Az életünk egy furcsa kis mese...

""Az életünk egy furcsa kis mese,
szeszélyes játék, bús színész dolog,
minden egy szürke váz körül forog,
fénnyel cifrázva, könnyel is tele...
Az életünk egy furcsa kis mese.""

Wass Albert

A Fény...

A végtelenség időben nem mérhető.

Csak azt tudom, hogy szokatlanul nagynak éreztem ezt az utazást.
Mélységesnek, távolinak tűnt a felismerés, hogy minden, amit önmagamról hittem, nemcsak az enyém.
Féltem, ha elveszítem önmagam, valami feneketlen mélységbe zuhanok, melyből nagyon nehéz a felemelkedés.
Nem ez történt, mert amint döntöttem, megjött a segítség.
Egy tiszta és megfoghatatlan mély gondolat, mely azt mondta; ne félj, gyere, megmutatom, mitől zárod el magad.
Bátortalan voltam, de egy hang megnyugtatott, megkérdeztem, hogy hol vagyok.
Ő mondta; látod itt a képzelet, ülj fel rá és elindulunk, hogy a távolban megnézzünk egy csillagot.
Csend vett körül, s csillagok.
Hirtelen megjelent egy fénysugár, mely magához ragadott.
Vitt, vitt magával egyre fel, csak fel.
S most egy erős körforgásban vagyok.
Köröttem millió, millió fénysugár,
s rajta egy, egy képzelet száll.
Körbe, körbe forgunk, mint egy nagy spirál, s egy pont az, ami vonz, egyre közelebb.
Próbálom eltaszítani magam, de egyre sűrűbben vagyunk. Egyre gyorsabban haladok, s most bent vagyok.
A pont közepén most por vagyok.
Egy porszem, s most én vonzom a többi fényt.
Egyre jönnek csak jönnek s én megnövök, egy hatalmas nagy gömb vagyok, bennem millió, millió kis rész ragyog.
A gömb közepe most én vagyok.
Ki kell jutnom innen, s hogy kijussak a vágy lángoló tűzzé tesz.
Kitörök, mint hatalmas vulkán az ég felé, s már gáz vagyok.
Mely ide-oda csapódva hol ezzel, hol azzal hőt termel, vagy jégcsapot.
Esőcsepp leszek. Öntözöm a földgolyót, ahonnan származom.
Egy fán vagyok, mely nagyot sóhajt, mert már várt nagyon.
Övé leszek, egészen a gyökeréig, s most fa vagyok.
Érzem a nap sugarát, s a földnek mélyről jövő bölcs moraját.
Hol fent, hol lent, egyszer lombot hajtok, máskor elhullatom.
Hol szárazság vesz körül, hol vízben hajtok, s most valami történni fog.
Futok, futok egy nyúl vagyok!
Táplálékom lett előző életem.
Eszem, eszem, futok, futok, mert én is egy táplálék vagyok.
S a hang szól itt legbelül:
Sokféle anyagi megnyilvánulás lehetsz, de mi ennek a lényege?
Látod; ők segítik életed, megtanítanak arra, hogy létezel.
Gondolkozz, légy erős, s léted becsüld!
Hasznosítsd, mit megtanultál, építsd fel önmagad!
Uralkodj e tudás felett, de ne téveszd a határokat!
Jöjj, légy ember s teremtsd meg a saját világodat, s hidd el, hogy mindenben benne vagy!

Ember vagyok, már nem képzelem, időt mért rám a végtelen.
A tudásnak nagy hatalma van, mely megannyi életnek szab határt, de mi lesz majd ezután?

Csend vesz körül, s a csillagok, meg egy fénysugár.
Most éppen fény vagyok!
Suhanok, suhanok, suhanok...

http://kalandvagyoutazo.blogspot.hu/

""A csend gyógyító ereje...""

""A csend gyógyító ereje...""

""Lassan 30 éve rendszeresen meditálok, és néhány évvel ezelõtt magam és egy csoport elhatároztuk Ausztráliában, hogy egy egész hetet fogunk együtt tölteni csendben. Kb. 20-an lehettünk, lementünk egy nagyon szép helyre Sidney-tõl nyugatra, az erdõben. Mielõtt elkezdtük, eldöntöttük, hogy leülünk és megbeszéljük, hogy mit fogunk tenni ez idõ alatt. Érdekes megbeszélés volt arról, hogyan fogjuk az idõnket használni. Közülünk sokan felismerték, gyakran az életünk arról szól, hogy állandóan különféle dolgokat teszünk, eldöntöttük, hogy most nem fogunk semmi ilyesmit tenni. Nem fogunk olvasni, írni, zenét, rádiót hallgatni, csak egyszerûen önmagunkkal, a gondolatainkkal, az érzéseinkkel és a karmikus történeteinkkel leszünk.

Elõször az életemben az egész hetet úgy töltöttem, hogy tevõlegesen nem sok mindent tettem. Nem olvastam, nem írtam, nem foglalkoztam más emberekkel. Az elsõ felismerésem, vagy tapasztalatom az volt, hogy milyen sok mentális energiát használunk el a másokkal való kommunikációban. Olyan sok mentális energiát viszünk abba, hogy megpróbálunk megérteni másokat, hogy helyesen válaszoljunk az embereknek, hogy oldjuk fel mások érzéseit. Mindezektõl teljesen szabaddá tettem önmagamat és nagyon õszintén mondhatom, hogy különleges tapasztalataim voltak, amelyben voltak emelkedõk és mély pontok is. Mert abban az idõben, amikor a tudat valóban a mélységekbe megy, a belsõ nyugalom érzése, az elégedettség érzése, a csend megtapasztalása is nagyon mély. Ugyanakkor azt is észrevettem, hogy a tudat milyen könnyedén elkezd foglalkozni a tudatalattiból feljövõ múltbéli karmikus történeteivel, és ez nagyon könnyen megtöri a belsõ csendet. Az érzés olyan volt, mintha teljesen meztelen lennék a saját élettörténetem elõtt. Nem volt lehetõség elfutni. Önmagammal kellett maradnom, és azt kell mondjam, hogy ez volt életem egyik leggazdagabb tapasztalata. Azt is elkezdtem észrevenni, hogy minél jobban megragadunk a körülöttünk levõ világban, annál jobban elszakadunk a belsõ igazságtól.

A csend nagyon gyógyító, de ugyanakkor nagyon szembesítõ is. Mélyen felismertem, hogy mi a zajnak, a vonzásoknak, az elfoglaltságoknak a világában élünk. Reggel felébredünk, és mit teszünk? Az elsõ dolog az, hogy bekapcsoljuk a rádiót, vagy a televíziót. Milyen érdekes, hogy a tudatnak állandóan szüksége van szórakozásra. Elmegyünk a munkahelyünkre, meghallgatjuk a rádiót, gyakran egész nap a komputer elõtt ülünk, majd hazamegyünk és leülünk a TV elé. A tudatunknak nem engedjük meg egy pillanatra sem, hogy igazán befelé forduljon. Teljesen elmerülünk a zaj, a vonzás és az elfoglaltság kultúrájában. Néha úgy érzem, hogy a tudatunkat olyan sok információ bombázza. Van egy barátom Ausztráliában, aki a reklámiparban dolgozik, és egyszer azt mondta nekem, hogy egy átlagember egy olyan országban, mint Kanada, vagy Ausztrália kb. hetente 15 000 hirdetési üzenetet kap a rádión, TV-én vagy a hirdetõtáblákon keresztül.

A külsõ zaj nagyon hangos, de a belsõ zaj néha ennél is hangosabb. Egy zavart tudat zaja. A pszichológiában gyakran beszélnek az énnel való kommunikációról. A fejünkben beszélünk önmagunkhoz, de nagyon gyakran ennek a párbeszédnek milyen a minõsége? Néha lehordjuk, bántjuk önmagunkat, gyakran más emberekkel vitatkozunk gondolatban. Megpróbáljuk megoldani a régi sérelmeinket, a félelmeinket, bizonytalanságainkat. Ezáltal a tudat nagyon zajossá válik. Túlzottan elfoglalt marad. Ez a zaj az, ami egyeseket még az õrületbe is kergethet. S bár szeretjük a csendet, de ugyanakkor félünk is tõle. A zajnak, a vonzásnak, az elfoglaltságnak van valamiféle szándéka. Lehetõséget teremt, hogy elkerüljük, amivel nem akarunk szembenézni, hogy ne lássuk ami bennünk történik. Bár kívánjuk a belsõ békét, de mégis, amikor elkezdjük látni, ami történik, akkor az akár ijesztõ is lehet. Ezért újból és újból bezárjuk az ajtót, és nem akarunk ezzel a belsõ területtel foglalkozni.

Én hiszem, hogy ennek a modern világnak a nagy mítosza az, hogy minden fontos, ami kint történik. És ezért azt gondoljuk, hogy az élet referenciapontjai a kapcsolataink, a munkánk, a státuszunk, a vagyonunk, a megjelenésünk, - és hogy mindez én vagyok. De amikor leülünk meditálni, a tudat egy másodperc alatt ahelyett, hogy befelé fordulna, kifelé indul, mert erre nevelték. Ebben a hiedelemben nõttünk fel és ezért kint keressük a szükségleteinket. Nem nézünk befelé, s nem veszzük észre, hogy valójában hogy ott találjuk meg azokat.

A csend ösvényének, vagy a meditációnak a megközelítése, hogy forduljunk befelé. Az elsõ ismeretségi pont a belsõ énünkkel van, aki valójában vagyunk. Amikor önmagunk megismerésének állapotában vagyunk, akkor automatikusan meg tudjuk teremteni a minõségi belsõ csendet is, ami elkezd belõlünk felmerülni. Valaki egyszer elmesélt egy történetet nekem egy kis halról. Volt egy tudós, aki kísérletet végzett a kis hallal egy medencében. Minden alkalommal a kis halat a medence egyik végében etette. A hal bár körbe-körbe úszott, de mindig a medencének abban a végében etették meg. Azután a tudós egy üvegfalat tett a medence közepébe. Így a kis hal, amikor elindult, hogy megkapja az élelmét, minden alkalommal beleütközött a falba. Azután, a tapasztalata alapján már csak a medence felében úszott, ahol szabad volt az út. Késõbb a tudós kivette az üvegfalat, ám a hal korábbi tapasztalata alapján már csak a medence felében körözött. S bár a tudós az élelmet a másik végén adta volna a kis halnak, az út is szabad volt, de nem úszott el odáig, és egy idõ után éhen halt. Számomra ez a történet egy kicsit rólunk is szól. Mi is ilyenek vagyunk. Azt gondoljuk, hogy minden fontos, ami kint történik. Ez olyan, mintha a medencének csak az egyik felét ismernénk és tartanánk fontosnak. Annyira megszoktuk az életünk ilyen megközelítését, hogy hosszú idõt vesz igénybe, hogy, átneveljük önmagunkat, befelé nézzünk és kielégítsük a valódi szükségleteinket. Számomra a csend elsõ lépése annak a felismerése, hogy az összes szükséglet és hozzá a forrás is bennem van.

Amikor a csendbe megyek, meg tudom tapasztalni a béke mély minõségét. Azután a világ külsõ zaja kezd számomra megszûnni. A tudat zaja elkezd csökkenni. A saját múltam zaja egyre kevésbé befolyásol engem. Ebben a nyugalomban egyre távolabb kerülök az egóm szükségleteitõl. Képes vagyok elengedni az elvárásokat. Ebben a nyugalomban elengedem a nyomást, hogy hatással legyek az emberekre, hogy kívánjam az elismerést. Megnyugszom. Az vagyok, aki vagyok. Ez a csend szépsége. Ez olyan, mintha hazatérnék oda, ahol teljes kényelmet érzek. A meditáció egy kísérlet önmagunkkal. Ebben a kísérletben megtapasztalhatjuk a tudat csendjét, a szív csendjét és a lelkiismeret csendjét. Több tudományos kísérlet is állítja, hogy egy perc alatt száz szót vagyunk képesek kimondani, de ugyanakkor egy perc alatt több, mint 500 gondolatunk lehet. Nem is vesszük észre, hogy milyen sok minden történik a saját tudatunkban. Az emberi tudat 24 órán keresztül mûködik. Lehet, hogy a testünket megnyugtatjuk, de a tudatunk soha nem áll le. Az emberi tudat egy különleges gépezet. Az egész életem minõsége a tudatom állapotától függ. Nagyon sok rossz mentális szokást kifejlesztettünk. Nem tudjuk abbahagyni a gondolkodást, az ítélkezést és az analizálást. A tudatunk túlterhelt a sok vágy miatt. Ott a vágy az anyagi dolgok iránt, hogy szeressenek, tiszteljenek, felismerjenek, és ezek a vágyak telítik a tudatot. S mi történik, ha este elmegyünk aludni? Nagyon rossz érzés, amikor érezzük, hogy fáradtak, kimerültek vagyunk, és a tudatunk mégsem áll le. Teljesen elveszítjük felette a kontrollt. Így nem tudja megtapasztalni a csendet. Sok gondolatot teremtünk, ami megfoszt az energiánktól. Ezek haszontalan és negatív gondolatok. Az én tapasztalatom az, hogy a fáradtság nem a fizikai tevékenységbõl fakad. A fáradtság a negatív és haszontalan gondolatokból jön. Csak gondoljunk arra, hogy amikor boldogok vagyunk, akkor bármit meg tudunk tenni. Ugyanakkor, ha szomorúak vagyunk, akkor mit akarunk? Lehet, hogy még csak reggel 9 óra van, és mégis azt kívánjuk, hogy hazafussunk, és gyorsan beleugorjunk az ágyba, elmenekülve a világtól.

Számomra a csend nem a gondolatok hiányát jelenti, hanem a minõségi, tiszta gondolatok teremtését, amelyek erõt teremtenek. De hogyan tudjuk megteremteni ezeket a minõségi gondolatokat, melyek azután lecsendesítik a tudatunkat? A belsõ csend elsõ lépése az, hogy valóban megismerjük önmagunkat. Az én hitem és tapasztalatom az, hogy én egy szellemi lény, egy lélek vagyok. Tehát, elõször is befelé fordulok és elkezdek nagyon mélyen, de ugyanakkor nagyon lágyan arra gondolni, hogy ki is vagyok valójában. Nagyon sok kutatás történik a világban. Az emberek többsége hiszi, hogy többek vagyunk mint a fizikai test, csak nem tudjuk, hogy kik is vagyunk pontosan. De ha megismerjük, hogy mi lelkek, szellemi lények vagyunk, akkor ez a hit energiát ad az életünknek. A csend összekapcsol annak a realitásával, aki vagyok. Van egy szellemi törvény, ami azt mondja, hogy amilyen mértékben megtanulom a lélektudatossá válás mûvészetét, - ami azt jelenti, hogy elengedem a fizikai éntudatosságot és identitást, s ahogy megtapasztalom ezt a magállapotot -, a tudatunk sebessége lelassul. Amilyen mértékben elszakadottá válok a saját testemtõl, annak mértékében tud a tudatom lelassulni. Ha az egész identitásom csak a fizikai én, ez olyan, mintha a saját tudatom áldozata lennék. Amikor a fizikai lényünkkel azonosítjuk magunkat, annak tudatosságában élünk, akkor az idõnket azzal töltjük, hogy reagálunk. De amikor megtanuljuk az elengedés mûvészetét, akkor tudunk visszavonulni, szellemi maggá válni, ami különleges tapasztalat. Bár ehhez nagyon sok gyakorlatra van szükség, de bárki meg tudja tenni.

A tudatnak szüksége van a csendre. A szívnek is szüksége van a csendre. A szeretet az emberi lélek legnagyobb szükséglete. Amikor a szív tiszta érzésekben teljes, akkor érezzük, hogy minden olyan könnyû és kényelmes. Amikor a szív üres, akkor a tudat nyughatatlan és újból és újból keresi a szeretet megtapasztalásának ízét. Az élet elsõ vágya a tiszta szeretet megtapasztalása, és amikor ezt nem tudjuk megízlelni, akkor engedjük, hogy más vágyak belépjenek. Ez az anyagi világ arra hivatott, hogy pótolja az igaz szeretet hiányát. Mindezek a vágyak szükségként merülnek fel, mert az elsõdleges szükségletet, tehát, az igaz szeretetet az életben nem tapasztaljuk meg. Bár tapasztalunk szeretetet, de az nem igazán minõségi szeretet. Nagyon sokszor feltételekhez kötött. Én szeretlek, ha te ezt és ezt teszed. A szeretet manipulálóvá vált. Nagyon önzõ. Én hiszem, hogy mi mindannyian az igaz szeretetet keressük.

Ugyanakkor azt is meg kell érteni, hogy ebben a világban semmilyen kapcsolat, emberi kapcsolat nem lehet állandó. Talán ez a legnagyobb emberi dilemma, ugye? Olyan sokat beleteszünk a kapcsolatainkba, de azok változnak. Lehet, hogy konfliktushoz, lehet, hogy elváláshoz vezetnek, vagy közbelép a halál. Semelyik kapcsolat nem állandó. Emiatt mi, mindannyian bizonytalanságot érzünk, és úgy érezzük, hogy elveszíthetjük a szeretetet. Ugyanakkor a szellemi utazásnak az egyik nagy szépsége, hogy itt valóban meg tudjuk találni a szeretet állandó formáját. Ehhez szükség van az Istennel való kapcsolat felfedezésére, mert ez tudja biztosítani a szeretet örökkévaló forrását. A meditáció a módszer, hogy megérintsük a belsõ csendünket. Az elsõ lépés, hogy megismerjük, hogy ki vagyok én, és kísérletezzünk azzal, hogy megtanuljuk a visszavonulás gyönyörû mûvészetét, hogy egy szellemi maggá váljunk, és ezáltal a teljes tudatunk lenyugodjon. Az emberi lelket semmi nem tudja jobban meggyógyítani, mint Isten szeretetének árama.

Amikor testi tudatos vagyok, amikor a tudat az érzékszervek hatása alatt van, akkor mindaz, amit látok és hallok, ott kattog a fejemben, de amikor mindent kezdek elengedni és önmagam tudatosságának állapotába megyek, akkor tudom meghallani Istent, és meghallani a saját igazságomat. Nagyon sok erõvel tölt fel az Örökkévaló Igazsággal, Istennel való kapcsolat. Amikor Istentõl megtapasztalom a szeretetnek ezt a minõségét, akkor az állandó keresés, kutatás véget ér. Ott lesz az érzés, hogy hazatértem és megtapasztalom a szeretet igazi minõségét. Ott lesz a csend megtapasztalása a lelkiismeret csendjében is. A lelkiismeret olyan, mint egy edény, ami megõrzi az igazságomat. Abban az edényben minden megtalálható, amit értékelek, ami engem olyanná tesz, aki vagyok. Ha én valaha is elengedem a saját igazságomat, ez olyan, mint amikor egy részem tudja, hogy mit kellene tennem, mi a helyes, és mégis a vágyak, a ragaszkodás valami más irányba húznak. Ilyenkor elengedjük a belsõ igazságunkat, és a vágyak veszik át az irányítást. Áldozattá válunk, a lelkiismeretünk keserû lesz. Ott van bennünk a bûnbánat és nincs nagyobb fájdalom, mint a szégyenérzet, a bûnbánat érzése. Néha ez önmagunk utálatának extrém érzéséhez is vezethet. Amikor a lélekben ilyen mély zavarodottság van, akkor ott nem lehet béke, nem lehet csend. A legnagyobb fájdalom a saját igazságunk elleni tett.

A csendben viszont barátságot kötök a saját lelkiismeretemmel, és a lelkiismeretemet teszem a legjobb barátommá, mert amikor tudom, hogy mi az igazság, akkor mindig figyelek arra, hogy az igazság irányítson és figyelmeztessen. Ahogy elkezdünk meditálni, érezzük, hogy egyre nyugodtabbá válunk, és ez kezd hatással lenni a cselekedeteinkre és kapcsolatainkra. Ez egy lassú folyamat. A másokkal való kommunikáció nagy része szubtilis. Általában nem verbális. Kommunikálunk a vibrációnkkal, a kifejezésünkkel, a test nyelvével. Ha mi a béke és csend állapotában vagyunk, akkor ezek a vibrációk az emberekre is hatással vannak. A kommunikációban két üzenetet kapunk, az egyik amit mondunk, a másik amit érzünk. De melyikben bízzunk? Abban, amit érzünk. Soha ne féljünk attól, amit a tudatunkban találunk. Soha ne adjuk fel. Idõt vesz igénybe, és sok türelmet kíván a szellemi utazás. Az én tapasztalatom az, hogy valóban akkor lehet megtalálni a belsõ csendet, ha felismerjük, hogy ezt naponta gyakorolnunk kell. Nem számít, hogy a tudat mennyit tiltakozik. Egyszerûen csak haladjunk tovább és el fogunk érni a célunkhoz.

MEDITÁCIÓS KOMMENTÁR

Csendben ülök. Lágyan a tudatomat befelé fordítom. A belsõ csend útja egy utazás, hogy megismerjem önmagamat. Ki vagyok én? Elkezdem az elengedés folyamatát, elengedem, hogy önmagamat a szerepeimmel, a felelõsségemmel, a saját testemmel azonosítsa, és egy ponttá válok, egy parányi lélekké, aki a homlok közepén ül. Nekem, a léleknek a természetes állapota a mély csend. Minél jobban elengedem magam, annál jobban meg tudom tapasztalni a csend igaz érzését. Az öntudatosságnak ebben a természetes állapotában a tudatomat az egyetlen kapcsolat felé irányítom, ami mindig létezik. Egyszerûen vizualizálom a tudatomban a ragyogó fénypontot. Érzem a tiszta szeretetet, ami feltölt. Nincs más gondolatom. Megnyitom a szívem és engedem, hogy a legszeretetteljesebb Lény feltöltse azt a tiszta szeretetével. Ez a szeretet táplálja az énemet. Fel vagyok töltve a csenddel. A tudatom egyáltalán nem vándorol. Ott vagyok, ahova tartozom. Ez a kapcsolat meg tud gyógyítani bármilyen sérülést. Ez nem pusztán hit. Ez nekem, az örökkévaló léleknek a találkozója az Örökkévaló Szülõvel. Az igaz szeretet az, ami meggyógyítja a szomorúságot és fájdalmat, és könnyûvé tesz.""

OM SHANTI

Egy pillanatot kérek csak Uram...

Egy pillanatot kérek csak Uram, hogy úgy láthassam magam, ahogyan
Te: hadd legyek szánalmas, ostoba szememben lássam a korlátokat,
miket adtál nekem, minden suta szavamat; leplezd le vágyaimat,
mert velük hazug vagyok, nélkülük halott; engedj egy kicsit egyedül-
most az egyszer ne Te légy: Mi legyünk a teljesség, sok ember elmerült öröme-bánata, szent akarat, az erők nyugalmas vize: magam.
(Paul Éluard: Fohász)

„Nagyon nagy szükség van manapság az útmutatásra”

""Az olyan helyzetekben, amikor mélyponton vagyunk, megjelenik a félelem. Félünk, szorongunk, néha rettegünk. Ezt nem nagyon kerülhetjük el. (...) Nemegyszer a félelem az egyetlen ösztönző erő, ami kilendít bennünket abból az állapotból, amiből addig nem tudunk kikerülni, mert hatékony cselekvésre indít, és egyszer csak valahonnan megérkezik hozzá az erő is.""


""Egy elviselhetetlennek tűnő belső konfliktus gyakran azt bizonyítja, hogy bátrak voltunk nem elmenekülni valami elől. Aki képes átélni elviselhetetlennek tűnő konfliktusokat, valószínűleg nem keresett olcsó megoldásokat ott, ahol nincs olcsó megoldás.""


""Búcsúzni vagy békével lehet, vagy sehogy! Ha egy veszteségünk fájdalmát merjük átélni, az nem tart örökké, míg ha elkerüljük a fájdalmat, akkor életünk végéig menekülő szökevénnyé válhatunk.""

""Minél inkább próbálom fönntartani a múltbéli magamat, annál inkább eltűnök a jelenből, és csak vegetálok. Ha elengedem a múltat, és azt mondom, nézzük, mit tehetek most, egyszer csak a múlt kezd visszatérni. Most már elkezdhetek azokból az értékekből élni, amelyek a múltban az enyémek voltak, és látszólag már nem lehetnek azok. A fájdalom mellett a hála érzése is eltölt. Milyen szép volt! Az, ami már nincs többet, és soha többé nem is lesz. Ebben a pillanatban kezdem jól érezni magam. Ha tehát meg akarom menteni a múltamat, akkor itt az ideje, hogy elkezdjek a jelenben a jövő számára élni.""

Pál Feri

Ajándék ez, csodálatos ajándék...

""És mégis, ma is, így is, örökké mennyit ad az élet! Csendesen adja, két kézzel, a reggelt és a délutánt, az alkonyt és a csillagokat, a fák fülledt illatát, a folyó zöld hullámát, egy emberi szempár visszfényét, a magányt és a lármát! (...) Ajándék ez, csodálatos ajándék.""

Márai Sándor 

Hazám..hazám...

Hazám...

""Miként vándor, ki tévedez viharzó éjjelen,
Avagy hajós a szélvésztől korbácsolt tengeren...
Úgy ingadoz felzaklatott lelkem határtalan
S vezércsillag nincs kétségem vad pusztaságiban.
Amott hangzik kipusztított hazám rémes jaja,
Itt elgázolt becsületem haldokló sóhaja.
Oh, mind a kettő orvosra vár
S míg itt töprenkedem;
Hazámra szemfödél borul, elvész becsületem!

Hazám, hazám, te mindenem!
Hisz mindenem neked köszönhetem.
Hazám, hazám, te mindenem!
Rajtad előbb kell, előbb segítenem.
Szegény hazám, te mindenem!
Rajtad előbb kell, előbb segítenem.
Magyar hazám, te mindenem!
Rajtad előbb segítenem,
Előbb kell segítenem!""

Egressy Béni eredeti szövege:

Isten, áldd meg a magyart...

(...)

""Isten, áldd meg a magyart,

Jó kedvvel, bőséggel,

Nyújts feléje védő kart,

Ha küzd ellenséggel;

Bal sors akit régen tép,

Hozz rá víg esztendőt,

Megbűnhődte már e nép

A múltat s jövendőt!""

""Hányszor támadt tenfiad

Szép hazám, kebledre,

S lettél magzatod miatt

Magzatod hamvvedre!""

""Bújt az üldözött s felé

Kard nyúl barlangjában,

Szerte nézett, s nem lelé

Honját a hazában,

Bércre hág, és völgybe száll,

Bú s kétség mellette,

Vérözön lábainál,

S lángtenger felette.""

""Szánd meg, isten, a magyart

Kit vészek hányának,

Nyújts feléje védő kart

Tengerén kínjának.

Bal sors akit régen tép,

Hozz rá víg esztendőt,

Megbűnhődte már e nép

A múltat s jövendőt!""

Kölcsey Ferenc /Himnusz részletek/

Beszélj, beszélj; igen...

""Egy királynak
Kell látni minden könnyeket: magának
Könnyezni nem szabad.""

""Beszélj, beszélj; igen
Jól hallom én panaszod; de magam
Panasza is beszél.""

""Melly boldogtalan
az, akinek bármely bilincsei
boldogtalan módon oldóznak el!""

""Ha panaszkodni akarunk, előbb
meg kell tanulnunk írni…""

/Katona József/

Van egy gyógyszer…

"

Van egy gyógyszer…
Nagyon különleges. Nem is gyógyszer, hanem egyenesen csodaszer. Nem tabletta, nem kapszula, még csak nem is kanállal kell bevenni. Nem csak fájdalmat csillapít, nem csak egyes részekre hat. Minden benne van. Amire szükséged van. Gyógyír mindenre. Egyszerre szeretet, bizalom, hit, erő, gyengédség… nincs jobb orvosság a világon. Minden benne van, ami az élethez kell. A boldog, felszabadult élethez. Adagolása nincs korlátokhoz kötve, sőt, az a legjobb, ha minél többet kapsz belőle naponta. A legtökéletesebb orvosság… mellékhatások nélkül.
Úgy hívják: Ölelés."

Csitáry-Hock Tamás

Én tudom, hogy megtettem....

"“Ne bánkódjatok. Az élet elmúlik. Ha bármikor szomorúak lesztek, pillantsatok fel a nyári égboltra, amikor csillagok ívelik át a bársonyos éjszakát, és amikor hullócsillag villan át a feketeségen, az éjszakát nappalra váltva, kívánjatok valamit. Gondoljatok rám. Tegyétek látványossá az életeteket. Én tudom, hogy megtettem.""

Robin Williams

...félsz attól, miket mondanál ki...

""...azért mert olvasmány élmények alapján nem lehet megismerni senkit. Kezdj el beszélni magadról, arról, hogy ki vagy, engem azzal foghatsz meg, én benne vagyok. Csak, hogy te ezt nem akarod nagyfiú, félsz attól, miket mondanál ki... ""

Good Will Hunting /Robin Williams/

...megengedi magának a mindent-megbocsátás őrült luxusát.""

""A szeretetnek nincs oka. Van. Támad. És ha valóban feltámad, kifogyhatatlan. Aki megérzi magában ezt az erőt, az szerény lesz. Van ereje felülemelkedni bármi veszteségen. A szerénység növeli az önbizalmát. Akinek van önbizalma, nyugodt. Egyre többet képes belátni, átlátni a helyzeteket, felfogni az összefüggéseket, beleélni magát a másik helyzetébe. Tehát mind könnyebb szeretnie: megengedi magának a mindent-megbocsátás őrült luxusát.""

Kornis Mihály

"Az, ami éppen előtted van, az a tanítód."

"Az, ami éppen előtted van, az a tanítód." (...)

 "Van egy hely, amelyet neked kell betöltened, és amelyet senki más nem tölthet be rajtad kívül; valami, amit neked kell megtenned, amit senki más nem tehet meg."
 Platón

 "Nem akkor érsz célhoz, ha mindent kimerítettél, hanem ha megtaláltad a kimeríthetetlent."
 Hamvas Béla

...egész este folytatta a csendet követelő morgást...

A telihold diadalmasan a város fölé emelkedett; a kutyák mind ugatni kezdték.
Csak egy kutya volt, amelyik nem ugatott, helyette komoly hangon így szólt a többiekhez:
- Ne ébresszétek fel álmából, ne hozzátok le a holdat a földre az ugatásotokkal!
A kutyák erre elhallgattak, kísérteties csend támadt, de a kutya, amely szólott hozzájuk, egész este folytatta a csendet követelő morgást.


Kahlil Gibran,( Lázadó lelkek)

Nem az a boldog, akit a tömeg annak neve...

Nem az a boldog, akit a tömeg annak nevez, akihez özönlik a pénz; hanem az, aki minden javát a lelkében hordozza, szálegyenesen kimagaslik, eltapossa a bizonytalanságot, senkivel sem cserélne sorsot, embernek egyedül emberi oldalát értékeli. A természetet fogadja el tanítójául, az ő törvényei szerint formálódik, és úgy él, ahogy a természet előírta: biztos ítéletű, rendületlen, rettenthetetlen; megmozdíthatja valamilyen erő, de fel nem kavarhatja. Ha a sors hatalmas erővel a lehető legártalmasabb dárdáját röpíti felé, eltalálja ugyan, de nem sebzi meg.

Lucius Annaeus Seneca

Színezd újra és lélegezz...

Az írásszenvedély...

""Az írásszenvedély, amely olyannyira marcangoló, hogy bár az író olykor kínnal-keservvel írja az oldalakat, még jobban szenvedne, ha nem írna.""
Félicien Marceau

Az a bizonyos fehér lap...

""Az a bizonyos fehér lap, az írók réme, az, amelyet tele kell írni, engem nem rémiszt, sohase is rémisztett. Az a mindennapi, ott a reggeli íróasztalnál, az persze igen, jobb megijedni, mint félni, de az író voltom sose okozott gondot.""
Esterházy Péter

Író ember nem felejti el...

""Író ember nem felejti el, mikor kapott először fizetséget vagy dicséretet egy történetért. Sosem felejti el, mikor érezte először a hiúság édes mérgét a vérében, és hitte el, hogy ha tehetségtelensége rejtve marad, az irodalom ábrándja majd fedelet ád a feje fölé, és meleg vacsorát a nap végén, de legfőképp azt, amire elsősorban vágyik: hogy a neve nyomtatásban szerepelhet egy papírfecnin, ami biztos túléli őt. Az író arra ítéltetett, hogy jól emlékezzen e pillanatra, mert már elkárhozott, és a lelkének ára van.""

Carlos Ruiz Zafón

Néha levelet írok magamnak... :):):)

""Néha levelet írok magamnak,
egy régi bélyeget ragasztok rá,
és bedobom a levélszekrényünkbe,
hogy a többiek azt higgyék,
van valakim, aki csak az enyém
és akiről ők nem is tudnak.""

Ingrid Sjöstrand

A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett....

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.
Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.
Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.
Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.
Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.
Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.

Ernest Hemingway:

...mély sóhajhoz föl kell emelni a fejünket...

""A világon nincs tökéletes öröm, de tökéletes szomorúság sincsen, mert a legnagyobb szomorúságban is sóhajt az ember, és a sóhaj kellemes. Hálás vagyok a természetnek a sóhajért és sajnálom, hogy nem tudom, hányat sóhajtottam egész életemben. Szeretném megolvasni, és mindet külön megköszönni a jó istennek. A mély sóhajhoz föl kell emelni a fejünket, talán azért, hogy meglássuk az eget.""
Szép Ernő

Tudj kacagni saját kudarcaidon...:):):)

""Tudnod kell, hogy sok-sok vázlat után születik meg a remekmű! Ne add fel! Egy életed van, egyetlen dobás. Nem érdemes kishitűen, félszegen egy helyben topogni, vagy duzzogva félreülni. Tudj kacagni saját kudarcaidon, és kezdd elölről.""

Böjte Csaba