Közös hullám...

 

Közös hullám... Mindenkit szeretek. Barátom azt mondja: ilyen nincs. Hogy szerethetnél mindenkit, amikor az emberek másmilyenek? Másképpen, válaszoltam. Nyitottan fogadom, aki jön, és aki megy, elengedem. Ahány ember, annyi hang, annyi gondolat, annyi érzés. És ahány érzés, annyiféle kapcsolódás. Kezdjük az elején: nyitott vagy. És nem gondolsz erről semmit, ami kiolthatja. Amikor találkozol valakivel, összekapcsolódtok. És a szeretet, a béke, ami benned él, ami tulajdonképpen te vagy, hatni kezd. Kifejezed, megéled. Ez a kapcsolódás egy közös hullám. Áramütés, amelyik nem fáj. Finom, oda-vissza ható erő, ami két embert – vagy akár többet is – megérint, ugyanabban a pillanatban. Ha a kapcsolat rossz, vagy mondjuk úgy, hogy nem egészen jó, az nem befolyásolja a te szereteted? – kérdezte. Azt hiszem, ez fordítva történik: előbb vagy te, és az érzéseid, utána jön a kapcsolat. Nem a kapcsolat irányít téged, hanem Te irányítod a kapcsolatot. Ha mondjuk, azt szeretnéd, amit én, és én azt szeretném, amit te, mindketten ugyanarra vágyunk, ugyanabban a pillanatban. Márpedig az ilyen pillanatok az életben ritkák. Ezért van sokféle szeretet. Pontosan annyi, ahány ember él. Mindenki tudja ezt belül, csak nem mindig gondol rá. És te már tudod, amire nem gondolsz, az számodra nem létezik. De létezik, és nagyon is él a közös hullám. Belőled indul, és hozzád tér vissza. Ami visszatér hozzád, abból tudni fogod, mit adtál: szeretetet, vagy valami mást. Mert nem a kapcsolat az első lépcső, az csak a következmény. Mindig te vagy az első. 

(Szteliosz Thalasszinosz – CETLIK A SZÍVED FELETT LÉLEKKALAUZ A SZERETETHEZ) 

Utas vagyok csak ebben a világban...

 

"Utas vagyok csak ebben a világban, egészen magánosan vándorló utas, aki megnézhet mindent, amit látni módjában van, de semmit magával el nem vihet, semmit félre nem tehet, semmihez hozzá nem kötözheti magát, bármennyire is megszerette ezt, vagy amazt. S lassan, lemondó szomorúsággal kialakult bennem az útiterv is: az ember éppen csak gyönyörködik abban, ami arra való. Néhány dolgot megjegyez magának, egészen rendszertelenül és minden értelem híján s igyekszik kissé megszépíteni azt az utazást, amennyire lehet. Átballag az életen, éppen mintha tóparton menne, váltakozó arcú dombok között, mindig lát valami újat és mindig elbúcsúzik valami régitől, s legokosabb, ha mindezt úgy cselekszi, mint a világ legtermészetesebb dolgát. Mintha nem lenne abban semmi szomorú, hogy az idő búcsúzással telik, hogy minden hajnal egy alkonyatnak a sarkára hág s hogy vannak virágos tájak, amiket megszeretünk s a táj elmosódik a múltba."

WassAlbert

Mert van valami, ami több és értékesebb...

 

Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti. - 

Márai Sándor

Amikor kislány voltam..

Amikor kislány voltam, valóban komolyan azt hittem, hogy a fák meg a virágok ugyanolyan lények, mint a madarak, vagy az emberek. Hogy gondolkozni tudnak, és beszélgetni is szoktak egymással. És hallanánk is, hogy mit beszélnek, ha igazán megpróbálnánk. Csak el kéne távolítani a fejünkből minden egyéb hangot, egészen csöndben kéne maradni, és nagyon erősen figyelni. Néha még most is azt hiszem. Csak soha nem tudunk elég csöndben lenni...

TrumanCapote

Aki nem hajlandó tanulni...

"A szegényeknek céljuk, hogy gazdaggá legyenek. Amikor gazdaggá lesznek, rájönnek, hogy ami hiányzott belőlük, az nem a gazdagság volt, ezért kétségbe esnek. Van, aki ilyenkor kegyetlen lesz, vagy beképzelt. Van, aki öngyilkos. Amikor a hegyen állsz, és nincs feljebb, de még mindig lyuk van benned annak a helyén, amit kergetsz, és nem tudod, mi az, akkor feladod, vagy azzal hencegsz ál-boldogan, amid van. Mindez azért van, mert nem tudod, mi hiányzik belőled. Azt hiszed, a pénz, de gazdagon is lyukas maradsz. Azt hiszed, a siker, de sikeresen is lyukas maradsz. Azt hiszed, a magasság, pedig az űrben is lyukas maradsz. Azt hiszed, a győzelem, a rekord, az élvezet, pedig a csúcsok után, a mondvacsinált ügyek után is lyukas maradsz. Saját magad hozod életveszélyes helyzetekbe, hogy az életben maradástól legalább érezz, de akkor is lyukas maradsz. Életveszélybe sodrod az egész bolygódat, hogy érezd, hogy élsz, hátha akkor megtalálod, de akkor is lyukas maradsz. Mert amit keresel, nem az, amiről azt hiszed, hogy az. Amit keresel, az a benső Égben van, amit keresel, a lélek valóságában található csupán. Amit keresel, a bölcsesség által lelhető fel, amit keresel, nem a szemed fogja látni, hanem a szíved. Amit keresel, a szeretet által élhető meg. 

A gondoskodásban fejeződik ki, a gyógyításban nyilvánul meg. A lyukat csak magasságok fölötti mélység töltheti ki. A lyukat csak győzelem helyetti áldozathozatal töltheti ki. A lyukat csak az önzetlen gondoskodás, a Világosság, a bölcsesség, a szeretet, az Élet töltheti ki. A hiányt, a semmit csak az Üresség teljessége töltheti ki, az elme tébolyát csak a lélek valósága egészítheti ki. Szeretni, embernek lenni, hálásnak lenni tanulni vagyunk ezen a világon, Isten szeretetéből. Aki nem hajlandó tanulni, lyukas marad." 

Török-Zselenszky Tamás: Tell el-Mutesellim kertjében