2014. január 4., szombat

Kivonulás...

""Az okkult ember saját magát növeszti, ő az énközpontú ember a szó legszorosabb értelmében, aki igaz, hogy felismeri határait és hiányosságait, de önmaga művelésével mindenek fölé akar emelkedni. Ennek „az első szakaszhoz” tartozó embernek elkerüli a figyelmét, hogy ez lehetetlen, és pont ezzel hívja fel az ellentétet. A fehér mágia volt hát mindig is a fekete mágia teremtője, mert amikor az én ilyen vagy olyan művelődéssel elért egy adott csúcspontot, és a dialektikában szembekerült az ellentétpárokkal, érvényesülnie kellett, és meg kellett kezdenie a létért folytatott küzdelmet. Így siklik át a fehér a feketébe annak minden következményével együtt. Ez Önöknek nagyon ismerős.""

""Ezért ha egy ilyen nagyon fájdalmas tapasztalat után az első szakaszhoz tartozó embernél az elveszett haza ideája rendíthetetlenül tovább él, akkor belép a második szakaszba: a menekülés, a kivonulás szakaszába! Ebben a szakaszban egyértelműen és tökéletesen eltávolodik minden régitől, és széttör minden béklyót. Ekkor rátér az elutasításra. „Az én birodalmam nem ebből a világból való!” Ennek tiszta, élő felfogásával húzódik vissza.""

Lectorium Rosicrucianum,

Nincsenek megjegyzések: