Ne keresd ...

Az igaz hitről (390-391)
De vera religione (390-391)

Ne keresd kívül, fordulj vissza tenmagadhoz, az ember bensejében lakik az igazság. Ha pedig azt látnád, hogy saját természeted is változik, akkor emelkedj tenmagad fölé.



A szentháromságról (397-412)
De Trinitate (397-412)

Ki vonná kétségbe, hogy él, emlékezik, belát, akar, gondolkodik, tud, ítél? Mivelhogy ha kételkedik is, él; ha kételkedik, emlékezik arra, amiben kételkedik; ha kételkedik, felismeri, hogy kételkedik; ha kételkedik, akkor bizonyos akar lenni; ha kételkedik, akkor gondolkodik; ha kételkedik, akkor tudja, hogy nem tud semmit; ha kételkedik, akkor tudja, hogy nem szabad meggondolatlanul beleegyezését adnia. Kételkedhet az ember amiben csak akar, de ezekben nem kételkedhet: mert ha ezek nem volnának, akkor még csak kételkedni sem tudna semmiben.
(X, 10, 14)

Amikor az ember mindenfélét képzel...

Amikor az ember mindenfélét képzel és tervez, álmodik és remél - ez a várakozás jó része. Milyen lesz? (...) Hogyan lesz? Néha megálmodjuk! (...) Ezért nehéz az álmok üzenetét megfejteni, mert nem csak a múltunk és a jelenünk, de gyakran a jövőnk is üzen. Néha bizony belenézünk életfilmünk következő, még nem megélt jelenetébe... Várakozni egy ideig jó. De amikor várunk, várunk, és hiába - az már nem. Ha például a fenti mondatot így írom: „Várunk, várunk, várunk, várunk, várunk... várunk és várunk és várunk és várunk..." eluntad volna. Szemed már a harmadik "várunk"-at is türelmetlenül átugorja; mintha egy hibás hanglemez forogna, ugyanazt az ismétlődő hangot hallanád, és ha nem történik valami, vagyis ha megáll az életed, s nem bomlik ki előtted, amit a jövőd rejt... az már nyugtalanító, sőt kifejezetten kellemetlen. Ha meghal az idő, meghal a hit és a reménység is, s megjelenik az embernek az a sötét és halálszagú ősélménye, hogy amit vár, soha nem jön el! Soha. Az ígéret nem teljesedik be.

A szép...

A szép, szelíd beszéd sok barátot szerez, a jóakaró nyelvnek szépen felelgetnek. Sokan legyenek, akik békén élnek veled, de ezer közül csak egy adjon tanácsokat.
Ha barátot szerzel, tedd előbb próbára, ne légy bizalmasa túlságosan gyorsan. Mert akad barát, aki elfordul a széllel, és ha bajba kerülsz, nem tart ki melletted.
Van olyan barát, aki ellenséggé válik, s kettőtök vitáját rögtön dobra veri.
Van, aki asztalodnál ülve jó barátod, de balsorsod napján sehol sem találod. Amíg szerencséd van, sorstársának tekint, s házad népe előtt megjátssza az urat. Ellenséged lesz, ha sorsod rosszra fordul, és (hogyha keresed), elbújik előled.

Ellenségeidtől tartsd magadat távol, és barátaiddal szemben légy óvatos.
A hűséges barát az erős támaszod. Vagyont talál, aki ilyen barátra szert tesz. A hű barátnak egyszerűen nincsen ára, nincsen, ami vele értékben fölérne. Mint az élet balzsama, olyan a jó barát;
Akik az Urat félik, találhatnak ilyet.
Aki az Urat féli, abból jó barát lesz, mert amilyen ő maga, olyan a barátja is.

/Biblia/

Ha azt képzeled, hogy beteg vagy...

Ha azt képzeled, hogy beteg vagy, az is leszel! Ha hiszel a gyógyulásodban - de igazán hiszel -, meggyógyulsz. Ha hiszel magadban és a jövődben, a hited anyaggá formálja a láthatatlant, és élhető jövőt írhatsz magadnak. De ha mások hipnotizálnak, akár tönkre is tehetnek! Olyan káprázatokba hajszolnak, melyekbe belealjasulsz. Te is árthatsz önmagadnak, és mások is neked. A képzeleted erejével magadra idézhetsz egy olyan vacak életet, melyet nem szívesen élsz.

A hazugság-áradatból az egyetlen kivezető út éppen az, amely leghazugabbnak látszik: a képzelet.

Weöres Sándor

Író szerettél volna lenni?

"Író szerettél volna lenni?

Ugye nem vonod kétségbe, hogy mindaz, ami körülvesz, és saját életed is, félbehagyott történet, olyan rejtvény, amelyeket még nem tudtál megfejteni? Nem volna-e a legfontosabb dolgod, hogy egy írásműben saját léted rébuszának értelmét keresd, s a cselekmény Ariadne-fonalát követve megtaláld végre halhatatlan otthonodat?"
/Szepes Mária/

Én csak ember vagyok, én hiába ordítanék...

"S így lettünk megint hívőkké egy kis vargabetű után.
Kezdetben volt: hiszek, tehát vagyok.
Aztán, kis időre: gondolkodom, tehát vagyok.
S most, véglegesen: hitelem van, tehát vagyok.
Vagy egyszerűbben: pénzem van, tehát vagyok."

"Az emberek kezdenek büszkék lenni rá, hogy nem szoktak gondolkodni. Egy ismerősöm olyan fölénnyel és lenézéssel bizonyítgatta nekem, hogy ő nem ért engem, mintha ez reám nézve volna megszégyenítő és nem őrá nézve."

"Dörgő menny, köszönöm, hogy elordítottad magad helyettem,
Talán meghallja mégis az Isten vagy más valaki:
Én csak ember vagyok, én hiába ordítanék."

/Karinthy Frigyes/

Voltam már néhányszor úgy...

Voltam már néhányszor úgy, hogy felolvadt és kiáradt a szívem, forró szeretet töltött el és fájdalmas vágy, hogy elmondjak magamról mindent barátnak, szeretőnek: odaadjam magam, maradék nélkül, hogy megszeressenek, megsajnáljanak - látod, ez vagyok. Ilyenkor kutattam magamban, megindultan, alázatosan, tisztán.
/Karinthy Frigyes/

Aki sohasem ette kenyerét...

Aki sohasem ette kenyerét könnyezve, aki gondterhes éjszakán sohasem sírt az ágya szélén, az nem ismeri a túlvilági erőket.
/Johann Wolfgang von Goethe/

Néha megtámadták mélyről jövő...

Néha megtámadták mélyről jövő, ismeretlen érzések, és tépték, szaggatták a szívét... mert ilyenkor ő is érezte, hogy van szíve, ami érez, szenved és fáj... ilyenkor végtelenül egyedül érezte magát, és nagyon, nagyon üresnek... úgy érezte ilyenkor, mintha el lenne különítve a világtól, a boldog emberek boldog világától, mint aki nem ad semmit és nem is kap semmit, mert nincs a lelkében semmi, amit adjon, és nincsen senkije, senkije, akitől kapjon.
/Wass Albert/

Néztem a nőt, aki addig voltam...

Néztem a nőt, aki addig voltam, és láttam, hogy gyenge, bár próbálja azt a látszatot kelteni, hogy erős. Mindentől fél, de elhiteti magával, hogy ez nem félelem, hanem annak az embernek a bölcsessége, aki ismeri a valóságot. Befalazza az ablakokat, nehogy besüssön a nap a szobájába: kifakítaná a régi bútorokat.
Láttam, ahogy a Másik a szoba sarkában ül: gyenge volt, fáradt és kiábrándult. Uralma alá hajtotta és rabszolgaságban tartotta azt, aminek mindig szabadon kéne szárnyalnia: az érzelmeit.
/Paulo Coelho/