Az okosság nem bölcsesség...

"Az okosság nem bölcsesség. Az okosság készség, idegrendszerbeli és értelmi fürgeség. A bölcsesség az igazság, a megnyugvás, az elnézés, a tárgyilagosság és a beleegyezés."

"A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál dallam nélkül. A világ szomorú is."

"Az önmagunknak adott szó annyit jelent, hogy szerződést kötöttünk jellemünkkel, mely nem változik, s ezért a vele kötött szerződést sincs módunk megváltoztatni."
/Márai Sándor/

Mert van valami...

Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti.

/Márai Sándor/

Ha én elmegyek innen...

Ha én elmegyek innen, velem jön a világ. Ez a világ, amit én látok, a magam szemével, a magam hangulatain keresztülszűrődve. És se esték, se hajnalok, se felhők, se szelek, se csillagok többet olyanok nem lesznek, mint most. Mert nem látom őket többé olyanoknak. Akik utánam jönnek, már nem az én világomat látják, csupán a magukét, s az én számomra az már úgyis idegen.
/Wass Albert/

"Az ember lassan megérti a világot, s aztán meghal. Megérti a tüneményeket és az emberi cselekedetek okát. Az öntudatlanság jelbeszédét... mert az emberek jelbeszéddel közlik gondolataikat, feltűnt neked? Mintha idegen nyelven, kínai módon beszélnének a lényeges dolgokról, s ezt a nyelvet aztán le kell fordítani a valóság értelmére. Nem tudnak önmagukról semmit. Mindig csak vágyaikról beszélnek, s kétségbeesve és tudatlanul leplezik magukat. Az élet majdnem érdekes, mikor megtanultad az emberek hazugságait, s élvezni és figyelni kezded, amint mindig mást mondanak, mint amit gondolnak és igazán akarnak... Igen, egy napon eljön az igazság megismerése: s ez annyi, mint az öregség és a halál. De akkor ez sem fáj már."

/Márai Sándor/

Ha szeretsz...

“Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra; nagylelkű leszel, megbocsátó, jószívű, pedig korábban esetleg kemény és rideg voltál. Az emberek óhatatlanul is hasonlóan viszonyulnak majd hozzád, s hamarosan abban a szeretetteljes világban élsz, amit te magad teremtettél.”
(Anthony de Mello)

A körülmények arra hivatottak...

A körülmények arra hivatottak, hogy leláncoljanak vagy csak arra kíváncsiak, hajlandóak vagyunk-e viselni a láncokat? És melyik béklyót kell viselni és melyiket nem? Reménytelen kérdések, amelyekre soha nem válaszol senki. Vagy ha megteszi, hát nem hiszünk neki. Ezért sorra elszalasztjuk a pillanatokat, melyek a megoldásokat tálcán kínálják. Folyton elszalasztjuk őket, mert nem hiszünk eléggé. És az élet hálója, melynek csomói mentén egyre haladunk, egyszer csak a véget ér. Ott fogunk állni a szélén, és csodálkozunk, hogy hol vagyunk, és hol lehettünk volna. Akkor majd rájövünk, hogy ez az igazi csalódás, amikor megértjük a finom összefüggéseket és az elszalasztott pillanatokat. Amikor a végére értünk és végre értünk.
Weaver Andrea

Nincs rosszabb...

Nincs rosszabb, mint úgy érezni, hogy senkit nem érdekel, hogy létezünk, hogy senki nem figyel arra, amit mondunk, és hogy a világ tökéletesen működik a mi zavaró jelenlétünk nélkül is.
Paulo Coelho

Aki igaz barátjára néz...

Aki igaz barátjára néz, mintegy saját énjét szemléli benne. Azért az, akinek jó barátai vannak, távollétében is jelen van, akkor is bővelkedik, ha szükséget szenved, akkor is erős, ha gyengeség vesz erőt rajta. És ami még hihetetlenebb: holta után is él, mert életben maradt barátainak tisztelete, emlékezése, gyásza kíséri. Ezért van, hogy boldogok a megholtak, mert örökké élnek barátaik emlékezetében, és dicsők az élők, mert a síron túl is megtartották szeretetüket barátaik iránt.
/Marcus Tullius Cicero/

Meghalt bennünk a gyermek...

Meghalt bennünk a gyermek. Szellemhazánkat elfelejtettük, üzeneteit nem halljuk, vagy csak nagyon ritkán és hamisan. Megöregedtünk, és nem jól. Álomtalanok lettünk. Mágusok helyett csaló bűvészek. Mutatványaink néha látványosak, de nem bírják az időt. Pedig eredetileg azért hoztunk létre műveket, azért írtunk, zenéltünk és festettünk képeket, azért tanítottunk és prófétáltunk, hogy a világot átvarázsoljuk. Nem sikerült.

Müller Péter,

A megbánás

"A megbánás furcsa dolog. Minden megpróbálsz, hogy kitérj előle, de néha a legkeményebb dolgokból tanulunk a legtöbbet. És elgondolkodsz, hogy ha lenne rá esély, hányan élnék másként az életüket. Egyeseket csak a megbánás vezet rá, hogy sutba dobják a múlt félelmeit, és továbblépjenek a jövőbe. Mások ezáltal fedezik fel újra a múltjukat. A megbánás, legalábbis az első, lépés lehet egy új kezdethez, ahol akármi, sőt minden lehetséges."
(...)

Tudom, melyik utat kell követnem...

""Amikor érezzük, eljött a változások ideje, akkor elkezdjük (...) visszanézni életünk filmjét, szembesülvén minden kudarccal, ami addig ért bennünket. Természetesen, ahogy egyre idősödünk, ezzel arányosan szaporodik ballépéseink száma is. Ám ezzel egy időben a tapasztalat biztosítja a bekövetkezett vereségek jobb megértését, ugyanakkor utat is mutat a további lépések megtételéhez.""
/Paulo Coelho/

"“Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz vagy a rikkantó tavaszi erdőbe.
Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”"
/Márai Sándor: Ég és Föld/


""Tudom, melyik utat kell követnem, és megteszek mindent, ami tőlem telik, hogy méltósággal végigmenjek rajta.""
/Paulo Coelho/

A boldogság sokszor áldás ...

A boldogság sokszor áldás - de általában meg kell harcolnunk érte. A mágikus pillanat segít, hogy megváltozzunk, és elinduljunk az álmaink után. Lehet, hogy szenvedni fogunk, nehéz pillanatokat élünk át, és sok csalódás ér - de ennek egyszer vége lesz, és nem hagy gyógyíthatatlan sebeket. És amikor túl vagyunk mindenen, emelt fővel tekinthetünk vissza.
Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni. Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki, és nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek. De amikor visszatekint - hiszen mindannyian visszatekintünk-, meghallja, amit a szíve súg: "Mit csináltál azzal a rengeteg csodával, amit Isten elhintett a hétköznapjaidban? Mit csináltál azokkal a talentumokkal, amelyeket rád bízott a Mestered? Elástad mindet egy mély gödörbe, mert féltél, hogy elveszíted őket. Íme hát az örökséged: a bizonyosság, hogy eltékozoltad az életed."
Szerencsétlen az, aki hallja ezeket a szavakat. Mert ettől kezdve már ő is hinne a csodákban, életének mágikus pillanatait azonban örökre elveszítette."

Paulo Coelho

Ha van...

Ha van egy kitűzött célod (...), mindig van előtted többféle út is, amelyen elérheted. És könnyen meglehet, hogy az egyértelmű, egyenes, kényelmes út helyett a nehéz, nyaktörő ösvényt kell felvállalnod, vagy éppen óriási kerülőt kell tenned, hogy a célodat elérjed.

Ha az élet tálcán nyújt valamilyen lehetőséget, akkor legalábbis nagyon meg kell fontolni, hogy az ember átértékelje az előzetes terveit.
/Ara Rauch/

Amikor ...

"Amikor elérek egy szintet, és azt hiszem, na jó, akkor most már vagyok valahol, megpihenhetek, akkor az élet mindig szembesít az újabb és újabb feladatokkal, tanulnivalókkal, hol finoman jelezve, hol durván az orrom alá nyomva. A belső feltárásnak, az önmegismerésnek sosincs vége, mert mindig újabb és újabb rétegeket hámozok le, és mindig új, addig ismeretlen részemet találom alatta."

"Van benned egy rész, amit átlagosnak, szürkének gondolsz, úgy tekintesz rá, és elhanyagolod. Ez lehet egy tehetség, egy tudás, valamilyen belső tartalmad. Ez a részed most szomjazik arra, hogy foglalkozz vele, hogy feléleszd, megszeretgesd, hiszen szárnyai vannak, és ha életre kelted, vele szárnyalhatsz."

"Ne bocsáss meg soha. A megbocsátás azt feltételezi, hogy van egy bűn, amit elkövettek ellened, és te, mint egy nagylelkű felsőbb hatalom, megkegyelmezel neki, mintha ő alacsonyabb rendű lenne. (...) Azt célszerű tenni, hogy elengeded magadtól azt, hogy ő megsértett téged, tehát hogy te lelki sebeket szereztél tőle - ez nem megbocsátás. Azokra a tapasztalásokra mind szükséged volt, máskülönben nem gyűjtötted volna be magadnak. Ha pedig szükséged volt rájuk, akkor minek is dajkálgatni a sértettséget?"
/Ara Rauch/

Mindig megérzem...

Valami képessége mindenkinek van. Van, aki megérzi a földben a vizet. Vagy a fémeket. Van, aki átlát a tárgyakon. Van, aki szeretni tud egy másik embert. Csupa titok. Képesség. Nekem is van. Néha összerándulok emberek előtt. Meg kell állnom. Szeretnék beszélni velük. Rögtön, kertelés nélkül, a leglényegesebbről. Arról, ami történik velük. Mindig megérzem, ha egy ember válság előtt van.
Márai Sándor

...az emberi méltóság ...

A világi méltóság aranyfüst és játékpénz; de az emberi méltóság valóság, színarany. Miért játszol hamis pénzért, mikor Isten megtömte zsebed színarannyal?
/Márai Sándor/

"Nem vagyok jó...

"Nem vagyok jó. Önző vagyok, meg akarlak tartani, vissza akarlak szerezni. Ennek egy módja van csak: felszabadítalak. Menj el tőlem, keresd meg a világban, amiről azt hiszed, hogy nem találtad meg ebben a házban. Szabad vagy. Csak szabad emberek
ismerhetik meg önmagukat, igazi vágyaikat. El kell utaznod."

Márai Sándor: Kaland

Hiába tanulunk meg beszélni...

Hiába tanulunk meg beszélni. Mert először nem is tudjuk kimondani azt, ami a lelkünk mélyén él. Elhallgatjuk, vagy mást mondunk helyette. És ha nagy nehezen sikerül is végre kimondani: a másik nem érti meg. A szavakat érti persze. A mondatokat is. Csak ami a szavaink mögött rejlik, vagyis a lényeget, azt nem érti.

Szülőnek lenni azt jelenti

Szülőnek lenni azt jelenti, hogy az ember egész látható és láthatatlan lényével szüntelenül hat és vizsgázik - ami jó bennünk és tiszta, s ami rossz és koszos: továbbadjuk. Állandó adásban vagyunk, akkor is, ha nem tudjuk. Sőt, főleg akkor! (...) Amit magadban elrontottál, tovább is adod. Nemcsak mint genetikus örökséget, hanem sokkal inkább mint lelki mintát, bűnt és erényt, lényed általad is ismeretlen minőségét. De amit magadban megváltasz - az utódaidban is megválthatod.

Nem vagyok guru...

Nem vagyok guru, nincsenek tanítványaim, nem vagyok igazságok megtestesítő bölcse. Mindannyian, emberi kondícióinknál fogva tanítványok vagyunk, az Igazság tanítványai. De az Igazságot soha nem egy személyben kell keresni. Nem leszek mankója senkinek.

Soha nem mondtam, hogy nincs Isten, csak azt mondtam, hogy Isten annyiban létezik, amennyiben az emberi lényben manifesztálódik.

Nincs jóság és nincs gonoszság. Jóság az, amitől nem félünk. Gonoszság az, amitől rettegünk. Ha levetjük ezt a rettegést, akkor betöltjük az ember spirituális végzetét...

Ne azt kérdezzétek, ki vagyok én. Soha nem fogjátok megtudni. Kétezren ültök itt velem szemben, ha megértenétek, miről beszélek, holnapra átformálhatnátok a világot...

Az Igazság törvénytelen föld, nincs kitaposott út, sem egyház, sem szekta nem vezethet el hozzá. Ha hiszel valamiben, kérlek, ne szervezd azonnal valamivé azt, amiben hiszel: ezzel megölöd...

Tizennyolc éve várjátok a Világtanítót, hogy végre megszólaljon, és legyen mire figyelnetek, legyen kit követnetek.

Amíg ez a figyelem külső forrásokból táplálkozik, a Lényeggel soha nem léphet kapcsolatba. Állandó függőségben éltek: mástól várjátok a spirituális útmutatást, megint mástól a boldogságot, az együvé tartozás biztonságát. Mindez nem más, mint végzetes, félelem szülte félreértés, káprázat, mely tökéletesen elfedi előletek a lényeget.

Krishnamurti, 1929.

\