Nézni ezer tájat, elsuhanó rétet,
Zivatarban ázni, hogy átjárjon az élet,
Gyermekarcba bújni, csiklandón nevetve,
Rongybabát dobálni, ördögöt feledve.
Bejárni a Földet és mindent megenni,
Naplemente közben a semmin elmerengni,
Elégni egy karban, elveszni egy csókban,
Meztelen rohanni a friss, ropogós hóban.
Forrásvizet adni öreg nénikéknek,
Hajnalban riadni, hogy szól a madárének,
Zenét és fényeket hallani meg látni,
Hamis magyar nótát az éjbe kiabálni,
Morzsolni a földet a két tenyerembe,
Halhatatlant írni egy nagy szerelembe.
Azt hinni, hogy jó lesz, és mindenki kedves,
Nem néznek bolondnak, az sem, aki megles,
Hátam mögött jó szó, és dicséret árad,
Aki reám gondol, nem járja át bánat.
Megváltást kérni és megbocsátást adni,
Minden nap egy jó szót valahonnan kapni,
Terheket levenni azoknak válláról,
Kik nem kaptak eleget Isten oltalmából.
Nagy, nyitott szívvel és erős karokkal
Cipelni és adni százezer marokkal,
Üveggyöngy könnyeket a felhőkre dobni,
Pár boldog percet a szívekbe lopni.
Élni és érezni lélekkel és testtel,
Hangtalan meghalni egy esős, szombat reggel.
#BihariViktória:
Kép: Caras Ionut
