"Amikor elérek egy szintet, és azt hiszem, na jó, akkor most már vagyok valahol, megpihenhetek, akkor az élet mindig szembesít az újabb és újabb feladatokkal, tanulnivalókkal, hol finoman jelezve, hol durván az orrom alá nyomva. A belső feltárásnak, az önmegismerésnek sosincs vége, mert mindig újabb és újabb rétegeket hámozok le, és mindig új, addig ismeretlen részemet találom alatta."
"Van benned egy rész, amit átlagosnak, szürkének gondolsz, úgy tekintesz rá, és elhanyagolod. Ez lehet egy tehetség, egy tudás, valamilyen belső tartalmad. Ez a részed most szomjazik arra, hogy foglalkozz vele, hogy feléleszd, megszeretgesd, hiszen szárnyai vannak, és ha életre kelted, vele szárnyalhatsz."
"Ne bocsáss meg soha. A megbocsátás azt feltételezi, hogy van egy bűn, amit elkövettek ellened, és te, mint egy nagylelkű felsőbb hatalom, megkegyelmezel neki, mintha ő alacsonyabb rendű lenne. (...) Azt célszerű tenni, hogy elengeded magadtól azt, hogy ő megsértett téged, tehát hogy te lelki sebeket szereztél tőle - ez nem megbocsátás. Azokra a tapasztalásokra mind szükséged volt, máskülönben nem gyűjtötted volna be magadnak. Ha pedig szükséged volt rájuk, akkor minek is dajkálgatni a sértettséget?"
/Ara Rauch/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése