Egy sír előtt kimondva – teljesen értelmetlen....

"Idővel megtanulod majd azt, hogy egy haragos pillanatban kimondott szavak, egy egész élet folyamán tartó sebet üthetnek a másikban.

Idővel megtanulod, hogy elnézést bárki kérhet, de megbocsátani csak az igazi nagy lelkek tudnak.

Idővel meg fogod tanulni azt, hogyha mélyen megsértettél egy barátot, nagyon valószínű, hogy barátsága soha többé már nem lesz olyan erősségű.

Idővel rájössz majd arra, hogy annak ellenére, hogy boldog vagy azokkal akik körülötted vannak, mégis rettenetesen hiányoznak neked azok akik tegnap még veled voltak és most már elmentek, nincsenek....

Idővel megtanulod majd, hogy megbocsátani vagy bocsánatot kérni, azt mondani, hogy szeretsz, hogy vágyakozol, hogy szükséged van, hogy barát akarsz lenni, – egy sír előtt kimondva – teljesen értelmetlen."

Mindannyian egy vulkán tetején élünk...

"Felnőtt fejjel hozzá kell szoknunk a gondolathoz, hogy mindannyian egy vulkán tetején élünk. Egyik percről a másikra fölrobbanhat alattunk, hogy a legmindennapibb lehetőséggel kezdjük, a saját testünk, és korábban elképzelhetetlen hirtelenséggel találhatjuk magunkat egy kórházi ágy izzó törmelékkupacában."

"De szétrobbanhat körülöttünk tágabb világunk is, és nemcsak úgy, hogy a szó szoros értelmében robban szét, hanem úgy is, hogy a fölismerhetetlenségig megváltozik. Ahol az imént még a jövő hegycsúcsa állt, most egy kráter sötétje tátong. A biztosnak tetsző ismeretek helyén szédítő bizonytalanság."

/Orbán Ottó : Az alvó vulkán/

Abban a tudatban élünk...

Abban a tudatban élünk, hogy senki nem tartozik senkihez. Te ott vagy, én itt - semmi közünk egymáshoz. Puszta látvány vagy számomra. Abban a tévhitben élek, hogy ha rád nézek, olyannak látlak, amilyen vagy, s ha rám nézel, akkor olyannak látsz, amilyen a tekinteted nélkül mindig is vagyok. A valóság az, hogy amikor rád nézek, nem azt látom, aki valóban vagy, és nemcsak azt, amit magamból rád vetítek, hanem azt is, akivé ezzel a "vetítéssel" átvarázsollak.

Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet...

‎""Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. ...Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam. ...S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem. Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!... ""

Nem legyőzni kell...

Nem legyőzni kell az akadályt - hanem túljutni rajta. A folyó nem áll le vitatkozni az útját álló sziklával, hanem átfolyik rajta, s derűsen rohan a tenger felé.
Müller Péter

Arra lett teremtve, hogy gondolkodjék...

“Az ember minden jel szerint arra lett teremtve, hogy gondolkodjék. Ebben rejlik minden méltósága és minden érdeme. Egyetlen kötelessége, hogy helyesen gondolkodjék. A rend pedig azt kívánja, hogy önmagán, teremtőjén és rendeltetésén kezdje a gondolkodást.
Mármost min jár az ember esze? Ezen soha, hanem a táncoláson, a lantpengetésen, az éneklésen, a versíráson, a lovas karikajátékon, a párbajozáson, a királyi cím elnyerésén, anélkül, hogy valaha is elgondolkodnának rajta, mit jelent királynak, és mit embernek lenni.”
(Blaise Pascal: Gondolatok, 146. sz. töredék)

Tégy meg minden jót...

“Tégy meg minden jót, ami tőled telik,
Amilyen eszközzel csak tudod,
Amilyen módon csak tudod,
Ahol csak tudod,
Akivel csak tudod,
Ameddig csak tudod.”
(John Wesley)

Mindaddig...

“Mindaddig, míg nem érzünk rokonszenvet és szeretetet minden élőlénytársunk iránt, nem mondhatjuk, hogy megértettük az erkölcs törvényét.”
(Mahatma Gandhi)

Nem tudom...

“Nem tudom, hogy egyszer az emberiség tudatosan követni fogja-e a szeretet törvényét. De ez nem kell, hogy zavarjon. A törvény működni fog, ahogy a gravitáció is működik, akár elfogadjuk, akár nem. Az, aki felfedezte a szeretet törvényét sokkalta nagyobb tudós volt, mint korunk tudósai. Egyelőre a kutatásaink nem olyan fejlettek, ezért nem lehetséges mindenki számára ennek a megértése.”
(Mahatma Gandhi)

Na és?...

Néha az emberek éveken keresztül ugyanattól a problémától nyomorultak, holott azt is mondhatnák: “Na és?”
Ez az egyik kedvenc mondásom: “Na és?”
Nem tudom, hogy éltem túl az éveket, mielőtt megtanultam, hogy használjam ezt a trükköt.
Sokáig tartott, míg megtanultam, de ha egyszer sikerül, sosem felejted el.

(Andy Warhol)

A biztonság csakis magadban rejlik...

Fred azt gondolja: “előbb a számláimmal foglalkozom, csak azután keresem a harmóniát.” Elméletben jól hangzik, de általában az eredmények kiábrándítóak. Ez azért van, mert a fő feladatunk életünk során nem abból áll, hogy megszabaduljunk jelzálogunktól és kiszélesítsük az úszómedencénket.
Azért vagyunk itt, hogy segítsünk egymáson. Ehhez az élet nekünk a kövekező utasításokat adja:
- akkor vagyunk a legboldogabbak, ha segítünk más embereknek, hogy egyenesbe jöjjön az életük
- akkor vagyunk a legmagányosabbak, amikor az a fő célunk, hogy a személyes biztonságunkat megteremtsük
Egyébként is, ha teljes biztonságot keresel, akkor rossz bolygót választottál!
Fred azt mondja: “Ha majd meglesz a kertes házam a zöldövezetben, ha befolynak a nyugdíjforintkáim, akkor majd biztonságban érzem magam.” Ahogy azt elképzeled Fred! Próbáld meg ezt beadni például egy buszvezetőnek, akinek a busza fékezhetetlenné vélt egy útkereszteződésben! A biztonság csakis magadban rejlik – bárhol máshol csak mese!

(Andrew Matthews – Hallgass a szívedre)

Volt egyszer egy király...

Volt egyszer egy király, akinek vára egy magas hegy tetején állt, és a birodalmára nézett. Az uralkodó annyira népszerű volt, hogy a közeli város lakói mindennap ajándékokat küldtek neki, és születésnapját az egész királyságban megünnepelték. Az emberek szerették, mert közismerten bölcs és igazságos volt az ítéleteiben.

Egy napon tragédia sújtott le a városra. A város vize beszennyeződött, és minden férfi, nő és gyermek megőrült. Csak a király nem, akinek saját kútja volt.
Nem sokkal a tragédia után, a bolond városlakók beszélni kezdték, hogy a király “különösen” viselkedik, az ítéletei nem helyesek, és a bölcsessége színlelés csupán. Néhányan az is feltételezni merészelték, hogy a király megőrült. Népszerűsége hamarosan szétfoszlott. Az emberek már nem hoztak neki ajándékokat, nem ünnepelték a születésnapját.

A hegy tetején élő magányos királynak nem maradt senkije. Egy nap elhatározta, hogy lemegy a hegyről és ellátogat a városba. Meleg nap volt, ezért ivott egyet a város kútjából.

Aznap éjjel hatalmas ünneplés volt a városban, az emberek boldogok voltak, hogy imádott királyuk “visszanyerte a józan eszét”.
(Dan Millman – A békés harcos útja)

Két világ határán élünk. ..

Két világ határán élünk. A régi recseg-ropog. Több ezer éve, de ma már tarthatatlan. Mindenki tudja. A másik most van születőben. Trónfosztás történik, az élet alapjait felforgató lázadás, kétségbeesett ragaszkodás a hatalomhoz, gazemberség, hazugság, kapkodás és eszelős száguldás nem létező síneken a szakadék felé - és ugyanakkor szabadságharc és üdvtörténet. Az "anyák kora" van születőben.

REIKI...

A földön minden éltető világosság a Napból ered. Minden belőle táplálkozik, és minden csak addig él, mig a nap eláraszt bennünket sugarával. Benne van az is, hogy az igazi Fényt, vagyis Istent jeleníti meg számunkra. Mindannyian szeretnénk hozzá jutni, de ez az Út "kanyargós". Ezt fejezi ki a labirintus. Tudjuk, hogy van célunk, tudjuk, hogy van út hozzá, de melyik az? Hosszú vagy rövid? Is-is. Kinek ilyen, kinek olyan. A labirintusban el lehet tévedni, és az utat le is lehet rövidíteni. Mutatja, hogy nem csak egy út vezet Hozzá, de végül is minden út Hozzá vezet.

Mindannyiunknak igen komoly tapasztalata, hogy a reiki művelése elsők között tette “kézzel foghatóvá” a nap, a Fény egyszerre való jelenlétét rajtunk kívül, és ugyanakkor bennünk is.

A kép egy katedrális padlózatáról készült. Ez kifejezi számunkra azt is, hogy vannak elődeink akiktől tanulhatunk. A katedrális mindenkor a Teremtő iránti alázatot, és az emberi alkotókészséget szimbolizálta. Ezen az oldalon látható az is, hogy mi milyen utakon szeretnénk eljutni a Fényhez. Lehetőségünk adódik arra, hogy az úton való haladás közben a “ránkrakódó portól” megtisztuljunk, -lásd a természetgyógyász módszereket- és arra is, hogy mások kritikáját felhasználva, -akár azzal vitatkozva is- egyre letisztultabb gondolkodásmóddal haladjunk a cél felé./Nap-Út Műhely/

Milyen lesz az a visszarepülés...

“Milyen lesz az a visszarepülés,
amiről csak hasonlatok beszélnek,
olyanfélék, hogy oltár, szentély,
kézfogás, visszatérés, ölelés,
fűben, fák alatt megterített asztal,
hol nincs első; és nincs utolsó vendég,
végül is milyen lesz, milyen lesz
e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás,
visszahullás a fókusz lángoló
közös fészkébe? -nem tudom,
és mégis, hogyha valamit tudok,
hát ezt tudom, e forró folyosót
e nyílegyenes labirintust, melyben
mind tömöttebb és mind tömöttebb
és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.”
(Pilinszky János: Egyenes labirintus)

Az élet – néha így érzed...

Az élet – néha így érzed – csaknem elviselhetetlen.
Sorsforduló és korforduló pillanatában élsz, mikor minden reng és változik, a hagyományok, az erkölcsi törvények, az ismert életformák. Mintha már nem is házakban laknál, hanem az élet őserdejében, ahol állandóan zeng és dúl a vihar.
S a változásban reménykedel.
Bízol abban, hogy egyszer hamuvá ég a szívekben minden indulat, a pernye és a keserű füst, mely a szívekben terjeng, eloszlik. Megint napfény hull az emberi tájra. A tenger kék lesz és a fák gyümölcse illatos. A változás elhozza a békét.
A változás természetesen bekövetkezik majd, ha itt lesz az ideje: az indulatok megpihennek. De egy nem változik: az emberi természet. Nincs erkölcs, érvelés, csoda, mely igazán és mélyen változtatni tudna az emberi természeten. Akik a változást hozzák és élik, megint csak emberek lesznek, tehát igazságtalanok, türelmetlenek, kegyetlenek, kapzsiak és buják. A változás, minden emberi dolgok változása, elkövetkezik, de az ember nem változik meg.”

(Márai Sándor: Füves könyv – A változásról és a reménységről )

Nem kívánhatom az emberektől...

Nem kívánhatom az emberektől, hogy igazságosak legyenek. De magamtól megkövetelhetem ezt, akkor is ha minden és mindenki igazságtalan körülöttem. Nincs módom engedményekre magammal szemben.
És mégis, mégis hiszek a csodában./Márai Sándor: Napló 1943-1 944./

Túl sok a feszültség...

Túl sok a feszültség az emberi szívekben, túl sok az indulat, a bosszú. Nézzünk szívünkbe, s mit találunk benne? Indulatot, melyet az idő csak halványabbra párolt, de parazsát eloltani nem tudta.
(Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek)

Arról, hogy az ember része a világnak...

“Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenük. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: „Én más vagyok, mint a tenger.” Vagy a szikra: „Rajtam nem fog a tűz.”

De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak, éppen olyan romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa, mint minden, ami egy pillanatra megjelenik a világ nagy piacán, s aztán, a következő pillanatban, a szemét- vagy a pöcegödörbe kerül. Az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak; inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él, mint az ember. Ezért mindaz, amit testünkön át jelentünk a világban, jelentéktelen.

Csak a lelkünk erősebb és maradandóbb, mint a kő és a fém – ezért soha nem szabad másképpen látnunk magunkat, mint lelkünk térfogataiban. Az erő, mely a romlandó testi szövetben kifejezi magát, nemcsak alkatrésze, hanem értelme a világnak. Ez az erő az emberi lélek. Minden más, amit a világban jelentünk és mutatunk, nevetséges és szánalmas.”
/Márai Sándor/