Ami­kor sze­retni kezd­tem MAGAM...

Ami­kor sze­retni kezd­tem MAGAM.

Ami­kor sze­retni kezd­tem magam, rájöt­tem, hogy a kín és az érzelmi szen­ve­dés csak arra figyel­mez­tet­nek, hogy saját iga­zam elle­nére élek.
Ma már ezt úgy isme­rem: HITELESSÉG.

Ami­kor sze­retni kezd­tem magam, rájöt­tem mennyire meg tud bán­tani vala­kit, ha a saját vágya­i­mat pró­bá­lom ráeről­te­tem erre a sze­mélyre, noha tudom, hogy sem az idő nem alkal­mas erre, sem a sze­mély nem áll készen rá, még akkor sem, ha ez a sze­mély én magam vagyok.
Ma ezt úgy hívom: TISZTELET.

Ami­kor sze­retni kezd­tem magam, abba­hagy­tam egy más­fajta élet után sóvá­rogni és végre meg­lát­tam, hogy min­den, ami körül­vesz, arra hív engem, hogy növe­ked­jek.
Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.

Ami­kor sze­retni kezd­tem magam, meg­ér­tet­tem, hogy min­den körül­mé­nyek között jó helyen– és idő­ben vagyok, és min­den épp a meg­fe­lelő pil­la­nat­ban tör­té­nik. Hogy nyu­godt lehes­sek.
Ma ezt úgy hívom MAGABIZTOSSÁG.

Ami­kor sze­retni kezd­tem magam, már nem rabol­tam a saját idő­met és nem ter­vez­get­tem hatal­mas fel­ada­to­kat a jövő­ben. Ma, amit teszek, az örömet és bol­dog­sá­got okoz; olyan dol­gok ezek, ami­ket sze­re­tek és amik fel­vil­la­nyoz­zák a szí­ve­met. Ezt a magam mód­ján és a saját rit­mu­som­ban teszem.
Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.

Ami­kor sze­retni kezd­tem magam, meg­sza­ba­dí­tot­tam magam min­dentől, ami nem jó az egész­sé­gem­nek – étel, ember, dolog, hely­zet, vagy bármi, ami lehú­zott és magam­tól eltá­vo­lí­tott.
Elő­ször ezt a hoz­zá­ál­lá­so­mat egész­sé­ges ego­iz­mus­nak hív­tam.
Ma már tudom, hogy ez: ÉN-​​SZERETET.

Ami­kor sze­retni kezd­tem magam, már nem akar­tam, hogy min­dig nekem legyen iga­zam és innen kezdve egyre keve­sebb­szer téved­tem.
Mára fel­fe­dez­tem, ez a: SZERÉNYSÉG.

Ami­kor sze­retni kezd­tem magam, abba­hagy­tam a múlt­ban élni és a jövőért aggódni. Most már csak a pil­la­nat­nak élek, ahol min­den tör­té­nik. Ma min­den nap élek, nap­ról napra,
és úgy hívom: BETELJESÜLÉS.

Ami­kor sze­retni kezd­tem magam, észre­vet­tem, hogy az elmém meg tud zavarni és beteggé is tehet. De amint össze­kö­töt­tem a szí­vem­mel, az elmém érté­kes szö­vet­sé­gessé vált.
Ma ezt a kap­cso­ló­dást úgy neve­zem: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.

Nem kell többé fél­nünk az érvektől, a szem­be­sí­té­sektől, vagy más prob­lé­mák­tól önma­gunk­kal, vagy mások­kal kap­cso­lat­ban. Hisz még a csil­la­gok is össze­üt­köz­nek és az ütkö­zé­se­ik­ből új vilá­gok születnek.
Ma már tudom: EZ AZ ÉLET!

Charlie Chaplin