Bizonyos emberek...

Bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkozn otok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és lényeddel.
Márai Sándor

Amíg nem éled át...

Amíg nem éled át, milyen a másiknak, addig nem tudsz szeretni. Amíg nem fáj neked a fájdalom, amit másnak okozol, nem tudsz szeretni. A karma nem büntetés, hanem tanítás: megtanít, milyen a másiknak lenni; mit érez, hol fáj neki. Amíg nem fáj a seb, amit másokon ejtesz, és nem vérzel tőle te is, addig nem tudod, mi az, hogy »vele« és »együtt« és »közösen«. Együtt érezni valakivel csak akkor lehet, ha az én idegeim is összerándulnak attól, amit benne én okozok.
Müller Péter

Vannak helyzetek...

"Vannak helyzetek, amikor nincsen szó, amely válaszol."

"Lehet bízni az emberekben?... Igaz a pathei mathos, bölcsebbek leszünk a szenvedéstől? Vagy csak az öröm tanít?... A fájdalom csak őrjít vagy kegyetlenségre bíztat?... Nem tudom."
Márai Sándor: Föld, föld!...

...a gúnyrajz eltakarta...

"...a gúnyrajz eltakarta azt, aki nem tudta, nem is merte megmutatni magát, hiszen az ember nemcsak „az”, aki, hanem – mindig – önmagának a karikatúrája is. A gúnyrajz nem humoros, derűs, hanem mindig keserű, komisz, bosszúálló. […] Végre az lehetek, aki vagyok. Így képzeltem, egy pillanatra. Szép, felejthetetlen pillanat volt... mint minden pillanat, amikor az ember felszabadultan, őszintén hazudik valakinek: saját magának vagy másnak. Még nem tudtam, hogy az ember soha nem szabadul meg teljesen attól a félreértéstől, ami személyével kapcsolatban alakot kap – nem szabadulhat meg, mert a „félreértés”-ben van igazság is, a gúnyrajz, amit a világ tükröz, éppen úgy „ő”, mint a „másik”, akiről egy életen át merevgörcsösen hallgatott."
Márai Sándor: Föld, föld!...

Ha mi, emberek...

"Ha mi, emberek - különösen mi, nők - egy hosszú életen át nem találjuk meg az egyetlen embert, akit bűntudat nélkül tudunk szeretni, kénytelenül átadjuk magunkat az irodalomnak. Ez a kárpótlás nem tökéletes; de be kell érni a cserepekkel is."
Márai Sándor: Az idegenek

S tudtuk...

„S tudtuk, hogy semmi sincsen rendben, de nagyjából mégis hittünk valamiben. Mert hiszen – így érezhettem – a részletek ma is tökéletlenek, igazságtalanok, az együttélésből hiányzik a nagylelkűség és a bölcsesség, de nem lehet örökké haragudni, meg kell békélni, mert a békét mindenkinek külön-külön meg kell kötni.”
Márai Sándor: Sértődöttek. A hang.
.

Hazudnék...

Hazudnék, ha azt vallanám itt, hogy különösen szerencsétlennek éreztem magam ez órában. Voltak évek, igen: húsz, huszonkét év előtt szerencsétlen voltam. De aztán megalvadt bennem az érzés, mint ahogy a sebben megalvad a vér. Az erő, amely lekötözte bennem a fájdalom buzogását, ismeretlen volt számomra. Vannak sebek, melyeket nem „gyógyít az idő”. Tudtam, hogy én sem gyógyultam meg.

Egy nőt el lehet dobni, mint egy skatulyát, mert valaki szenvedélyes, mert ilyen a természete, mert nem tudja egy nőhöz kötni magát, vagy mert magasra tör, mert eszköz számára minden és mindenki.. Meg tudom érteni… Aljasság, de van benne valami emberi. De eldobni valaki szórakozottságból… ez több mint aljasság. Erre nincs bocsánat, mert embertelen.
Márai Sándor:Eszter hagyatéka

Van-e az...

(((2)))
"Van-e az, hogy valaki belép egy napon a szobába és tudjuk: aha, ő az?... Az igazi, mint a regényekben?...
Nem tudok erre a kérdésre felelni. Csak behunyom szemem, és emlékezem. Hát igen, valami történt ekkor. Áram?... Sugárzás?... Titkos érintés?... Szavak ezek. De bizonyos, hogy az emberek nemcsak szavakkal közlik érzéseiket és gondolataikat. Van másféle érintkezés is emberek között, másféle híradás is. Ma így mondanánk, rövidhullám. Állítólag az ösztön sem egyéb, mint egyfajta rövidhullámos érintkezés. Nem tudom...
S tudtam azt is, hogy az a hullám és lengés, mely a vágyakozás és a kielégülés, a szomjúság és a csömör között örökké mozgatja az embert, vonzza és taszítja az emberi természetet, nem ismeri a békét és a megoldást. Mindezt tudtam, ha nem is olyan biztosan, mint most tudom, mikor már öregszem. Lehet, hogy akkor még reménykedtem, szívem mélyén reménykedtem, hogy van egy test, egyetlenegy, mely teljes összhanggal felel a másik testre, s fel tudja oldani a vágyakozás szomjúságát és a kielégülés csömörét is valamilyen szelídebb békében - ez az álom, melyet az emberek általában boldogságnak neveznek. De a valóságban ez nincsen, s ezt még nem tudtam akkor. A valóságban csak néha történik meg, hogy a vágyakozás feszültségét, az ingert nem követi ugyanolyan bensőségű ellenőrzés, a kielégülés lehangoltsága.... Lehet, hogy reménykedtem, s biztos az is, hogy kissé lenéztem magam és kinevettem ezt a helyzetet és az érzéseket... Sok mindent nem tudtam akkor még, s azt sem tudtam, hogy emberek körül soha nem nevetséges egy helyzet, mikor testi és lelki végzetüknek engedelmeskednek .

/Márai Sándor Az igazi./

De aztán eljön egy pillanat...

(((2)))
De aztán eljön egy pillanat, mikor lelked megtelik a magányosság vágyával. Mikor nem akarsz már semmi egyebet, csak csendben, emberhez méltóan felkészülni az utolsó pillanatra, az utolsó emberi felada tra, a halálra. Vigyázz ilyenkor, hogy ne csaljál. Mert máskülönben nincsen jogod cselekedni. Amíg önzésből cselekszel, amíg csak kényelemből, vagy sértődöttségből, vagy hiú vágyból keresed a magányt, még adósa vagy a világnak s mindazoknak, akik a világot jelentik számodra. Amíg vágyaid vannak, kötelességeid is vannak. De eljön egy nap, mikor a lélek egészen megtelik a magány vágyával. Mikor nem akarsz már egyebet, csak kidobálni lelkedből mindent, ami fölösleges, ami hazug, ami mellékes. Ez az utolsó, emberi út. Ehhez jogod van. A poggyász, melyet ez útra magaddal viszel, könnyű lehet csak... fél kézzel viszed. Nincs benne semmi hiú, semmi fölösleges. És ez a vágy nagyon erős a lélekben, bizonyos életkorban. Egyszerre hallod a magány zúgását, s ez a hang ismerős. Egyedül élni, cél nélkül. Megadni mindenkinek mindent, amihez joga van, s aztán elmenni. Megtisztítani lelked és várni.
Tudod, egy napon megértettem, hogy senki nem segíthet. Az ember szeretetre vágyik..., de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erős lesz és magányos."

Márai Sándor :AZ IGAZI.....

"Ezért el kell innen menni valahová, ahol – talán – egy ideig lehetséges megélni a saját sorsomat. Mert itt már csak számadat vagyok egy kategóriában. "
Márai Sándor: Föld, föld!...

Az ember...

"Az ember egy marékra, kis szutykos bugyorra való apró titkok összessége. Ezeket a vacak kis titkokat őrzi görcsös-eszelős áhítattal, de kár őrizni ezt a titkok szatyrot, mert rövidesen – a halál pillanatában, néha már előbb is – kitetszik, hogy nem volt itt semmiféle Nagy Titok. Csupa hulladékos, apró titkaink voltak, melyeket meg is lehetett volna mutatni az embereknek, nem volt érdemes rejtegetni. A Szerep titkai. A Becsvágy, az Irigység, a Család titkai. A szexus titkai...
Érdemes volt mindezt rejtegetni?"
Márai Sándor: Föld, föld!...

Nem lehet eléggé szeretni...

"Nem lehet eléggé szeretni, gondolta. Mikor tanulom meg? Eddig csak indulatok között éltem, vágyak és félelmek között. A szeretet valószínűleg vágytalan. Nem akar már adni, és nem akar venni. A szeretet, [...], úgy látszik könyörtelen is. Minden igazság könyörtelen; nem alkuszik, nem lehet vitatkozni vele."
Márai Sándor: Féltékenyek

...lezárva a lezáratlant....

Aligha élt bármikor is olyan ember a földön, akinek a halál épp akkor tett pontot az élete végére, amikor már minden megkezdett munkáját befejezte. És olyan sem túl sok akadt, aki életének végső szakaszában időt kapott arra, hogy befejezze a megkezdett munkáit, lezárva a lezáratlant.

/Nagy Bandó András/

A sors...

A sors már csak ilyen, sajnos olyan, hogy előre nem tudjuk, nem ismerjük, a magunk sorsát is csak érezzük, sejtjük, mert valamire születtünk, valamire, amit más nem érezhet, nem tudhat. Egymás gondolatait sem tudhatjuk. Összenőhetünk egy kiadós élet alatt, egy hosszú együttlét során, akár azonosulhatunk is életünk társával, hasonlóvá is válhatunk, összehangolhatjuk szokásainkat, ruházatunkat, ételeinket, elveinket, szellemeinket, de gondolataink akkor is csak a mieink maradnak.

/Nagy Bandó András/

Egyáltalán mi az a "jónak lenni"?

Egyáltalán mi az a "jónak lenni"? Ki az, aki kimondhatja erről a végső szót? Ki állítja fel az irányelveket? Ki alkotja meg a szabályokat?
Bizony mondom: te magad szabod meg a szabályokat. Te magad állítod fel az irányelveket, és te magad döntöd el, jól cselekedtél-e; hogy jól cselekszel-e. Te vagy az egyetlen, aki eldönti, Ki és Mi Vagy Valójában és Ki akarsz Lenni. És te vagy az egyetlen, aki megítélheti, jól cselekszel-e.

/Neale Donald Walsch/

Nem lesz a tiéd...

Nem lesz a tiéd, amiért könyörögsz, sem az, amit akarsz. Azért, mert éppen a kérésed rögzíti a hiányt, és ha kimondod, hogy mi után vágyakozol, azzal pontosan és csakis ezt az élményt, azaz az akarást hozod létre a valóságodban. A helyes imádság tehát soha nem az esdeklő könyörgés, hanem a hálaadás imája. Ha előre köszönetet mondasz Istennek azért, aminek a megtapasztalása mellett döntöttél, legyen az bármi, akkor végeredményben elismered a létét - gyakorlatilag. A hála így a legerőteljesebb nyilatkozat Isten számára; megerősítése annak, hogy megadtam a választ, mielőtt még kérdeztél volna. Úgyhogy soha ne könyörögj. Határozz, hogy úgy legyen!

/Neale Donald Walsch/

Tedd, amit akarsz...

Tedd, amit akarsz! Tedd azt, ami úgy tükröz, úgy ábrázol téged, mint éned egyre nagyszerűbb változatát! Ha rossznak akarod tartani, tartsd rossznak. De ne ítélkezz, és ne kifogásolj, mert semmiről nem tudod, miért történik meg, sem azt, hogy hová vezet. És ne feledd: amit megbélyegzel, az téged fog megbélyegezni, és amit elítélsz, egy napon azzá válhatsz.

/Neale Donald Walsch/

Megtanultatok félelemben élni...

Megtanultatok félelemben élni. Hallottatok a legrátermettebb túléléséről, a legerősebb győzelméről, a legügyesebb sikeréről. De roppant kevés szó esik a legszeretőbb dicsőségéről. Természetesen igyekszel a legrátermettebb, a legerősebb és a legügyesebb lenni így vagy úgy, és ha valamilyen helyzetben úgy látod, hogy a fentiek egyikének sem felelsz meg, akkor elfog a félelem, hátha veszítesz; mert úgy hallottad, hogy aki veszít, az kevesebbé válik.

/Neale Donald Walsch/

Az értékítéletekből...

Az értékítéletekből, melyeket beépítettél az igazságodba, nagyon kevés alapul a saját tapasztalatodon. Ám éppen a tapasztalat az, amiért erre a világra jöttél, és a tapasztalataidból kell megteremtened önmagadat.

/Neale Donald Walsch/

Azok a Mesterek...

Azok a Mesterek, akik ezen a bolygón jártak, felfedezték a viszonylagosság világának titkát - átláttak rajta, és elutasították, hogy elismerjék valóságosnak. Röviden, azok a Mesterek, akik csak a szeretetet választották. Minden pillanatban. Minden percben. És minden körülmények között. És bár megölték őket, szerették gyilkosaikat. Bár meggyötörték őket, szerették a kínzóikat. Tudom, hogy ezt nem érted meg könnyen, és még nehezebben követed. Ám tartsd szem előtt, hogy valamennyi Mester így tett. Nem számít, mit mond a filozófia, nem számít, mire kötelez a hagyomány, nem számít, mit ír elő a hit - ez az, amit megtett minden Mester.

/Neale Donald Walsch/

Választhatod...

Választhatod, hogy olyan személyiség legyél, akit esetlegesen hoznak létre a történések, vagy akit az általad választott tettek és események határoznak meg. Az Én megteremtésének ez utóbbi a tudatos változata. Ennek megtapasztalása során valósul meg az Én.

Amikor az vagy, ami nem vagy, akkor ami te vagy, az nem te vagy.


Minden emberi kapcsolat szent, és mindegyik képes megteremteni a kapcsolatok célját jelentő tapasztalást.

A kapcsolatok célja az, hogy megteremtsd az örömöt, a boldogságot és a teljességet azáltal, hogy megosztod az életedet egy másik személlyel.

A kapcsolatok célja nem az, hogy általuk rálelj a teljességre, hanem hogy általuk megoszd a teljességedet másokkal. Nem az, hogy felleld az örömöt, hanem hogy megoszd az örömödet. Nem az, hogy megtaláld a boldogságot, hanem hogy megoszd a boldogságodat.

/Neale Donald Walsch/