszen tudod,
mint bukdácsolnak más ellen vetett
hurkaikban, vagy a hálókban rángatóznak,
miket azért feszítenek, hogy más belé akadjon.
Meguntam az agórákat. Ítélet
nélkül. Csak mert meghallottam a Tengert.

Ítélet nélkül. És nem érdekel
ítéletük. Már csak a Tenger.

Látod ott
a madarat? A fél eget átszelte már,
mióta itt vagyunk, neszét se hallani,
csak száll, hasítja egyenletes szárnycsapással
a maga tengerét, mindig tovább. Hová?
Míg nyarába nem ér.

Indulhatunk, Szerápion.

S A HALHATATLANSÁG?

- Akik az alvilágban,
holtuk túlélve bár, létlen árnyékélettel vándorolnak,
előbb-utóbb, ötven, száz, kétszáz után
mind kijutnak a fényre.
Csakhogy akkor
már mit sem ér nekik, Szerápion.

Két férfi lépkedett a sivatagban. Előttük végtelen homok, mögöttük végtelen víz. Mögöttük a tenger hullámai, előttük a homok hullámai. S fölöttük egy Madár.
Fölülről minden hullám mozdulatlan. De annak, aki száll, minden hullám mozog. A világ egy-egy hullám-szárnycsapás, amellyel túlgördül magán.
Ha mozdulatlan, akkor is. Ha sivatagban, akkor is. A két kő, amin ültek, rég eltűnt már. Elnyelte a víz vagy a homok árja.
Mentek a homok tengerén, a némaságban hallgatták a tengert.
A tenger lassú szárnycsapásait, ahogy biztos Nyarába hömpölyög.S mielőtt eltűnt volna, távol, a kéken ködlő messzeségben, a két alak eggyé mosódott.

/RÓNAY GYÖRGY/

Te hatalmas kéz

Gerhard Kiefel: Két kéz

Azt mondta egyszer a kicsi kéz a nagynak:

-Te hatalmas kéz, szükségem van terád,
mert nélküled szinte semmit sem érek.
Éreznem kell a tenyered melegét, mikor
felébredek és mellettem megjelensz.
Amikor éhezem és táplálékot adsz, és segítesz,
hogy megragadjak valamit és felépíthetem apró ajándékaim.
Velem vagy midőn járni tanulok, s hozzád futok,
ha félelem gyötör.
Kérlek, ne hagyj el maradj velem!


S a nagy kéz így válaszolt a kicsinek:

-Te kicsi kéz, szükségem van terád,
hogy belém kapaszkodj és megragadj.
Hadd érezzem kedveskedésedet, mert
érted kell kezet fognom sokakkal,
de játszani és mosolyogni sem tudok,
csak veled együtt, mikor átölellek,
s veled
együtt felfedezem újra a világot, a csodálatos, kicsiny dolgokat.
Hadd érezzem jóságodat, azt, hogy szeretsz,
veled együtt tudok ma kérni is, és hálát adva
megköszönni dolgokat.
Légy mindig velem, erősítsd a kezem!

Hol volt, hol nem volt...

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény, boldogtalan ember. Hosszú-hosszú vándorlás után rátalált a híres, öreg bölcsre, akit régóta keresett, hogy tanácsot kérjen tőle. - Mondd bölcsek bölcse, mit tegyek, hogy gazdag és boldog legyek? - Menj el a nagy tóhoz, és dobd a parton lévő kavicsokat a vízbe, amíg meg nem találod azt a kavicsot, amelyik meleg. Őrizd meg azt a követ, s akkor gazdag és boldog leszel. Elvándorolt a szegény, boldogtalan ember a nagy tóhoz. Fölvette az első követ, hideg volt, behajította a vízbe. A második is hidegnek bizonyult, azt is a vízbe hajította. Hetek, hónapok múltak, s ő egyre csak dobálta a vízbe a hideg köveket. Egyik nap már alkonyodni kezdett, ő fáradtan hajladozott, amikor a következő kavicsot fölemelve váratlanul forró meleget érzett kezében. Karja azonban máris lendült a megszokott mozdulattal, és a forró kő elmerült a tóban...

Az, amelyiket táplálod...

"Egyszer, egy idősebb Cherokee bennszülött amerikai így tanította az unokáit az élet dolgairól: "Harc dúl bennem... egy szörnyű háborúskodás két farkas között. Az egyik farkas képviseli a félelmet, a haragot, az irigységet, a bánatot, a sajnálkozást, a mohóságot és a kapzsiságot, az arroganciát, a gőgöt és az önteltséget, a fennhéjázást, az önsajnálatot, a bűntudatot és a bűnösséget, a neheztelést, a megbántódást, a kisebbrendűségi és a felsőbbrendűségi érzést egyaránt, a hazugságokat, a hamisságokat, a büszkeséget és az egót. A másik farkas pedig a vidámságot, a jókedvet, a békességet, a szeretetet, a reményt, a megosztást és az együttérzést, a derűt és a nyugalmat, a higgadtságot, a szerénységet, a kedvességet, a jóakaratot és a jóindulatot, a barátságot, a bátorságot, a beleérző képességet, a nagylelkűséget, az igazságosságot, a könyörületet és a részvétet, a bizalmat, a becsületet, a hűséget és a hitet képviseli. Ugyanez a harc folyik bennetek is és minden élő emberben... A gyerekek pár pillanatig elgondolkoztak a hallottakon, majd az egyikük megkérdezte a nagyapját: "Melyik farkas fog győzni?" Az öreg Cherokee egyszerűen ezt felelte: "Az, amelyiket táplálod."

Amikor az ember tudatára ébred teremtő képességeinek

Amikor az ember tudatára ébred teremtő képességeinek; amikor megismeri, hogy azáltal, hogy azzal azonosítja magát, ami gondolatában és érzésében a legjobb, tulajdonképpen - a kialakuló reakció következtében - maga teremti meg azt, ami földi környezetében a legjobb; amikor felfedezi, hogy a szokásosan visszatérő ideái és a leggyakrabban megjelenő gondolatai befolyásolják mind a jellemét, mind a körülményeit, akkor valójában sokkal elővigyázatosabb lesz szellemi képzeteivel és gondolataival, mint ahogyan elővigyázatos egy méreg alkalmazásával is. Éppen úgy, ahogyan az arzén az egyik ember halálát okozhatja, míg a másikat meggyógyítja, a megfelelő koncentráció és a szellemi erő helyes alkalmazása is az embert egy finomabb szintre emelheti, míg ennek a szellemi erőnek a tudatlan elfecsérlése és a vele való visszaélés a mélyre taszíthatja. És ez az erő természetszerűen és elidegeníthetetlenül az övé. Ő maga asszisztál abban a folyamatban, ami önmagát vagy a szerencséjét jobbá teheti, ha szilárd meggyőződésévé válik minden körülmények között, hogy minden, amit lát, az az elméjében van mint gondolat, és hogy az a személy, aki ezt látja, az egy gondolat alkotta valaki csupán, mivel a valóság mindkettő mögött nem más, mint a tiszta Gondolat maga...\ /Részlet Dr. Paul Brunton: Az Önvaló bölcsessége c. könyvéből)

Vihar..

Állt a sziklaszirten. Haját a vad szél az arcába csapta, a ruháját tépte, de mégis rendíthetetlen maradt. Az eső szakadt, mintha dézsából öntenék. Villámok cikázása szabdalta szét a komor felhők gyülekezetét. Sötétség honolt. A Nap is elbújt a fellegek fölé, hogy ne kelljen látnia a vihar pusztítását. A természet harcolt az elemek ellen. A fák hajlongtak, mint aki behódol, és elismeri a hurrikán erejű szél hatalmasságát. A folyók, kisebb patakok átlépték medrüket, elöntve ezzel a környező bokrokat, megfullasztva a tehetetlen vadvirágokat. Néhány kisebb fa feladta a küzdelmet, s kecsesen kifordulva a földre zuhan.
És Ő csak állt, mintha lágy eső szitálna meleg nyári délutánon, s mintha az üvöltő szél sem lenne kósza szellőnél több. Arcát büszkén a föld felé fordította. Nem volt benne félelem. Szemével a völgyben meglapuló falut kereste. Mindegyik ház ablakán gyertya homályos fénye kúszott ki a szinte éjjeli sötétségbe. Riadt gyermekarcok jelentek meg. Üresek a buszmegállók, az utcák kihaltak. A levegőben tapintható a félelem. Mindenki fedezékbe menekült a rettenetes felhőszakadás elől. Kivétel Őt.
Határozottan, eltántoríthatatlanul várta a vihar csillapodását. Elnéző szeretettel figyelte a dombokat, melyek most zordan meredtek előre, az utakat, melyeken hatalmas pocsolyák keletkeztek, és minden apró állatot.
Egy villám a mellette magasodó sziklába csapott. Hatalmas visszhanggal repedt szét. A vonal mentén egybe lehetett volna forrasztani, mi egykor egy volt, de hiába, a kődarab többé már nem lett volna ugyanolyan erős, egységes. Vetett egy sajnálkozó pillantást rá, majd ismét a völgy felé fordult. Nem volt benne félelem, pedig a halál járta táncát a földig hajlongó fák és a ledőlni készülő kémények között, s a halál hangja kacagott az üvöltő szélben. És őt mégsem lepte el a rettegés. Mert mi a halál?
Egy kalandvágyó, életerős fiatalnak, kit még nem tett próbára az élet, a halál egy rettenetes, fájdalmat okozó rémálom, mely elrabolja a szeretetteket, s mely után csak az ismeretlen homály van. Ez az ismeretlenség, tudatlanság idegtépő hatású egy ifjúnak. Ám egy idős, megfáradt vándornak, ki már szélmalomharcot vívott az emberiség szemléleteivel, s kit az élet viharai ugyanúgy megtépáztak, mint a völgybéli fákat, a halál maga a megváltás, a jóleső nyugalom és pihenés a hosszú küzdelem után. De mi a kor?
Az utcán nevelkedett egyhónapos kiskutya sokkal többet tud az évekig szobában heverésző társánál. A kiszolgáltatottság megtanítja a túlélésre. Miképp az állatoknál, úgy az embereknél sem az életkor szabja meg a lelki fejlettséget. A nehezebb körülmények között nevelkedő kamasz könnyebben viseli el keresztjeit, mint egy felnőtt, kit a széltől is óvtak…
Ágyúlövésszerű robaj szakította félbe gondolatait, majd egy hatalmas villanás, és a mindent elnyelő sötétség vette körül. És Ő csak mosolyog. Másnap a falubeliek megtalálják a vándort, ki mosolyogva zárta le az életét is.

100 emberből csupán egy

A valóságot (magunkat, másokat, az életet, Istent) mindnyájan értelmünk szemein keresztül fogjuk fel. Mégis különbözőképpen látjuk ezeket. A valóságról alkotott képed nem az enyém, és fordítva: az enyém nem a tied. Mindkettőnk képe a valóságról korlátolt és elégtelen, de különbözőképpen. Mindketten félremagyarázzuk és eltorzítjuk a valóságot, de különböző módon. Mindketten látunk valamit a rendelkezésünkre álló igazságból és szépségből, melyre a másik vak. A lényeg az, hogy e vízió dimenziói és tisztasága határozza meg világunk dimenzióit és életünk minőségét. Amilyen mértékben vakok vagyunk, illetve amilyen mértékben torzítjuk a valóságot, oly mértékben csökken életünk és boldogságunk. Következésképp, ha meg akarunk változtatni, akkor először ezen az alapvető vízión, vagyis a valóság felfogásán kell változtatnunk.

A növekedés és a teljesebb élet szemléletváltozást követel. A korlátozó, büntető látásmód valójában lánc, amely gúzsba köt bennünket. Egy helyben toporgunk, minden egyes nap másolata az előzőnek és minden év ismétlése az előző év szomorúságának. Ahhoz, hogy megértsük, miért maradnak olyan sokan a torz látásmód önkéntes rabjai, látnunk kell, hogyan határoz meg bennünket a látásmódunk. Így világosabbá válhat, miért vonakodunk annyira attól, hogy újragondoljuk és felülvizsgáljuk azt a látásmódot, amellyel elkezdtük életutunkat.

Amikor mi emberek először befelé tekintünk, a saját benső világunkba, és aztán kifelé, a valóság többi részére, rögtön rendet, sémát és szabályszerűségeket kezdünk keresni. Megtanuljuk összekötni az okokat a hatásukkal. Egyszóval kiszámíthatóságot keresünk. Biztonságérzettel tölt el bennünket, ha tudjuk mit várjunk. Tetteink és reakcióink sémákba illeszkednek, amelyek azon alapulnak, hogy miként észleljük a valóságot, és hogyan alkalmazkodunk hozzá. Az élet kiszámíthatóvá válik és reakcióink következetesek lesznek. Ennek ellentéte a káosz. A káosz kiszámíthatatlanságot és következetlenséget von maga után. A káosz összezavarja elménket és szétzilálja lelkünket. A káosz nagyon félelmetes élmény.

Talán ez a fő oka annak, hogy ilyen nehézkesen tudjuk megváltoztatni látásmódunkat, akkor is, ha ez könyörtelenül börtönben tart minket. Fogságban tart a félelem, amely azt sugallja, hogy ha elveszítem régi látásmódomat, amely kiszámíthatóságot biztosított, akkor káosz lesz úrrá rajtam. A gond csak az, hogy nincs rá biztosíték, hogy az új jobb lesz, mint a régi. Ki akarná felcserélni a régit újra, minden biztosíték nélkül? Tudom, hogy mit birtokolok, nem tudom azonban, hogy mit fogok kapni vagy éppen mit veszíthetek. Minden változásban van halál és újjászületés. Meghalni a réginek és újjászületni az újnak: ez félelmetes távlat. Ha feladom régi látásmódomat, amely bizonyos értelmet adott életemnek és viselkedésemnek irányt mutatott, akkor az új látásmód ad e majd ugyanilyen biztonságot az életemnek?

100 emberből csupán egy, aki megvalósítja önmagát és képességeit teljes egészében kihasználja. A többség anélkül létezik, hogy igazán élne. Általános vélekedés szerint a legtöbb ember csupán 10%-át hasznosítja életenergiáinak. Csak 10%-át látják a világ szépségének, az emberi érzésvilág mélységének és gazdagságának csupán tíz százalékát élik át. Botorkálnak a világban anélkül, hogy elmélkednének róla, anélkül, hogy kutatnák azt. Úgy élnek, hogy közben a szeretet tört hányadát adják és kapják.(John Powell)

Volt egyszer egy király...

Volt egyszer egy király, akinek vára egy magas hegy tetején állt, és a birodalmára nézett. Az uralkodó annyira népszerű volt, hogy a közeli város lakói mindennap ajándékokat küldtek neki, és születésnapját az egész királyságban megünnepelték. Az emberek szerették, mert közismerten bölcs és igazságos volt az ítéleteiben. Egy napon tragédia sújtott le a városra. A város vize beszennyeződött, és minden férfi, nő és gyermek megőrült. Csak a király nem, akinek saját kútja volt. Nem sokkal a tragédia után, a bolond városlakók beszélni kezdték, hogy a király “különösen” viselkedik, az ítéletei nem helyesek, és a bölcsessége színlelés csupán. Néhányan az is feltételezni merészelték, hogy a király megőrült. Népszerűsége hamarosan szétfoszlott. Az emberek már nem hoztak neki ajándékokat, nem ünnepelték a születésnapját. A hegy tetején élő magányos királynak nem maradt senkije. Egy nap elhatározta, hogy lemegy a hegyről és ellátogat a városba. Meleg nap volt, ezért ivott egyet a város kútjából. Aznap éjjel hatalmas ünneplés volt a városban, az emberek boldogok voltak, hogy imádott királyuk “visszanyerte a józan eszét”. (Dan Millman – A békés harcos útja)

SZENVEDÉS ÉS FORMA

SZENVEDÉS ÉS FORMA A keresztény emberben keresztezik egymást azok az erők, amelyek egyébként kiegyenlítődni látszanak. A kereszténység nem adja meg a kiegyenlítődés menedékét. Ellenben valamennyi ellentétes erőt felszívja magába, és a keresztény embert azok középpontjába állítja és ez a középpont - annak, aki ott áll - egyúttal maga a kezdet. A kereszt nem tagadja meg és nem is semmisíti meg az ellentéteket, hanem formává alakítja. Formát hatalmi szó nem teremthet, mert a forma nem külső kényszer, hanem alakítást, felépítést kíván. A forma arra vár, hogy megformáltassék. A keresztény ember útja minden pillanatban keresztút. A zsidó élettel, amely minden pillanatban célnál volt, az állam versenyez a maga szüntelen célkitűzéseivel, s azzal a harci jelszóval, amelyet mindig újra belekiált a térbe és időbe: eddig és ne tovább! Az örök nép örökkévalóságát túlharsogják más népek fegyverbe öltözött korszakai. A keresztény ember keresztútjával versenyre kel a lélekben még egy hatalom, az egyetlen, amely szintén nem tagadás által akarja legyőzni az ellentétet, hanem a forma által: ez a művészet. Mindjárt kezdetben segítségére volt a léleknek abban, hogy a keresztútra lépjen. Hiszen már egy fél évezrede volt annak, hogy Prométheusz a sziklafalon függött, amikor a Golgotán felemelkedett a kereszt. A művészet is csak úgy győzi le a szenvedést, ha formálja, nem pedig ha megtagadja. A művész annak tudja magát, akinek megadatott, hogy elmondhassa: mitől szenved. S egyúttal benne él az első ember némasága is. Nem próbálja "elhallgatni" szenvedését, de nem is akarja "világgá kiáltani": hanem megjeleníti. S a szenvedés megjelenítésében feloldja azt az ellentmondást, hogy ő maga és a szenvedés egyszerre jelen vannak. Feloldja anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben megcsorbítaná. Tartalmát tekintve minden művészet tragikus, mert a szenvedést jeleníti meg; még a komédiát is az élet állandó nyomorúsága, létünk folytonos hiányérzete hozza létre. A művészet tartalmában tragikus, de formájában minden művészet komikus, mert még a legiszonyúbbat is bizonyos romantikus-ironikus könnyedséggel - csak éppen, hogy megjeleníti. A művészet mint megjelenítés, egyszerre tragikus és komikus is. És a nagy megjelenítő valóban olyan, amilyennek Agathón győzelmi lakomáján a hajnali szürkületben megmutatkozik: komikus és tragikus egyszerre. A művészet janus-természete, amely az élet szenvedéseit megnehezíti és egyidejűleg segít az embernek abban, hogy elviselje, ez teszi őt életünk útitársává. Megtanítja az embert, hogyan győzze le a szenvedést anélkül, hogy elfelejtené. Mert az ember nem felejthet, lelkében állandóan emlékeznie kell. Osztályrésze a szüntelen szenvedés és a szüntelen vigasz. Isten megvigasztalja őt mindazokkal együtt, akik szűkölködnek a vigaszban. A gyászoló könnyeit letörli annak arcáról és minden arcról. De ott fénylenek ezek a könnyek tovább a szemekben addig a napig, amíg eljön minden dolgok nagy megújulása. Addig a vigasztalanság az ember vigasza. Addig a lélek a szenvedésben frissül fel. Addig a megújulás az önfenntartásban van. Addig új erőt gyűjt a régi napok emlékeiből. Nem az elmúlt örömökből, csak az elmúlt szenvedésekből meríti a lélek a boldogságot minden időben. Így újul meg önmagában. És az életnek ezt a gyűrűjét maga a művészet kovácsolja. Valóban úgy tűnik, mintha a művészet a kereszt helyébe lépne. Mi szüksége lehet már a léleknek a keresztre, ha önmagából merít erőt és megújulást? Igen, önmagában hordja a gyűrűt, amelyet a művészet neki ötvözött, de kemény fémabroncsként hordja a szíve körül. Ennek az abroncsnak fel kell pattannia, hogy a lágy szív újra együtt doboghasson minden szív ritmusával. Mert a művészet minden embernek csak a maga külön keresztjét adta meg. S azt is, aki nem gyűlöletet ivott a szeretet mélyéből, azt is csak arra tanította, hogy csodálkozó szemmel megpillantsa a pusztában szomjazó mellett a források ezreit. De nem tette láthatóvá számára a vele egyazon pusztában szomjazók ezreit. Nem tanította meg őt a közös keresztre. Ezt a pogány származású magányos lélek, akinek a vérében nem kering létünk közösségének végső egysége, csak a Golgotán pillanthatja meg. Csak ama kereszt alatt ismerheti fel, hogy az ő lelke egy minden lélekkel. Ekkor a szíve körül meghasad a művészi abroncs, amely nagy fájdalommal szorította; mert valami drága kincs mindezideig elátkozva feküdt a kút mélyén. És most, amikor a saját fájdalma helyébe és minden emberben az ő maga fájdalmának helyébe az egyetlen hasonlíthatatlan fájdalom lép, lélekről lélekre fonódik az abroncs. S a lélek, amely a kereszt alatt állván, az örök fájdalomból nyert örök üdvöt, elfelejti, hogy a lét és a megújulás körforgását csupán a saját szívében keresse, ahol a művészet adja meg annak ritmusát. Belső lényében most már maga is részt vesz az örök szenvedés és örök boldogság körforgásában, amely annak szívét járja át, aki a kereszten oly sokakért, és őérte is megszenvedett. Franz Rosenzweig

Volt egyszer egy ember...

"Volt egyszer egy ember, aki az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének. De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró, csillámló homok-szemcséből, és a homok-szemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
(...)
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének."
/Vass Albert/

Gondviselés

Gondviselés


Abban a pillanatban,
amint valaki határozottan elkötelezi magát valami mellett,
az isteni Gondviselés is akcióba lép.
Minden az illető segítségére lesz,
ami egyébként rejtve maradt volna.
E döntés eredménye lesz
az események egész folyama,
ami az egyén érdekében mozgósít olyan előre nem látható
eseményeket, találkozásokat és anyagi lehetőségeket,
melyekről egyébként el sem tudta volna képzelni,
hogy számára elérhetőek lesznek.

Ne feledkezz meg a színes kövecskéről,

Ne feledkezz meg a színes kövecskéről, amit az út elején a kezedbe nyomtam, és ami csak a tiéd. Tőlem kaptad, hogy mindig tudd, ki vagy. Azért adtam a követ, mert az nem romlik el soha. Bele van írva az üzenetem, varázshatalmad titkos jelmondata. Szorítsd, és őrizd a markodban! Akármi történik veled, a varázskő megment téged minden bajtól, veszedelemtől. Ha megérted, mi van beleírva.

Barát az, akire figyelsz, mert fontos számodra a sorsa. És figyel rád, mert fontos számára a te sorsod. Barát az, aki megért - s akit mélységesen megértesz. Nem tudtok egymásnak hazudni. Túl közel van. Mintha magaddal beszélnél.

A másikkal "jót tenni" csak akkor lehet, ha észre sem vesszük. A valódi "jótett" nem is lehet más, mint hogy a másik embert önmagához visszavezetjük; saját erejére, sorsmegoldó hatalmára ráébresztjük - végső soron, hogy megtanítjuk önmagát szeretni.

Ha jól figyelsz, rádöbbenhetsz arra is, hogy rossz érzésed nem is a tiéd: valaki helyett szorongsz, vagy éppenséggel valaki bánata suhant át rajtad, és árnyékba borította az egyébként derűs lelkedet. Ha valakit szeretünk, érzéseit érezzük.

Egy lezárt kagyló sem létezhet külön. Ha szeretsz, erre a széttéphetetlen egységre rádöbbensz: nem tudod, kinek az érzéseit érzed, kinek a gondolatát gondolod, kinek a félelmét féled! Hiába hunyod le a szemed, nem vagy egyedül.

Minden morál, minden elvárás, minden szokás, minden illem és nevelés hamis, ha nem arra tanít meg, hogy a döntő pillanatokban hallgass a saját szívedre. A saját lelkiismereted hangjára. Senki másra, mert lehet, hogy aki jót akar, az sem tesz jót neked. Az utolsó időkben egyetlen mestered maradt: a saját szíved! Minden könyv, minden tanács és nevelés érvénytelen. Csakis a szíved súgja - ha meghallod még a hangját -, hogy mit tegyél.

Most rólad van szó! Csakis rólad, akiben az "én vagyok" élmény él. Az emberek jönnek-mennek, de te maradsz. Önmagad állandó társa vagy. Álmodban is kísér. Ott is énként bolyongsz, s rájössz majd, hogy a halálod után is megmarad. És most jön a lényeg. Ha ez így van, lehetetlen, hogy önmagaddal ne légy jóban!

Ha szeretünk valakit, elgyengülünk. Kiszolgáltatottak leszünk. Megalázhatóak. Gyakran vesztesek is. Egy szerelemben mindig az veszít többet, aki jobban szeret. A közönyös, akinek egy kapcsolat nem "vérre megy", erősebbnek tűnik... Azért is félünk szeretni, mert odaadóvá válunk, kiszolgáltatottá. Mondjuk ki: gyengévé... És, mivel a szerelem ritkán izzik mindkettőnkben egyenlő hőfokon, mindig annak a nehezebb, aki jobban szeret. Még akkor is, ha intenzívebb boldogságot él át, mint a másik. Mert utána ő lesz a boldogtalanabb.

Ha lehet, elmenekülök. Akkor is elmegyek, ha nem szeretnek, és akkor is, ha én nem szeretek valakit.

/Müller Péter/

Hátrahagyom eddigi életemet.

""Hátrahagyom eddigi életemet.

Megváltozom. Hiszem és akarom, elképzelem,

tudom, hogy hogyan teszem.

Épp itt az ideje.

Hívtalak Atyám és azonnal a segítségemre jöttél.

Nem is akárhogy, a teljességeddel.

Köszönöm mérhetetlen kegyelmedet, hogy a Te

fényedben, vonzásodban, közelségedben, szeretetedben

egyszer bűnbánatot tarthattam.

Azóta itt ugyanezt teszem.

Atyám, bocsásd meg eddigi életemet,

vétkeimet, bűneimet.

Ellenségeim már nincsenek, mindenkinek

megbocsátottam.

Akiket megbántottam, azoktól rég

bocsánatot kértem.

Csak szeretek, elfogadok.

Előbb-utóbb szeretnek, elfogadnak.

Elindultam a cselekvő szeretet

útján és ebben növekedem.

Szemléletemet átalakítom.

Kiüresítem magam,

hogy Szent Lelkeddel feltöltekezhessek.

Istenért teszem azt, amit teszek.

Hogy legyen meg a Te akaratod bennem,

mely az idők kezdete előtt létezett

és most hosszú út után visszajutva

Tehozzád

Minden beteljesedjen

örök szeretetedben.""

megvilágosodás

Milarepa mindenütt kereste a megvilágosodást, de nem talált választ – míg egy nap látott egy öregembert, aki lassan lefelé sétált egy hegyi ösvényen, nehéz zsákot cipelve. Milarepa azonnal megérezte, hogy ez az öregember ismeri a titkot, amelyet ő kétségbeesetten keresett éveken át.
– Öreg, kérlek, mondd meg nekem, amit tudsz: mi a megvilágosodás?
Az öregember rámosolygott egy pillanatra, lehajította a nehéz súlyt a válláról és kiegyenesedett.
– Igen, most már látom! – kiáltotta Milarepa. – Örökké hálás leszek. De hadd kérdezzek még valamit: mi van a megvilágosodás után?
Az öreg, újra elmosolyodva, ismét felvette a zsákot, a hátára vetette, megigazította terhét, és ment tovább az útján.
(Dan Millman – A békés harcos útja)

Csak ma boldog leszek. ..

1. Csak ma boldog leszek. Hiszem, hogy Lincolnnak igaza volt: “a legtöbb ember olyan boldog, amennyire elhatározza magát, hogy az legyen”. A boldogság belülről jön, nem külsőségektől függ.

2. Csak ma megpróbálok alkalmazkodni az adott helyzethez, és nem vágyaimhoz igazítani mindent. Úgy veszem családomat, üzleti ügyeimet és szerencsémet, ahogy jön, és én alkalmazkodok hozzájuk.

3. Csak ma törődni fogok testemmel. Megdolgoztatom, vigyázok rá, táplálom, nem élek vele vissza, és nem hanyagolom el, hogy tökéletesen engedelmeskedjen parancsaimnak.

4.Csak ma megpróbálom csiszolni az elmémet. Tanulok valami hasznosat. Nem leszek szellemileg tunya. Olvasok valamit, ami erőfeszítést, gondolkodást és figyelmet kíván.

5. Csak ma edzeni fogom a lelkemet háromféle módon; jót teszek valakivel és titokban tartom. Megcsinálok két dolgot, amihez nincs igazán kedvem, ahogy William James mondja, csak az edzés kedvéért.

6. Csak ma kedves leszek. Olyan jól fogok kinézni, ahogyan csak tudok, csinosan öltözködöm, halkan szólok, udvariasan viselkedem, bőkezű leszek a dicséretekkel, senkit sem bírálok, nem találok hibát semmiben, és nem próbálok meg senkit sem megrendszabályozni vagy megjavítani.

7. Csak ma megpróbálok csak a mai napnak élni, nem akarom életem minden gondját egyszerre megoldani. Tizenkét órán keresztül képes vagyok megtenni olyan dolgokat, amelyeken egy életen át képtelen lennék.

8. Csak ma programot készítek. Leírom, mit akarok csinálni minden egyes órában. Lehet, hogy nem tartom be, de meglesz. Ez megszabadít két nyűgtől. A sietségtől és a bizonytalanságtól.

9. Csak ma szakítok magamnak egy fél órát, és pihenni fogok. Ebben a fél órában néha Istenre fogok gondolni, hogy egy kicsit távlatokban is gondolkodjak.

10. Csak ma nem fogok félni, főleg attól nem, hogy boldog legyek, hogy élvezni tudjam a szépet, hogy szeressek és higgyem, hogy akiket szeretek viszontszeretnek.

Dale Carnegie – Sikerkalauz 2

Öreg bölcs...

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? – tudakolta.
- Hová való vagy? – kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? – kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg.

A vándor búsan folytatta útját.

Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs.

A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.

A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!

Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol barátságos emberekre talál.

Kozmikus epigrammák ...

Kozmikus epigrammák


Tézisek és arkánumok a bennünk keringő csillagok fölötti uralom megszerzésére

"A bölcs uralkodik csillagain." És a determináció ott végződik ahol a mágia kezdődik.

Az idő sürget rá, hogy e két doktrína felkínált kulcsaival megnyissuk végre saját életünk súlyos zárlatait.

A kozmikus óramutató olyan ponthoz közeledik, amin túl már nem segíthetnek rajtunk kapkodó, elkésett intézkedések.

Amit tanultunk, életté kell alakítanunk. Amit tudunk, belső világunk, jellemünk, sorsunk minden mozzanatában alkalmaznunk kell.

Mert kozmikus események forrpontján állunk, amelyek hosszú életsorokra eldöntik fejlődésünk irányát!



KOS ^ MARS


Erőszak - erőfecsérlés.

Az önmagát fékező erő eredményhez vezet.

Jó erőszak nincs!

Az erőszakkal kiküzdött siker pirruszi győzelem, amely előbb-utóbb bukássá válik.

Az indulat önmagára visszaható robbanás.

Az indulat a lélek radioaktív szennyeződése: mindenkit megfertőz maga körül, végül önnön forrását is felőrli.

Az indulat mindig erőszak, amely célját járhatatlan úton akarja megközelíteni.

Az indulat téves helyzet. Mert támadó, behatolási törekvésével teljes elzárkózást vált ki.

Az indulatnak soha sincsenek szövetségesei, segítőtársai, vagy önkéntes hívei. Az indulatnak csak ellenségei, bírálói, leigázottjai és zsarnoksága ellen lázadó összeesküvői vannak.

Az indulat végzetes módon felidézi, megérleli és kirobbantja saját ellentételét.

Az indulat a kreatív erők megbetegedése.

Az indulat, eredetében szintén isteni energia, amely a mélységben foglyul esve sziklába rejlő tűzzé lett. Mikor a vulkán kitör, mindent eléget maga körül. Ha azonban a mágus e konfigurációt óriási alkímiai kemencévé alakítja át, annak tégelyében létrejön az átváltozás.

Mert akaratának hallatlan tűzerejében, indulatai intenzitásában és szellemi feszültségében együtt van az Opus Magnum létrehozásához szükséges maximális energia.

A helyes irány tehát a lángoló piros nyíl: felfelé és jobbra való kiröpítése. Ugyanis mire az eléri magasra tűzött célját, üzemanyagának árama fokozatosan fehérré izzik. Az erővonal jobbra tartó tendenciája pedig kreatív módon hatol a jövőbe: az örök jelenbe emelkedő pályafutása alatt felderíti, megtermékenyíti, átalakítja azt!



BIKA _ VÉNUSZ


Az időből nem lehet kikényszeríteni a végtelenséget, aki a mulandóságban az állandóságot keresi, rohanó perceken át vérzik el.

Aki hóból formálja meg élete nagy művét, annak minden napkeltétől rettegnie kell.

A megszokás a lélek elmeszesedése, amely a mozgást is fájdalommá változtatja.

A bölcs nem ismer otthont a földön, csak alkalmi menedéket.

"Az élet híd. Menj rajta keresztül, de ne építs rá házat." (Ismeretlen hindu bölcs)

Születésével mindenki futószalagra került. Állandóan mozgásban van és szüntelen operáció alatt áll. Láthatatlan kezek csavarnak, csiszolnak, igazítanak rajta. De lényének rejtélyes konstrukciója egy futószalagon túli cél szolgálatára készül.

Az ember szállodai szobában él érkezés és továbbutazás között. S ebből a szobából menetrendszerűen ki kell költöznie, tekintet nélkül arra, hogy királyi lakosztályt, vagy szűk padláskamrát foglalt el benne.

Mikor valaki megszületik, homokóráját megfordítják, mert a láthatatlan világban töltött egzisztenciájának energiája elfogyott. Neki tehát ott meg kell halnia, hogy ezen a világon feltámadjon. Kiszabott ideje azonban itt is csak annyi, amennyi perchomokszemet homokórájának felső traktusa tartalmaz. Az pedig egyenletesen állandóan fogy, s a láthatatlan sík alsó gyűjtőmedencéjében a "tükörvilágban" megint összegyűlik.

A robbanás kiterjedésében lévő kozmoszban az ember éppoly kevéssé pihenhet meg egy helyzet állandóságában, mint a lavinaomlásba került kavics.

Az élet csak úgy válik csodálatos színjátékká, ha tudatosítjuk átmenetiségét és lüktetésének kettős ritmusát. Akkor többé nem torzul gyásszá minden második ütem; mikor a látható lét örök energiája áthullámzik a láthatatlan síkra.



IKREK ` MERKÚR


Fizikai síkon a jó ritkán kellemes. Mert a kellemes valami erőfeszítés nélküli, passzív lebegést jelent egy olyan régióban, amelynek legkisebb paránya is háborúban áll, s aktív elhárító manőverek között kénytelen létét fenntartani.

Sétálva nézelődni kellemes dolog: de nem zárótűzben.

Trópusi tó langyos vizének felszínén ringatózni kellemes állapot. Csak akkor válik veszedelmessé, ha a tóban krokodilok nyüzsögnek.

Más a pillanatnak élni az idő fogságában és más az idő fölött örök jelenbe emelkedni.

Az idő pillanatembere továbbhaladásának fontos üzemanyagát szórja szét felvillanó impulzusok hatására. Eltékozolja az energiatőkét, amelynek hosszabb átvezető szakaszt kellene fedeznie. Ezért, rossz ökonómiája miatt gyakran csődbe kerül.

A felemelkedés erőfeszítéséhez erőt akkumuláló magatartás egy szinten túl csodaszerű jelenségeket idéz elő maga körül. Mert erősödő életárama olyan sugárzó góccá változtatja, amelyben minden összefut; az invokált tendenciák látszólag önmaguktól indulnak elfelé.

A legkisebb ellenállás vonalán mozgó karakter legfőbb veszélye a síkok összezavarása. Ha ugyanis valaki a földi tapasztalatsík fölött marad akkor, mikor bele kellene merülnie, hogy annak lényegét megismerje, nem jut túl az anyagi világ veszélyein, csak kívülre zárul. Outsiderré válik ott, ahol beavatottá kellett volna lennie.

Aki úgy él a dzsungelben, mintha Éden kertjében pihenne, nem csodálkozhat rajta, ha vipera mar bele.

Ez nem jelenti azt, hogy Éden kertje nincs meg a valóságban valahol! De oda kell jutni. Szüntelen erőfeszítéssel. És ellen kell állni olyan áramlatoknak, melyek állandóan el akarnak terelni ettől a céltól. S ez a küzdelem nem kellemes!

Vannak kiváló agyú emberek, akiknél nincs semmi hiba a dolgok világos felismerése körül. Mégis olyanok, mint a dombtetőn lustálkodó gyermek, aki látja a közelgő vihart, s az Ígéret Földjét a messzeségben, de fekve marad. Egyetlen lépést sem tesz a menedék felé, vagy a megpillantott Gondvana irányába:

A sokirányú érdeklődés felszíni villódzása Odüsszeusszá teszi az embert, aki szirének énekére figyel anélkül, hogy árbocrúdhoz kötözné magát.



RÁK a HOLD


A végtelenbe sejtő intuíció csak akkor válik kreatívvá, ha megtanul rögzíteni. Köt, hogy oldhasson.

A folyékony elem minden kínálkozó mederbe beleömlik, minden formát felölt válogatás nélkül, mint értelmi kontroll nélkül az érzésvilág. Így válik az érzések víz eleme pusztító veszélyek forrásává a lélekben: áradássá, szenvedély-szökőárrá, indulat-óceánná, külső hatások, provokációk inspirálják.

Az ösztön a föld alá száműzött isteni LÁTÁS. Ez az energia a mélységben is zseniális, de romboló. Ha nem ellenőrzi és nem uralkodik rajta a szellemi kontroll, úgy nyilatkozik meg, mint a földgáz, vagy az anyag fogságában tomboló tűz: földrengés, lávarobbanás alakjában.

A pokolra szállás minden mítosza a tudat Hadészbe, vagy mentibe merülésére utal, mikor végrehajtja a mágikus alkotóenergia felszínre emelésének és szublimálásának gyógyító operációját. Az ösztönvilág megtisztításának ez az egyedüli veszélytelen módja.

Az absztrahálódó ösztön már intuíció: tisztánlátás. Tehát transzcendentális sejtelem, magasságba és mélységbe egyaránt bevilágító tudás szintézise.

A médium: közvetítő. De nem csak az égből, hanem a pokolból is közvetít. A tisztánlátó tudatosan meghatározza az irányt ahonnan inspirációkat fogad be. Az állomás behangolására felhasználja a ráció, az analízis és a tudatosítás kontrollját. A transzcendens tartalmat azonban már magasabb, okkult érzékszervein át sugározza.

Az érzés kétségtelenül gyakran hitelesebb, mélyebb hatásokat tolmácsol, mint a ráció. Néha azonban veszélyesen félrevezet, mert saját szubjektív hangulati elemein kívül nincs más értéke. Pedig épp a pontos mérték az, amelyre az ösztönösen sejtő pszichének törekednie kell. Különben sohasem találja meg a helyét, ég és föld között.

Az intenzív érzésenergiák önmagukban mindig Mája médiumai. A sóvárgás ezüstködös holdreflektora múltba és jövőbe vetít szüntelenül, s a képzeletet a vágyvilág soha ki nem elégülő ingereivel hevíti. E pszichikai nimfománia kéjes kínja teszi lehetetlenné, hogy a lélek megnyugodjék saját isteni jelenében.

Az erős, kalandos, romantikus képzeletélet sokszor saját bűntudatát reagálja le prózai házimunkák őrlésében, szinte neurotikus szorgalomrohamok offenzívájában. E mechanikus tevékenységek ugyanakkor kamuflázst és bázist jelentenek regényes kalandozásához. E párhuzamosan futó kettős élet sok későbbi meghasonlás alapja. Mert a léleknek rengeteg energiája vérzik ki sziderikus fantazmákban, s a fizikai sík realizációjára nem marad fedezet. A sikertelenség azután keserű elégedetlenséget okoz. S az elégedetlenség különféle betegség-művek bonyolult szövevényét teremti meg.

A Rák jele az örvény emblémája: a. Az ikererők vágyakozó, harcoló forgását ábrázolja egymás körül. Mágikus szimbólumalgebrával az ember elé rajzolja így az érzelemvilág tüzes tégelyét amelynek klauzúráját a vonzás és taszítás egymást bilincsbeverő energiája szövi. Ha azonban a tégelyben végbemegy a transzmutáció, a zárlat kinyílik. Mert a megváltás a démon problémája. A szabadulás nyitóformulája a középpont Szentélyében rejlik.



OROSZLÁN b NAP


Aki nem rendezi viszonyát saját belső napjával, annak minden más erőközponttal való kapcsolata veszedelmes forradalmakat érlel.

Az olyan uralkodó, aki összetéveszti a külső méltóságot a belsővel, a döntő pillanatban alattvalók nélkül marad.

A királyt nem földi, hanem Égi Koronája emeli igazi hatalommá.

Az Égi Korona ékkövei ragyogóvá csiszolt tiszta csillagerők. Aki ilyen jelképet visel, azt nem lehet többé megfosztani trónjától.

Ha a Nap-szülött nem képes saját belső energiái fölött uralkodni, erőszakos zsarnokká válik.

Az alámerült nap útjának tragikus állomása az, amikor Harun-al Rasidként kitárja magát palotájából, s környezete nem igazolja többé. Ez akkor következik be, amikor a mélység söpredékével való érintkezés közben álruhájának rongyai ránőnek testére.

A paranoiás elmezavar mögött mindig ez az emlékezés rejlik. S a földönfutó király szerencsétlen őrült marad mindaddig, míg mágikus tehetségek formájában vissza nem szerzi rangjának cáfolhatatlan bizonyítékait.

Az Égi Nap maradéktalanul szétszórja magát életadó sugaraiban. Személytelen áldozataival azonban fénylő jelenlétté válik az univerzumban: a legkisebb parányt is mágikus nap-arannyá gyújtja fel.

A gőgös hivalkodással viselt földi pozíció igen gyakran a belső rang hiányának velejárója. Mert az anyagban minden vákuum kiszögellésként hívódik elő a jelenségek fordított optikájának törvénye szerint. A matéria pozitívja tehát az asztromentális síkon negatívként lepleződik le.

A belső rang éppúgy elutasítja magától a külső pozitúra sallangját, mint ahogy az egészséges fogsorú ember nem hajlandó protézist viselni.

A fejét elveszítheti az ember, mert az a testéhez tartozik; de igazi hatalmát soha. Mert az lénye örökkévaló magjából születik. Onnan emelkedik fel három világ egére, s próbálja valaki a kelő napot ellopni az égről!



SZŰZ c MERKÚR


Az Élet legmélyebb és legmagasabb koncepciói kitörnek a rendszerező értelem kategóriái közül. Ez nem azt jelenti, hogy rend nélkül nem fenyegeti zűrzavar az emberi világképet. Meg kell azonban állapítani a rend fázisértékét, mielőtt az haszontalan szemétként kiseprűzné a színről a káoszból születő átalakulás néhány forrongóan ijesztő, de nélkülözhetetlen elemét.

A pedantéria, a kialakult szokások fanatizmusa védekezés az élet befogadhatatlan, minden formát szétvető, szüntelen átalakulása ellen.

A magasrendű Merkúr-szülött alkalmazkodó hajlékonysága zsenialitása, lelkiismeretessége, igazságkereső szenvedélye és a mélyebbre merült Merkúr-lény diplomatikus ravaszsága, elasztikus mimikrije mögött azonos tendencia rejlik: a tűz megkerülésének ösztönös törekvése. E szenvedélytől és szenvedéstől való félelem zárja el a végső megvilágosodástól. Annak ellenére, hogy Hermész útjának zarándoka, mindenki másnál jobban látja már a magasból, hogy életművének beteljesedését egyedül a tűzön át érheti el.

Ha a földi Merkúr önként máglyára lép, annak lángja fároszként lobog fel a felső régiókig.

A Szűz-szülött beavatásának legnagyobb próbája a tűz. De amíg nem veti magát a lángok közé, nem jöhet rá, hogy a misztériumok tüze nem éget, hanem transzmutál.

Ha a Szűz-szülött aszcendense mentális dekanátusú tűzjel, az azt jelenti, hogy a Szent Hegy csúcsán lévő Szentélyben már meggyújtotta a mágikus Tüzet.

A Főnixmadár Merkúr tüzében röppen fel.

Aki a Merkúr jelében kering az inkarnációk egyre magasabbra emelkedő spirálkörein, annak az aspiráció tüzében egyesülnie kell végül Hermész Triszmegisztosszal. Hermész neofitái ettől a pillanattól rettegnek szent borzalommal és erre vágynak lényük legmélyén.



MÉRLEG d VÉNUSZ


Győzd le a szépet! - tanácsolja Hermész könyve, a Tarot. S nem kétséges, hogy a valóság visszfényét, Máját érti ezen. Valamit, ami nem azonos azzal, amit vetít, hanem csapda: fájdalom, halálhurok fenyeget mögötte.

A szép azonban nem minden esetben hazugság, veszély és ingovány. Káprázatjellege abban áll, hogy vetület. Nem ott van, ahol megjelenik, és gyötrően édes sóvárgással, őrült örömmel tölt el. Azon a helyen - az anyagban - nem igaz, mert mulandó.

Ki állíthatná, hogy hazugság a szikrázó aranyfény amely csillogó meseforrássá gyújtja a pocsolya felszínét? De aki összetéveszti a pocsolyát a valódi meseforrással, azt mérhetetlen csalódás éri. Mert a fény az alkonyattal eloson és nem marad más vissza, csak az enyészetet párolgó fekete víz üres szomorúsága. A meseforrás azonban van valahol. Előképe ott él a vetület gócában és az ember sajgó, ráismerő vágyódásában. Különben nem tudna a varázslat létrejönni; nem tudna elhitetni.

A színes, térhatású film alakjai is elhitetnek, pedig nincsenek ott, ahol látjuk őket. De valahol vannak! Valahol igazak, különben nem válhattak volna vetületté.

A Szépség igazsága mélységi síkon vetület, káprázat, Mája.

Az Igazság szépsége a magasabb síkok valósága; önmagával azonos lényeg. Ami nem mulandó, tehát igaz!

A szépet legyőzni a földön, a kerub hatalmát jelenti a démon fölött. A démon Mája szövetségese.

A természet színes, igéző szépsége, amellyel zsákmányként bűvöli magához a gyanútlan élőlényeket, félelmetes analógia, tehát kulcs.

Az ember isteni energiájának nagy része úgy esett foglyul a szépség káprázatainak csapdáiban, mint a húsevő növények kelyhében a pillangó.

A szépség káprázatát azért kell legyőzni itt, hogy a tér-idő csapdák fölött egyesülhessünk az igazság szépségével. Ott, ahol a szépség Valóság.

A szépség földi vetületét a rögzíthetetlen lidércfényszerűség elviselhetetlenül fájdalmas ingerré változtatja, amelyet nem lehet kielégíteni. Éppúgy, ahogy az az ember nem elégülhet ki, aki halálosan beleszeret egy vászonra vetített, gyönyörű filmszínésznőbe, hiába rohan oda a vetülethez, hogy megölelje. Vágya magányos káprázat-csókokban vérzik el; emésztő lelki nimfomániává válik. Mert az, aki után sóvárog, nincs ott! Mája varázslata mégis annyira eleven, hogy a legégetőbb sóvárgást gyújtja fel önmaga iránt.

Az egész világ és saját fizikai életünk is csak ilyen vetület. Akármilyen intenzív mámorító, vagy kínzóan lesújtó a kivetített "kép", létünk forrása e tükröződésen kívül, a láthatatlanban rejlik.



SKORPIÓ e MARS


Az igazságot sohase másoktól követeljük. Valósítsuk meg mi magunk! Az igazság keresése valóban Ariadné-fonál. De csak akkor vezet ki a labirintusból, ha tendenciáját a szubjektív belső körön túl is követjük.

A háromdimenziós világ racionális síkján kétségtelenül sokféle, egymásnak ellentmondó igazság látszata mutatkozik meg. De az Ideák magasságából szemlélve a sokféle részletigazság egyetlen szintézist mutat: azt, hogy a számtalan út mind azonos középpontban fut össze, a napgócban találkozó sugarakhoz hasonlóan.

Jó az, ami igaz. S ami igaz, magasabb értelemben mindig jó. De ha valakinek az igazsága keserű, maró, leverő, halálos és kiúttalan, akkor az nem igazság többé, hanem az igazság megbetegedése; veszedelmes egyensúly-eltolódás a sötétség felé.

Az igazság csonka töredéke rosszabb a legelvakultabb káprázatnál is, mert sokkal mérgezőbb. Különösen akkor, ha valaki megreked egy ilyen töredéknél. Negyed- és féligazságokból nőnek ki a romboló tévtanok. Azokból táplálkozik minden pusztító fanatizmus.

A hazugság az igazság reménytelen nosztalgiája.

Amint az igazság bunkóvá válik, rögtön önmaga ellentétele, gonosz paródia lesz belőle.

Az igazság azért igazság, hogy oldjon és gyógyítson. Erre azonban csak az egész igazság képes. Ha valami annyira megrendít és lever, hogy a delikvens összeomlik tőle, az áligazság, hamispénz, gyógyszercímke mögötti méreg.

Aki saját, szubjektív részigazságát rá akarja erőszakolni másra, az egyetemes Igazság ellen vétkezik. Szembekerül a többi részletigazsággal és megbontja az egész harmóniáját.

Hamisság, álszenteskedés, csalás, ámítás mind az Igazság hiányának kompenzációja, tragikus jelbeszéde. E betegséget is Aszklépiosz módszerével kell gyógyítani, ami persze nem azt jelenti, hogy ne óvakodjunk tőle. Az orvos is védekezik a fertőző nyavalyák ellen.

Mindenben kételkedhetünk, csak abban nem, hogy problémáink megoldása bennünk magunkban rejlik és lényünk mélyéből felszínre hozható. Ha ebben is szkeptikussá válunk, megbénítjuk életerőnket és elvetéljük küzdelmeink gyümölcsét.

A kétely a valóság megismerésének eszköze, de nem célja!

A kétely könnyen válik elfogult gyanakvássá, vagy veszedelmes vetítőszerkezetté, ha hiányzik belőle a tiszta megismerés objektív fényereje.

A kétely gyakran a senki földje tudás és tudatlanság között. Sem berendezkedni rá, sem tartósan élni benne nem lehet. Valahová el kell jutni onnan, különben az intellektus a külső sötétség számkivetettjévé válik.



NYILAS f JUPITER


Mikor saját érdekeinktől és személyiségünktől legtávolabbra kerülünk, akkor vagyunk Istenhez legközelebb.

A teljesen önmagába zárt egoista a dimenziókon átszövődő Világszellem organizmusában veszedelmes vérröggé válik.

A kritika nélkül lelkesedő ember olyan, mint a részeg, aki fényes nappal az utcán celebrálja obszcén rituáléit. S aki józanul rápillant, tudja, hogy örömünnepe holnap a csömör hamvazószerdájává válik.

Amíg a lelkesedéshez nem társul a tiszta felismerés megkülönböztetése, addig éppolyan atavisztikus módon építkezik a mulandóságban, mint a mélységi síkok minden élőlénye. Hóból, felhőből futóhomokból formálja meg ideáljait és megrendülten siratja gyors pusztulásukat.

Aki el akarja kerülni a nagy szégyenkezések, csalódások, kiábrándulások megrázkódtatásait, annak mindhárom síkon el kell sajátítania a megelőzés tudományát.

A lelkes hiszékenység mértéktelenségekre ösztönöz. A mohó élvezetvágy saját lehetőségei határán túlra csalogatja az embert. A vak bizakodás második üteme az egyensúlyvesztés. E háromfajta veszély arkánuma a tudás, a mérték és a megkülönböztetés művészete.

Akinek a Gunák bölcsőjébe rakták az Istentudat, teremtő mámor és azonosulási szomj királyi ajándékát, annak vigyáznia kell, hogy az égi energiák minden cseppjét a Nagy Műbe fektesse, különben tragikus tévedések sorozata lesz belőle az alvilágban: kicsapongásból eredő fertőzések, jó-, vagy rosszindulatú daganatok burjánzása és ideges zavarok sorozata.

Az alaptermészetben rejlő gyengeségek, kórok antitoxinja elsősorban minden égövi jegynél az aszcendensben termelődik ki. Mert "minden dolognak kettős léte van: előbb eszmében, azután valóságban" - tanítja Platón. Az aszcendens jelzi a magasság, vagy a mélység felé törekvő tendenciát, amelyből a következő újraszületés kikristályosodik.

Ha Luciferben feltámad a szánalom, akkor Messiássá válik. Magára veszi az anyag-útvesztő minden fájdalmas megpróbáltatását, hogy a kiúttalan bonyodalmakban foglyul esett életet kiemelje a mulandóságból.

A passzív szánalom, amely visszariad az áldozatoktól, kórokozó erjedéssé válik az emberi lélekben s bonyolult kényszercselekvések, meghasonlások, kompenzációk sorozatát indítja meg.

A szánalom éppúgy mint ikertestvére, a szeretet, a "Nagy Megismerés lánya".

Az önsajnálat a tehetetlen szánalom önmagába csavarodó görcse, s éppoly pusztító, mint az óriáskígyó szorítása: megöli a teremtő lendületet.

Ha valaki a szánalmat aktív erővé változtatja önmagában, a lét leghatalmasabb áramának sodrába kerül a Messiások Nyílegyenes Ösvényén.



BAK g SZATURNUSZ


A szeretetnek igen sok megbetegedése van az emberi lélekben: birtoklás, szenvedély, gyűlölet, kóros egzaltáció, féltékenyég. Ha e betegségek meggyógyulnak, akkor, mint leszáradt fekély alól az egészséges, tiszta bőr, előbukkan a feltétel nélkül való, bölcs szeretet gyengédsége.

Az önmagát gyűlölő, büntető skizoid egyéniség éppúgy a szeretet elfajulásában szenved, mint az önbecéző, mulandó személyét istenné emelő paranoiás. Mindkettő végletesen kibillen a közép egyensúlyából.

A szeretet nem passzív érzelmi ellágyulás, hanem szüntelenül elemző és szintézisépítő ellenmozgás támadásban lévő démoni indulaterőkkel szemben.

Mája fegyvertára hatalmas. Módszere leleményes, sőt zseniális. Hatása szinte kivédhetetlennek tűnik. Aki azonban megtalálja Achilles-sarkát, az fölényes győzelmet arat fölötte.

"Mája gyöngesége abban áll, hogy varázslatához kettő szükséges: egy misztifikátor és egy elhitetett. Örvénye nem jöhet létre vonzás és taszítás, harc és szenvedély nélkül.

"Minden erőnek szüksége van az ellentétére, hogy kifejthesse lényegét." Mája erejének is.

A messianizmus oldóformulája kivonja a harcos egyensúlyt Mája konstrukciójából. "Aki nem gyűlöl, nem harcol, teremtőerejét nem a szenvedélyvilágba veti, azt nem lehet megragadni, kötni, elhitetni. S azt elpusztítani sem lehet többé."

"Egy kézzel nem lehet tapsolni" - mondja a kínai bölcs.

Aki égbevetített bálványától viharzó vágyélete teljesülését, a romlandó húsának halhatatlanságát koldulja, azt saját hamis istene fosztja meg vakhitétől.

Az Örökkévaló - "Akiben minden dolog benne leli gyökerét, de Ő nem azokban" - nem küzd mulandó harctereken. Tevékenysége az Önvalón át egyedül arra irányul, hogy a halhatatlan magot minél kevesebb szenvedéssel kiemelje a halálhínárból. A hínárt nem kívánja konzerválni. A test zárlatát épp annyira nem akarja szerepe betöltése után fenntartani, mint a gubóét.

Fény nélkül nincsen árnyék. De a fény nem felelős az árnyék létéért.

A tudattalan elszakíthatatlan része a tudatnak. De a mélytudat éppen azáltal vált alsó súlyponttá, résszé, mert az Istentudat teljességében hasadás állt be.

Szaturnusz Jupiter mélytudata: árnyéka. De egyik a másiknak kiegészítő része, eleme, arkánuma is.

Az Univerzum két leghatalmasabb pilléreként Jupiter a fény, Szaturnusz a sötétség vallásának ideaforrása. E két kozmikus Titán periodikus hullámzással zengi az extatikus öröm és halálos bánat egymáshoz láncolt kettős ütemét. A Fény igéje magasba emel, a Sötétségé a mélységbe taszít. E melódia az emberi élet vezérmotívuma. A többi jel csillagkottái az egyetemes sorsszimfónia variációit jelentik. A megnyilvánulást kereső erők játékát bölcső és koporsó között.

A Fény látszólag eltünteti a sötétséget s a sötétség felfalja a fényt. Egyik a másik nyomában fut. A sötétség a kárhozott szomorúságával hívja meg a világosságot. A világosság magvában sötétségidéző szorongás feszül. De e két pólus sohasem találkozhat össze a matéria síkján. Sorsuk az, hogy váltsák egymást. Ugyanaz a törvény teljesül be rajtuk, amely az éjt a nappal sarkába űzi, s az életet a halál elől átszökteti a "Tükörvilág" küszöbén.

Jupiter és Szaturnusz összetartozását a föld szférájában is elárulja együttállásuk. Mikor egy baljós korszaknyitó, vagy éonzáró létperiódusban valamelyik jel zárlatában közel kerülnek egymáshoz, a két óriás hatására megrendül mélység és magasság. Feltárulnak az alvilág szakadékai. Meghasad az égbolt dimenziókárpitja. Hadész elkárhozottjai prófétákkal és messiásokkal együtt lépnek ki a létmisztérium színpadára, hogy lejátsszák a szellem anyagba szállásának legmegrázóbb Passióját az Univerzum halandó istene, az ember előtt. Az élet e pillanatokban jut legközelebb saját titka megfejtéséhez. A "Dimenzió-szivattyú" működése minden létsíkon érezhetővé válik. Feldereng a transzcendentum határtalan dimenzióskálája, amelynek magasabb koordinátáiban az ellentétek is ütközés nélkül egymásba oldódhatnak. Az egokozmosz két hatalmas ideagócát ezért a kerubi szintre kell emelnie az individuumnak, hogy ott mindkettő felismerhesse a másikban önmagát.



VÍZÖNTŐ h URÁNUSZ


Mikor a fejlődés eléri krízispontját, semmit sem lehet elodázni többé. Az anyag gátjait feszegető szellem energiája feltétlenül kitör valamelyik irányba. Forradalmakat, ijesztő görcsöket, kataklizmákat robbant elő lappangásukból, vagy a föld zárlatát szétvető, égberöppenő csodákban mutatkozik meg.

A bölcs nem rombolja szét menedékét addig, míg nincs hová menekülnie.

A pusztítás örvénye mélységi világok szülőméhe.

A rombolás energianívó zuhanás, robbanás. Tehát a destrukció győzelme a konstrukció fölött. A halál feloldása nem destrukciókon, hanem konstrukción: építő, absztrahálódó folyamatokon vezet keresztül.

A Messiás nem lerombolja, hanem megváltja a világot. Az alacsony létsíkon lekötött erőket erőszak nélkül kioldja ideáinak magasabb frekvenciájú hőenergiájával, s kevésbé fájdalmas életformák felé irányítja.

Ha a magas frekvenciájú áram irányítás és időzítés nélkül robban ki, katasztrófát okoz. Uránusz ideagóca a hetes bolygórendszeren túl lüktető erőktől feszül. Legnagyobb veszélye ezért a földön a behelyettesítés. Mikor eszméit a mélységben próbálja megvalósítani, mulandó, labilis, sebezhető anyagból. Mert energiatöltése materiális síkon mindig szétrobbantja az eszközöket, amelyekkel operál.

Az Uránusz már nem érheti be kevesebbel, mint saját közegével. Erővonalábrája követelően felfelé mutat. Ha azonban az anyag terhét a maga súlyos, nyers halmazállapotában akarja égbe emelni, beteljesül rajta a gravitáció törvénye: visszazuhan a földre.

A fölfelé törekvő erők csak úgy érkeznek el az Égbe, ha a grádusokon való áthaladás közben, minden sík közegének megfelelően átalakulnak.

Uránusznak, miután szétrobbantotta a Szaturnusz-zárlatban végső sűrűsége határáig jutott anyagot, a legkifinomultabb matériával, a levegő kísértő áramaival is meg kell küzdenie. Mert a túl tömény és a megtévesztően súlytalan ellenfél, a Vízöntő legveszedelmesebb hajlamát provokálja: a saját képességein túllendülő, harcos vakmerőséget.

Ikarosz az ortopéd szárnnyal repülni kívánó Uránusz analógiája.

Uránusz a hiper-Merkúr. Jelének titka az, hogy mélyebb régiókban nem tájékozódhat az óvatos, okos Merkúr közvetítése nélkül. Mert Merkúr a psziché útvesztőinek hermetikus lélekvezetője. Ami annyit jelent, hogy az anyagból kibontakozó Uránusznak a földön Merkúr habitusában kell operálnia, s csak a láthatatlan égbolt kerubi magasságában bonthatja ki mágikus szárnyait.



HALAK i JUPITER, NEPTUNUSZ


A zárlat csak akkor börtön, ha az, akit körülvesz, a büntető karma üldözöttje. Ha valaki önként választja a klauzúrát szétömlő erői akkumulálására, akkor zárlata boldog védettséggé változik.

Bilincs, tébolydacella, kórterem, siralomház; az involúció gyógy-állomásai. Kolostorcella, kísérleti laboratórium, dolgozószoba, remete-barlang: az evolúció dimenzió-kikötői.

Amint a Hal-szülött saját életére alkalmazza a természet nagy analógiáit, elkövetkezik számára az Unió Misztika végső fázisa.

A Természet Könyve Hermész Analógia-ABC-jével azonos. Hieroglifái csodálatos folyamatok, amelyek az ember szeme előtt játszódnak le anélkül, hogy értené őket. A saját gubóját szövő hernyó és a bábbá változó rovarok, amelyeket a szárnyrakelés ösztöne klauzúrába zár: Isteni közlés. Az élet titkának kinyilatkoztatása. Éppúgy mint az ember anyaméh-gubóból való feltámadása.

"Koporsó és bölcső az elváltozás helye" - utal a legnagyobb létmisztériumra az egyiptomi filozófia (Egyiptomi halottaskönyv).

Ozirisz önkéntes áldozata, vagyis testkoporsóba fekvése nyomán Egyiptomban a születést "esésnek" - ptosisnak, a feltámadást "felkelésnek" - anastasisnak nevezik. Mert "Ozirisz leesett, hogy felkeljen és az elesetteket felemelje; meghalt, hogy feltámadjon és a halottakat feltámassza".

Szepes Mária,