„És itt van a probléma, hogy az emberek váltogatják
a kommunikációs szintjüket. Nem mindig azonos
szinten beszélnek. Néha egész infantilis szinten,
néha felnőtt szinten. Néha így, néha amúgy. És ezért
olyan nehéz megoldani ezt a problémát, és eljuttatni
két embert oda, hogy azonos szinten kommunikáljanak.
A felnőttség Harris szerint a következő:
felnőtt az az ember ebből a szempontból, aki veszi
a fáradságot, hogy végignézi a saját mechanikus
reakcióit. Vagyis, hogy különböző helyzetekben
ő mechanikusan hogy reagál. És azokat, amelyek
csak nehezítik az életét, bonyodalmakat okoznak,
azokat kiiktatja az életéből. Ahol pozitív a feedback,
vagyis segít élni, azokat megtartja. Ha ezt az önkontrollt
nem végzi el egyedül, vagy egy baráttal,
vagy egy szerelemben vagy egy pszichoterápiában,
teljesen mindegy, akkor megmarad gyereknek. Aki
mechanikusan reagál az élet dolgaira, nem csinál egy
nagytakarítást a saját lelkében, hogy mire mond igent
és mire mond nemet, az az élet más helyzeteiben is
infantilisen fog viselkedni. Vagyis ez is egy integráns
része a felnőttségnek. A felnőtt fogalmaknak,
felnőtt ítéleteknek, érzelmi ellentmondásoknak a
vállalása, a mechanikus reakciók közül a szelektálás.”
(Popper Péter: Érteni és elengedni)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése